Csak Putyin képes megóvni Európát a pusztulástól?

Egyszerű magyar állampolgárként a híradásokat, a történéseket és a tendenciákat figyelvén, arra a következtetésre jutottam, hogy Európát a végső hanyatlástól és pusztulástól lehet, hogy egyetlen politikus mentheti meg. Az ő neve: VLAGYIMIR PUTYIN.

1., Azonnali hatállyal meg kellene szüntetni az Oroszországgal szembeni gazdasági és minden jellegű embargót!

2., Oroszországot a lehető leghamarabb fel kell venni teljes jogú tagként az Európai Unióba.

3., Európa külső határainak megvédéséhez kérni kell Oroszország segítségét.

(A NATO vezető tagállamainak politikai, gazdasági és más érdekeltsége annyira, bonyolult, szerteágazó és ezzel együtt átláthatatlan, hogy Európát nem képesek és talán nem is akarják megvédeni a különböző támadásoktól, köztük a menekült- és bevándorló áradattól, következésképpen a pusztulástól.) 

                                                                                                

                                                                              Cselényi György

Gyertek haza...!

Köpjetek a magasabb munkabérre!

Találkoztam volt kolléganőmmel, aki a közelmúltbeli összefutásunkkor arról számolt be, hogy a 30 esztendős gépészmérnök fia Angliában dolgozik. Érdeklődtem, miként boldogul a srác?

– Á...á, költözik haza – mondta a hölgy. – Igaz, többet keres, mint Magyarországon, de nem bírja, elege van a mindennapos megaláztatásból. Egy benzinkútnál dolgozik, s a főnöke, a tulajdonos, egy 19 éves taknyos angol kölyök amint reggelente megérkezik Chevroletjével, egész nap cseszegeti, ugráltatja a fiamat. Pedig az világéletében igencsak szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozott.

A munkaadója csak azt hajtja angolul, ha ilyen lassan fogod végezni a munkádat, kirúglak. A nő fiának az az érzése, hogy a góré a fenyegetést nem gondolja komolyan, mert kedveli a fehér embert, ugyanis Londonban manapság már órákat lehet sétálni anélkül, hogy egyetlen fehér emberrel is találkozna az ember, de szereti játszani az uralkodót, a parancsnokot, a vezért, s lépten-nyomon megalázni a szerencsétlen, kiszolgáltatott magyar embert.

Az asszony arról is beszámolt, hogy a gyereke a rettenetes lakhatási viszonyokra is panaszkodott. A környezetében rengeteg az idegen, köztük színes bőrű bevándorló, akik viselkedése, életvitele miatt a szabad idejében nem tud pihenni, ezért szörnyen kimerültnek érzi magát. Minden héten pénteken kap fizetést, 13 órakor kerül a számlájára a pénz, de azt hiába mondja a házigazdának, az a csaknem nyomorszállásról már 12 órakor dobná az utcára a bőröndjét, mert jönne az újabb kelet-közép-európai szerencsétlen munkavállaló.

A mérnök srác azt mondta az anyjának, hogy besokallt, elege van, nem bírja és nem is tűri tovább a megaláztatást. S ha Magyarországon naponta egyetlen darab száraz kenyér jut neki, akkor is hazajön. Ha valaki tisztességes körülmények között akar élni, meg rendesen óhajt étkezni, tehát nem akar szenvedni, nélkülözni, akkor Nyugat-Európában sem tud sok pénzt megspórolni. 

    

Úgy vélem, az említett problémákkal nem egyedül küzd ez az ember. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy illető gondját teljesen megértem, sőt együtt érzek vele. Arra biztatok másokat is, hogy ne tűrjék, hogy az angolok, vagy bármely más nemzetiségű, kicsit jobb anyagi helyzetű emberek beléjük töröljék szaros cipőjüket. Ne tűrjék a pszichés megsemmisülést. Köpjenek a nyugaton fizetett kicsit magasabb munkabérre, s térjenek haza! Hátha a sorsuk, anyagi helyzetük itthon is elviselhetővé válik.

                                                    Cselényi György 

Élni tudó embertípus

Úgy fogalmaztam meg magamban, hogy van élni tudó és élni kevésbé tudó embertípus.

Szerintem a népnek van egy olyan rétege, amelynek mindegy, milyen társadalmi-gazdasági viszonyok között él, mert szemesnek áll a világ – alapon bármilyen körülmények között feltalálja magát, kikutatja, megtalálja, megszerzi, s eléri, amit lehet, vagy amit szeretne. És ehhez támogató társakra is ösztönösen szert tesz.

E helyütt nemrégen írtam egy nagyvárosi társasház lakóiról, akik már nyugdíjasok. Garázsbuli és nosztalgia 

Valamikor, zömében még a Kádár-rendszer idején egy építőipari nagyvállalatnál középvezetők voltak. Biztos vagyok benne, hogy annak idején a piacinak harmadáért, vagy még annál is olcsóbban, a selejtáruért járó fizetségért jutottak hozzá a társasház megépítéséhez szükséges első osztályú anyagokhoz, és a melósok főmunkaidőben a vállalati fizetségért tevékenykedtek főnökeik kéglijének kialakításán.

Ezek a volt kisfőnökök rendszeresen tartanak garázsbulikat. Ilyenkor a nagyképernyős, márkás tévével, fotelekkel, székekkel, asztalokkal berendezett gépkocsitárolóban nagykanállal eszik a frissen főzött, gőzölgő pacal-, vagy  őzpörköltet, s vedelik a sört, bort, pálinkát. Jólesően böfögve nosztalgiáznak azon, hogy ők annak idején milyen ügyesek voltak, megfogták, sőt elkapták, megszerezték, amit lehetett. S alig értik a mai fiatalok töketlenségét.

Manapság az időjárás melegre fordulásával a szemesnek áll a világ – életszemléletük és életmódjuk újabb bizonyítékát véltem felfedezni a birodalmuk mellett elbiciklizvén.

A garázssorukkal szemben ültetett, s üdén zöldellő, sűrű ágú bokrok mögött, gondolom, a közterületből, azaz senki földjéből évtizedekkel ezelőtt kihasítottak egy darabot. A szinte átláthatatlan bozót létesítésével gondoskodtak arról, hogy az idegeneknek ne nagyon szúrjon szemet illegálisan kialakított birodalmuk, s azt a hajléktalanok se merészeljék felfedezni. Az sincs kizárva, hogy engedélyt is szereztek hozzá, mert a kapcsolataik révén nem okozott az nagy gondot számukra.

Az öreg építőiparosok talán megirigyelték a családi házzal rendelkező barátaik udvarát. Mivel házat építeni, venni, meg költözni már a koruk miatt sem óhajtanak, jól érzik magukat itt, meg a világ kincséért se bontanák meg e lakóközösség egységét, viszont szalonnasütő helyre vágytak. Ezért – gyanítom, hogy sutyiban – meg is csinálták. A pocakos, kopasz és/vagy ősz hajú vitézek, ha kedvük tartja,  viszik a fát, a papírt a gyufát. Tüzet gyújtanak, füstölnek, elhelyezik a bográcsot, pucolják a hagymát, a répát, vagdalják a húst, s most nem a garázsban, hanem a szabadban, s lényegében a belvárosban kvaterkáznak.

Ezért mondom még egyszer, hogy vannak emberek, akiknek mindegy, hová születettek, megy-e, vagy megfeneklett-e az ország szekerének kereke, ők bármely körülmények közepette kikaparják maguknak azt, ami a saját megítélésük szerint jár nekik. Ők nem szaladtak külföldre a boldogulások érdekében, mert ügyesen, okosan és nagyszerűen itthon teremtettek maguknak kis kánaánt. 

Persze ehhez megfelelő emberi egyedek is szükségesek. Olyan kollegák, lakóközösség, amelynek tagjai nem utálják, nem ellendrukkerei, nem kárörvendői egymásnak.

A szóban forgó urak irigylésre méltók. Tudnak élni, s nem csak sopánkodni, meg azt bizonygatni, mit, miért nem lehet. Amit lehet, megesznek, megisznak, mert meggyőződésük, hogy az az övék. S még mondja valaki, hogy nincs igazuk, meg nem csinált(j)ák jól!      

                    Cselényi György

Európa könyörögni fog Oroszországnak

Hallom a rádióban, hogy Európa óriási gondban van a bevándorlással összefüggésben. Az egyik szakértő azt fejtegette, hogy az öreg kontinensnek például Líbiában létre kellene hoznia egy olyan kormányt, amely képes lenne olyan rendet teremteni, hogy okafogyottá válna az emberek tömeges menekülése.

Hát, ez szép! Nagy kérdés, hogy Európa vajon milyen módon tudna Líbiában a nép minden csoportja által elfogadható kormányt hatalomra juttatni? A jelek szerint ez Irakban és Afganisztánban sem sikerült, igaz e helyeken nem Európa volt a főszereplő. De mi a garancia arra, hogy Európa nagyobb sikert érne el?

Azon gondolkoztam, mi lenne akkor, ha a csónakokkal útnak indított ezreket ellátnák fegyverekkel? S ezen emberek talán képesek lennének Európára támadni. Földrészek, civilizációk, vallások, a jólétben élők és az éhezők, nyomorgók életre-halálra menő küzdelme előtt állunk? Vagy ne fessek rémképeket és ördögöt a falra?

Úgy látom, nincs messze az az idő, amikor Európa nem szankciókkal fogja sújtani Oroszországot, hanem könyörögni fog neki, hogy védje meg e földrészt a végső pusztulástól.

    Cselényi György          

Az eperszedő nő - A Jó Isten gondoskodik mindenkiről

Szülővárosomban az egyik forgalmas kivezető főút mentén, de még jócskán belterületen, tulajdonképpen a senki földjén magas eperfa árválkodik. Az útszegély és a házak közötti néhány méter széles füves területen ontja a gyümölcsöket, amelynek nagy része a pirosról fekete színűre változás után a földön és az útburkolaton landol. 

Ott rövid idő alatt szétmállik, megsemmisül,  fekete folttal jelezvén elmúlását. Az utóbbiba a személy- és járműforgalom is jócskán közrejátszik. Hernyókat sem a fán, sem a földön nem látok, mert úgy vélem, az óriási járműforgalomból származó elégett üzemanyag-maradék spontán és ingyen pótolja a permetezést.   

Utam gyakran vezet az eperfa mellett. Régebben az egész országban, de főként a parasztházaknál található volt ilyen. Manapság, különösen a városi környezetben a hulló termése miatt kevésbé népszerű. Ez itt maradt, dacolván a múló évtizedekkel.

A minap furcsa dolog történt. Egy középkorú nő szüretelte az állva elérhető magasságban lévő apró gyümölcsöket. Azokat részben a szájába, részben a mellette lévő reklámszatyrába tette. A hölgy haja hosszú és dús volt, fodrász régen munkálkodott rajta. A sötét, vastag, meleg nadrágja, blúza azt sugallta, a Vöröskeresztnél, vagy valamely segélyszolgálatnál, vagy a kukákból azokhoz jutott hozzá.  A fa tövébe lerakott két tömött szatyra valószínűleg az aznapi gyűjtőmunkájának eredményét jelképezte.

A fekete eper a magas a savtartalma, üdítően savanykás, pikánsan édeskés, jellegzetesen erdei gyümölcs íze szemmel láthatóan jólesett neki.

 Olvasom, hogy az eperfa gyümölcse rákellenes, antivirális és antibakteriális hatású. A tradicionális távol keleti gyógyászatban a leveléből készült teát megfázás, köhögés, szájüregi betegségek, szemgyulladás esetén, tejelválasztás fokozására; az ágak főzetét reumára, a gyökérkéregfőzetét köhögés ellen, ödéma- és gyulladáscsökkentőként, lázcsillapításra, diabétesz kezelésére, hashajtóként, féreghajtóként; a termést székrekedés esetén alkalmazzák.

Visszatérve az eperszedő nőre: igaz lehet a hit és a mondás: a Jóisten gondoskodik mindenkiről!

Cselényi György

Már megint panaszkodnak ránk

Vannak, akik Brüsszelt óvó néninek, vagy óvó bácsinak tekintik

Az Európai Bizottsághoz fordult a multinacionális kereskedelmi vállalatokat képviselő EuroCommerce, melynek vezetője, Kenneth Bengtsson a magyarországi állapotokról panaszkodott a brüsszeli testületnek – értesült a Népszabadság. 

A hazai piacon hozott kormányzati rendelkezések között megemlítik a plázastopot, az ez évtől megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, illetve azt a szabályt, mely szerint kétévi veszteséges működés után a láncoknak ki kell vonulniuk a napi fogyasztási cikkek magyarországi piacáról.

Bengtsson a bizottsági elnöknek, Jean-Claude Junckernek írott levelében azt állítja: a magyar kormány arra kényszeríti a tagállami kereskedőket, hogy elhagyják hazánkat és feladják itteni beruházásaikat. Az írás szerint az Orbán-kormány középtávú stratégiai célja a külföldi befektetők kiszorítása. Juncker nevében Daniel Calléja Crespo belsőpiaci főigazgató azt válaszolta, folyamatosan vizsgálják a magyar kiskereskedelmet érintő változásokat.

– A multinacionális vállalatok ismét Brüsszelen keresztül próbálják érvényesíteni az akaratukat, holott a közelmúltban hozott intézkedések a piac egyetlen szereplőjét sem kívánják hátrányos helyzetbe hozni, és az elmúlt időszak sem igazolja a cégek aggodalmait – reagált a Napi Gazdaságnak a kereskedelempolitika összehangolásáért felelős miniszteri biztos. Szatmáry Kristóf emlékeztetett: a szabályok a piaci aránytalanságok kiegyenlítését szolgálják, valamint az arányosabb közteherviselést erősítik. Felidézte, akad olyan nemzetközi társaság, amely csak papíron termel veszteséget hazánkban, miközben a valóságban milliárdos nagyságrendben utalja át bevételeit külföldi anyavállalatának az adózás előtt.

http://www.napigazdasag.hu/cikk/46474/

xxxx

Az embernek megáll az esze! Mi a fene a zajlik itt? Vannak, akik Brüsszelt óvó néninek, vagy óvó bácsinak tekintik, ahová lehet szaladni panaszkodni, ha úgy vélik, valami sérelem érte őket.

Egy ország népe a saját hazájában miért ne vezethetne be bizonyos rendelkezéseket, szabályokat? Például miért ne mondhatná azt, hogy köszönjük szépen, ebben az országban már van elegendő pláza, sőt kicsit soknak is találjuk, ezért a jövőben többet és újabbat nem kérünk!

Mi van akkor, ha az EU, illetve Brüsszel az mondja, hogy ezzel nem ért egyet, s igenis tessék lehetővé tenni, hogy bárki a neki tetsző helyen plázát építhessen! Ez elképesztő lenne! Talán sértené a magántulajdon szentségét is, mert ilyen alapon azt is elő lehetne írni, hogy én bárkinek az udvarán (a gazda akarata ellenére) létesíthessek krumplivermet.

Szerintem az EU tekintélyét, ázsióját jelentősen aláássa az, hogy lassan mindenbe bele szeretne szólni. Valamennyi nemzetnek szabad elhatározása kell legyen az, hogy hány, mekkora és milyen kereskedelmi láncokat enged be a saját területére, továbbá hajlandó-e befogadni gazdasági menekülteket stb. Ilyen ügyekben nem lehet és nem szabad döntést hozni hatalmi szóval, mondhatni az ország népének feje fölött, akarata ellenére.

Az erőszak, mint általában semmiben, így e téren sem eredményezhet semmi jót. Ezért abba kellene hagyni a Brüsszelben való panaszkodást, és ebben sem lenne szabad reménykedni, hogyha valamit egy ország nem akar, akkor arra Brüsszel majd rákényszeríti. Az erre irányuló szándékokat határozottan el kell vetni, vissza kell utasítani.

                       Cselényi György  

Van-e összefüggés a meztelenség és a földrengés között?

Was there a connection between nakedness and the earthquake?

Néhány brit turista meztelenre vetkőzött a malajziai Kinabalu-hegy tetején és úgy fényképezgették egymást. Fütyültek turistavezetőjük ennek megakadályozását célzó kérésére. 

A malájok és sokak szerint a Kinabalu szent hegy.

Hat nappal később egy 5,9-es erősségű földrengés rázta meg a hegyet, amely 18 ember halálát okozta.

Masidi Manjun malajziai turisztikai miniszter összefüggést látott a szent hegy megsértése és a földrengés között. A tíz fiatal közül négy került rendőrkézre. A malájok megbotránkoztatásával vádolták őket. A bíró három nap börtönre és 5000 ringgit (370 ezer forint) pénzbírságra ítélte a bűnbánó Hawkinst, a kanadai Lindsay és Danielle Petersont, valamint a velük meztelenkedő holland Dylan Snelt.

Ez egy új nemzedék, amelynek több lehetősége van kifejezni véleményét, elképzeléseit” – mondta többek között a négy turista védőügyvédje.

A teljes cikk: http://www.napigazdasag.hu/cikk/46466/

xxx

Mit szóltok mindehhez? Van-e összefüggés a mezítelenkedés, a hegy szentségének megsértése és a földrengés között? A turistáknak a pénzükért mihez van joguk, vagy mihez nincs?

Én az eset kapcsán én nem jutok szóhoz.  

                                    Cs. Gy.

Hazavágyódsz a nyomorba...?

Egyik ismerősöm kétségbeesetten újságolta, hogy az Angliában dolgozó fia haza akar jönni. Megkérdeztem tőle – folytatta – , fiam, miért akarsz hazaköltözni? Vágyódsz a nyomorba? Negyedannyi fizetésért dolgozni, mint amennyit ott keresel.

A keserűen panaszkodó férfi körül állók hallgattak. Nem tudom, ki értett vele egyet, s ki nem.

Én ez utóbbiak közé tartozok. Tökéletesen megértem a hazavágyakozó fiatalembert. Aki nem élt huzamosabb ideig külföldön, az lehet, megpróbálhatja elképzelni, de szerintem nem képes Isten igazából beleélni magát, hogy milyen érzés távol élni a szülőhazától, s az, hogy körülötte mindenki idegen. Bármilyen vizsgája van, az angol soha a büdös életben nem lesz anyanyelve. Az utcán, a boltban és a munkahelyen igencsak  fárasztó lehet állandóan hegyezni a fülét és az agyát rejtvényfejtésszerűen járatni, hogy megtudja, vajon ki, mit és miért mondott?

Öcsém, jómagam, így ismeretlenül is arra biztatlak, gyere, költözz haza! Ne törődj édesapádnak az anyagiak dolgában esetleg bekövetkező veszteséged miatti aggodalmával. Hiszem és vallom, hogy hazai környezetben a száraz kenyérhéj is jobban esik, mint idegen országban bármilyen ínyencség. Nagyon igaznak tartom a mondást: Mindenütt jó, de a legjobb otthon!

Cselényi György

Jehova Tanúi

Csak állok, nézek, sőt csodálkozok.

Látásból, mondhatni, futólag Ismerek egy középkorú nőt, aki köztudottan Jahova Tanújának vallja magát. Úgy tudom, a közelmúltban a munkahelyén összekülönbözött főnökeivel. Nem ismert előttem, hogy maga jött-e el a cégtől, hivatalból, vagy elküldték-e. Azt hallottam, hogy már azóta két munkahelye is volt. Talán jelenleg is alkalmazásban van valahol.

No, nem ez az érdekes számomra. Sokkal inkább annak titkára szeretnék rájönni, mi élteti őket? Mivel tudnak többet a világról, az életről, a sorsról másoknál és tőlünk. Az emberek nagy részének hangulatán ugyanis a majdcsak lesz valahogyan – pici reménysugár is alig fedezhető fel.  

Ezt a nőt a minap is láttam egy utcasarkon 3 idősebb hölgy társaságában. Elegánsak, életvidámak voltak. Osztogatták a színes képekkel illusztrált újság-, vagy propaganda kiadványaikat. Az arcuk sima, sokat mosolyogtak. Nyomát sem fedeztem fel rajtuk a mai emberre jellemző félelemnek, rettegésnek, pesszimizmusnak. 

Miként lehet az, hogy a Jehova Tanúiban egy csöppnyi feszültséget se kelt a mi lesz holnap, vagy holnap után? – homálya, bizonytalansága. Mi ad számukra erőt, bölcsességet és kitartást a mindennapokhoz? Bevallom, egyszer egyikükkel beszélgettem, de semmi olyan nem mondott számomra, amely bármely más vallás esetében ne lenne szinte közismert. De mégis jó lenne megfejteni a Jehova Tanúinak titkait. Lehet, ahhoz, hogy ez megtörténhessen, csak egy dologra lenne szükség: a feltétel és félremagyarázás nélküli hitre. 

No, ez az, ami az emberek többségénél hiánycikk. S a hitükért igencsak irigyelhetjük Jehova Tanúit.

Cselényi György