A nyírségi lovasokat 7 ezren állva tapsolták
Elhunyt Trencsényi József veterán
lovas, kálmánházi (Nyíregyházától nem messze lévő község) lakos, a fogathajtó
versenyek szinte állandó és igen eredményes résztvevője, a lovasok Jóska
bácsija.
Régebben fogathajtó versenyekre
jártam fotókat készíteni. Ott figyeltem fel Trencsényi Józsefre, mint rangidős
lovasra. Egyik alkalommal otthonában kerestem fel.
Ezzel, hajdan a sajtóban megjelent
újságcikkemmel emlékezek Józsi bácsira!
xxxxxxxxxxx
Trencsényi Józsefet vigye az útja
fogattal, vagy anélkül az ország bármely pontjára, mindenütt tárt karokkal és
meleg szívvel fogadják. Ennek titka, hogy ő is így viszonyul embertársaihoz. Mindenkivel
őszinte és mindenkinek megadja a tiszteletet.
Trencsényi Józsefet a kálmánházi
otthonában teljesen váratlanul, előzetes bejelentkezés nélkül kerestem fel.
Régi, jó ismerősként fogadott. A nagy szoba szekrényének tetején fényes serlegek tucatjai. Valamennyit a fogathajtó versenyeken nyerte. A beszélgetésünk elején a családjára és a gyerekkorára emlékezett.
Elmondta, hogy a famíliájának nehéz sora
volt. Az édesapját politikai okok miatt meghurcolták, bebörtönözték. A
hozzátartozói 1956 nyarán találkozhattak vele. Jóska bácsi gyerekként
rendszeresen járt a környéken lakó tirpákok, például Kós Jani bácsi, Bartha
Pista és Kovács András fogatával. Ötödik osztályos korában már lovat vezetett
Bánszki Miska bácsiéknak, meg a többi jó gazdának tavasszal a kapáláshoz. A
téesz megalakulása előtti időkben a Trencsényi család 14 hektárját is ő művelte
meg lovakkal. Szerette csinálni, de az akkori nehéz (50-es évek) megélhetéshez
szükség is volt a munkájára. Józsi bácsi lószeretete megmaradt egy életre.
Saját lova 1981-től van. Jelenleg ötöt tart.
– Az ötös számú Volán Vállalatnál
sofőr voltam – említette Trencsényi József. – Úgy gondoltam, a szabadnapjaimon
a fizetésem kiegészítése céljából lóval dolgozok. Aki igényelte, azoknak
dohányt, tengerit húzattam, terményt hordtam be, fuvaroztam. 1983-ban a
Volántól hazakerültem, s azóta gazdálkodok. Bérelgettem földet, meg másoknak is
jártam dolgozni. Ekkor már két lovam volt. 2006-ig libáztam és juhászkodtam is.
Mivel megbetegedtem, leszázalékoltak, az állattenyésztést felszámoltuk. Csak egy
kis növénytermesztéssel foglalkoztam, kukoricát, kölest és napraforgót
termesztettem.
–
Józsi
bácsinak a lósport igencsak közel áll a szívéhez – jegyeztem meg.
– Most voltunk Zánkán az országos
lovastalálkozón, ahol 19 megyéből, Budapestről és környékéről is jöttek lovasok
– folytatta Józsi bácsi. – Napkor nyugdíjba ment polgármestere, Gáva János vezetésével
mentünk, méghozzá hagyományos, lőcsös szekerekkel. Országos szinten második
helyezést értünk el. Szilvásváradon elsők, Szarvason pedig negyedikek lettünk.
Gyurcsán Miska aknát húzott négy lóval, Jáger Sanyi tűzoltó kocsit hozott a bemutatóra,
Márföldi Árpi szekerén pedig egy géppuska volt. Valamikor a háborúba a
parasztságot is behívták – lóval együtt. Ezt mutatta be. Én pedig egy
tanyaispánt vittem a kocsimon. A Hortobágyra is szoktunk menni, valamint részt
veszünk a debreceni Farmer Expón is. Azt Novotni Péter, a felügyelőnk szervezi.
