Az ezres...

Felirat hozzáadása

Nemrégen egyik (Anikó) ismerősöm itt, a FACEBOOK-on megjegyezte, hogy „Gyuri bácsival mindig történik valami!”

Hát, nem tehetek róla, hogy vagy én vonzom a pitiáner, de szerintem mégiscsak szóra érdemes sztorikat, vagy ők vonzanak engem.

Ma, 2017. december 16.-án is ez történt.

Kedvenc élelmiszer-áruházamban vásároltam ezt-azt. Fizettem kellett 4256 forintot. A pénztárosnak 20 ezrest adtam. A visszakapott bankjegyekkel, fémpénzekkel és a blokkal távoztam.

Az utcán, mielőtt a bevásárlókocsit a helyére toltam volna, gondoltam, csak megszámolom, mennyit kaptam vissza. 
14.745 forintot. (Három darab 2000 ezer forintost, 8 darab ezrest, egy 500 forintost és (fémpénzek formájában) 245 forintot. A blokkomon az volt olvasható, hogy a visszajáró: 15.745 forint.

A kapott összeget legalább ötször megszámoltam, s megnéztem, nincsenek e bankjegyek összeragadva, nehogy pofára essek. Akárhogy néztem, számoltam, egy ezressel kevesebbet kaptam a visszajárónál.

Nem vagyok gazdag ember, de egy ezres nem vág földhöz, viszont ahogyan szokták mondani, nekem is pénz a pénz, az ezres, számomra is egy ezres.

Visszamentem az üzletbe. (Ezt azért is megtettem, mert egyszer már ugyanott egy ezressel többet kaptam kézbe a visszajárónál, s akkor a pénztárosnak becsületesen visszavittem a pénzt. Így voltam korrekt, most viszont a bolton a sor...)

A pénztáros már nem volt a kasszánál, a polcok között intézkedett. Mivel a szándékosság szóba se jöhetett, a nagy forgalom közepette véletlenszerű és megbocsátható figyelemlanyhulás történhetett, ezért nagyon ügyeltem rá, hogy a durva „becsapás” szót ki ne ejtsem a számon.

Mondtam, „kezicsókolom, elnézést kérek, de egy ezressel elszámolta a nekem visszajáró pénzt.”

A nő kék szeme idegesen villant szemüvege mögül.

– Pedig ott számoltam maga előtt(!) – közölte mérgesen.

– Igen, ott tetszett számolni – jegyeztem meg.

(Tessenek elképzelni, hogy a pénzátvétel, és a 15-féle árunak a pultról a besárlókocsiba való rakása és a kapkodás közepette hirtelen nem tudtam kontrollálni, hogy minden szükséges - 15 darab - bankjegy a pultra került-e. Mivel sokan álltak mögöttem, nem számolgattam, bíztam az általában tapasztalt pontosságban, meg el akartam kerülni a ne féljen, annyi az, menjen már, ne tököljön – jelentés sugalló morgolódást.)

Jött egy fiatalember, lezárták a szóban forgó kasszát és a biztonsági őr kíséretében a pénzes kazettát az irodába vitték. Odahívtak engem is.

(Gyerekek, ezek rettenetesen fel vannak szerelve. Korszerű pénzszámoló gép is volt. A srác két-három perc alatt leellenőrizte, mennyi pénz van a fémkazettában és összehasonlította azzal az adattal, hogy mennyinek kellene ott lennie.)

A fiú azonnal közölte, kerek ezres a plusz, tehát nekem az visszajár. Magyarázkodtam, eszkuzáltam, én szégyelltem magam a kellemetlenkedésért. Hozzátettem, nincs semmi gond, előfordul az ilyesmi, de most már egyenesbe jöttünk.

Nekik is elmondtam, hogy egyszer ezer forinttal többet adtak vissza és én visszavittem a túlfizetést. Most pedig én kapom meg a nekem járó összeget. Így vagyunk korrektek.

Tudjátok, mit furcsállok, sőt fájlalok kicsit az egészben? Azt, hogy a pénztáros nő nem mondta ki azt az egyetlen és rövid szót, hogy „elnézést”. A feketeruhás biztonsági őrtől hallottam, miközben az áruház bejáratához kísért, hogy „Ne tessék már haragudni!” Természetesen nem haragszok, mert nem történt nagy baj, emberek vagyunk, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, de legyünk egymással korrektek!

Nem igaz, gyerekek?

Cselényi György

Kapcsolódó cikk: http://czirkapali54.blogspot.hu/2016/05/reklamaltam-pentarosnal-egy-ezres.html