–
A
Nyírség lovassága, illetve a Nyírségi Lótenyésztő Egyesület országszerte
igencsak elismert – említette. – A rendezvényeken Mezőcsáttól Nyékládházáig
kérdezgetik az emberek egymástól, hol van az öreg, nem jött még az öreg(?), már
mint én. Mindenfelé várnak és keresnek. Volt, hogy a Kincsem parkban a
magyar-francia találkozón a stadionban 7 ezer ember állva tapsolta meg a háromlovas, lőcsös, szabolcsi
parasztfogatunkat. A sárga lovakat fotózók és videózók szinte lökdösték egymást
– emlékezett a neves hajtó. – Hátul ült egy menyasszony a vőlegényével. Azontúl
a kollegákkal való találkozás csodálatos élmény. Sosem felejtem el a
slambucfőzés és -evés idéjén folytatott baráti beszélgetéseket. Hiányolnak, ha
nem vagyok ott. Mindenütt szívesen látnak.
Jóska bácsi életében a lovak
megkülönböztetett figyelmet és kedveltséget élveztek. Erről könnyes szemmel
beszélt.
– Ameddig mozdulni tudok, addig a
portáról a ló nem megy ki, az biztos – mondta meghatottan. – A kuláküldözés
idején nem volt tehetségünk venni, tartani lovat, mert a szüleimtől elvették a
lakást meg mindent. Rossz sorsunk volt. Szerencsére mindent túléltünk. Manapság
a mezőgazdaságot sújtó gondokat leszámítva, semmire nem tudok panaszkodni. A
tőkével és a felvásárlási árakkal vannak bajok.
A lósportra visszatérve, Jóska bácsi
elmondta, hogy a siker a jószág és a gazda összeszokottságától függ. A hajtónak
a lóval szinte együtt kell gondolkodnia. Van, amelyiket könnyebb, s van,
amelyiket nehezebb munkára fogni. Ez függ a ló természetétől is. A betanítás
sok erőfeszítést igényel. Ritka az olyan ló, amelyikkel az idegessége, vagy más
gond miatt nem érdemes foglalkozni sem a fogathajtó, sem az ugrósportban. Ő a
régi tirpák emberektől tanulta a lovakkal való bánásmódot – a pucolástól az
abrakolásig – , akikhez napszámba járt. Annak idején mindenki jó és szép lóval
igyekezett büszkélkedni a piacokon is, legyen az fekete, szürke, pej, vagy
sárga.
Trencsényi József társaságkedvelő.
Kezdettől tagja a Nyírségi Lótenyésztő Egyesületnek. Tavaly a tagság és a
hozzátartozók még a Lázár-parkban is voltak kirándulni. Elmondják egymásnak
örömeiket, gondjaikat. Szeretne minden hónapban gyűlésen találkozni a
többiekkel. Sajnálja, hogy az orosi versenyen nem tudott részt venni, mert az
egyik lova injekciókat kapott. Sok helyen szép eredményeket ért el, amelyekről
serlegek sokasága tanúskodik.
Józsi bácsi terve, vágya minél
tovább lenni a fiatalok között. Gond, hogy az ifjak hamar megunják a lovazást,
de a lósportnak az emberek nagy munkahelyi leterheltsége sem kedvez. A tetemes költség
is gátló tényező. Ennek ellenére Jóska bácsi minden tőle telhetőt megtesz
azért, hogy legyen minél több fiatal lovas. Örül, ha odaadhatja nekik gyönyörű
szerszámait is.
– Nem járok semerre, nem kocsmázok,
nem cigizek, nem kávézok, s nem játéktermezek – jelentette ki. – Viszont a
lovakra jelentős anyagiakat áldozok. A ló a mindenem. Örömmel hallottam, amikor
a kis unokám azt mondta: “Nagyapa, én “jovasság” leszek. A lovaimnak az unokáim
által viselt neveket adtam.
Jóska bácsi miközben a kapuig kísér,
valamelyik lova nyerített.
– Már
hiányolnak – mondta Jóska bácsi. - Pedig széna, meg abrak mindig van előttük. De
olyanok, mint a gyerekek. Igénylik, hogy gyakran látogassak be hozzájuk, és
simogassan meg őket, beszéljek hozzájuk.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése