2018. február 25., vasárnap

Mennyei érzés

Mivel úgy éreztem, kikecmeregtem, ha nem is az influenzából, hanem „csak” egy alapos megfázásból, ezért ismét programomba iktattam az esti és kiadós sétát, illetve kerékpározást. Gondoltam, az egészségem visszanyerése iránt érzett örömömet tetézem egy üveg vörösbor elfogyasztásával.

A Penny Áruházban nézegettem, melyiket válasszam? Egy színes üveg kosaramba helyezése mellett döntöttem. A címkéjén a következő csodálatos felirat volt olvasható: SZENT VINCE, alatta félédes vörösbor, az alatt pedig: alk 10,0% vol, e750 ml. Nem volt drága, mindössze 339 forint.

A jó fagyos kinti klímából alig vártam, hogy hazaérjek. Az üvegből kihúztam a dugót, a bort lábosba töltöttem, s felforraltam. Tettem bele egy kis mézet és a hírek Interneten való böngészése közben elkortyolgattam. Hatására ezúttal még a politikai csatározásokról szóló tudósítások is hidegen hagytak.  

Boldog voltam, hiszen békében, nyugalomban, a kellemesen meleg szobában finom forralt vörösbort iszogathattam. Kell-e ennél csodálatosabb érzés, ünnep és sorsajándék szombaton este?

Kicsit tartottam a nedűtől, mert már ittam olyat, amelytől megfájdult a fejem, de ezúttal megkímélt e kellemetlenségtől a természet, a szőlő leve, és a vele foglalatoskodók szorgos és lelkiismeretes munkája.  

Azt hiszem, sok emberben rossz érzést kelt, sőt talán tiltva is van az alkohol reklámja, de engem, mint magányos farkast, publicistát, illetve blogírót, ezúttal nem érdekel. Gondoltam, nyilvánosan közzéteszem, kiknek mondhatok köszönetet a mennyei érzésért. Szerintem ez egyébként se reklám, hanem a hála kifejezése. 

Idézem a palack hátoldalán olvasható szöveget: „SZENT VINCE DUNA-TISZA KÖZI CUVÉE. OLTALOM ALATT ÁLLÓ FÖLDRAJZI JELZÉSŰ FÉLÉDES VÖRÖSBOR.

Palackozta: Grape-Vine Kft.H-6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 46. Még néhány információ mellett az a nagyon fontos dolog ismérv szerepel: MAGYAR TERMÉK.  

Cselényi György

Aki többet szeretne többet tudni a cég borairól, az látogasson el, a következő weboldalra: http://grapevine.hu/

  


2018. február 4., vasárnap

Vajon hová akarnak kilyukadni?

Olvashattuk: Afrikai bevándorlókra nyitottak tüzet Olaszországban. A tettes az utcán egy autóból lőtt a járókelőkre a közép-olaszországi Macerata városban – közölte a rendőrség. Az elkövetőt őrizetbe vették.

Az illető szándékosan színes bőrű embereket vett célba. Hat közép-afrikai bevándorló sebesült meg, öt férfi és egy nő, 21 és 33 év közöttiek. A lövöldözés nyomán Macerata polgármestere kijárási tilalmat rendelt el, amelyet már feloldottak.

Az elkövető a cselekménye után kiszállt a kocsiból, megadta magát: ekkor olasz nemzeti színű zászlót terített a vállára, és magasba lendítette karját. A hatóságok közlése szerint a 28 éves elkövető büntetlen előéletű.

A lövöldözés összefüggésben lehet azzal, hogy Maceratában néhány nappal ezelőtt két bőröndben egy 18 éves olasz lány feldarabolt holttestére bukkantak. A gyilkosság elkövetőjeként egy nigériai származású bevándorlót vettek őrizetbe a hatóságok. Az áldozat és a gyilkossággal vádolt nigériai férfi is drogfüggő volt. A meggyilkolt lány még működő Facebook-profilján számos idegengyűlölő, migránsellenes komment jelent meg.

(Azt én teszem hozzá: Remélem, a drogfüggőséget és a migránsellenes kommenteket nem azért említették meg, hogy a lakosság ne háborodjon fel a történtek miatt, hanem azt fogadja el a tragédia mintegy magyarázataként, indokaként.)

A lövöldözés elkövetőjének őrizetbe vétele után Paolo Gentiloni kormányfő felelősségteljes magatartásra szólította fel az olasz politikai erőket.  Semmilyen bűncselekményt nem lehet ideológiával igazolni – mondta.

Hozzátette: „Az olasz állam különösen keményen fog fellépni az erőszakot terjesztőkel szemben. Állítsuk meg ennek veszélyét! A gyűlölet és erőszak nem oszthat meg bennünket” - jelentette ki.

Az eset politikai vitához vezetett, miután Matteo Salvini az Északi Liga vezetője kijelentette, hogy a „féktelen migránsinvázió teremtett társadalmi feszültséget” Olaszországban.

A szélsőjobboldali Forza Nuova (FN), azaz Új Erő védelmébe vette az elkövetőt - hangoztatva, hogy az olasz állam kizárólag a migránsokat védi. Matteo Renzi a balközép Demokrata Párt (PD) volt miniszterelnöke nyugalomra és felelősségre szólította fel politikustársait.

Az eredeti cikk itt érhető el: https://mno.hu/kulfold/afrikai-bevandorlokra-nyitottak-tuzet-olaszorszagban-2444788https://mno.hu/kulfold/afrikai-bevandorlokra-nyitottak-tuzet-olaszorszagban-2444788

xxxx

Idézem az írás számomra legérdekesebb részét. Azt, hogy „A férfi kiszállt a kocsiból, és megadta magát: ekkor olasz nemzeti színű zászlót terített a vállára, és magasba lendítette a karját.”

(Ezt már én teszem hozzá, hogy a tettesnek esze agában sem volt eltűnni, elmenekülni. Nyíltan, talán kissé demonstratívan felvállalta cselekményét. Az sincs kizárva, hogy az olasz nép hősének érezte magát. Mutatván, bármi lesz is a sorsa, jelzi, hogy az olaszok migránsokkal szembeni türelme erősen fogytán.)  

xxx

Ezek után lépjünk tovább és idézzünk Földi László biztonságpolitikai szakértő, egykori titkosszolgálati műveleti igazgató cikkéből, akik a németországi helyzetet vette górcső alá.
Kifejtette, hogy az Európát ért migránsinvázió veszélyeire az Európai Unió összes titkosszolgálata idejében figyelmeztette vezetőit, de jelzéseket és javaslataikat az illetékes vezetők válaszra se méltatták.

Alig telt el 2015 óta néhány év, és Európa egyre nagyobb káoszban találja magát – folytatódik Földi László cikke. A törvényeket szelektíven érvényesítik, a politika szereplőit a háttérből irányítják gátlástalan módon. Lassan már a látszatra sem adva mennek szembe a kontinens őslakos nemzeteinek értékeivel és érdekeivel.

A nemzetbiztonsági operatív szerveknél tövig nyomott fékpedállal sem képesek megállítani a szakadék felé száguldó XXI. századi Európát. Mindezekből következően hírszerző szemmel Európa biztonságára ma a legnagyobb csapást a jelenleg folyó németországi politikai válság jelenti.

Földi László hangsúlyozta: Ha igaz az a sejtés, hogy a német és uniós politikai elit ezen a tévúton jár, a jövő mindenki számára szomorú lesz, ugyanis egyre riasztóbb hírek érkeznek Németországból. Nemcsak az odatévedt, munkára képtelen bevándorlók hagyják figyelmen kívül a törvényeket, a szokásjogot és az emberi viselkedés alapnormáit, hanem a német emberek is önvédelemre, önbíráskodásra készülnek. Arra, amikor nem számítanak a törvények, szabályok, nem számít mások kulturális szokása és nem tolerálják a messziről jött idegeneket sem.”

Mindehhez én, (Cs.Gy.) teszem hozzá: már sokat gondolkoztam rajta, de képtelen vagyok megfejteni, hogy Németországnak, Olaszországnak és mondjuk, Görögországnak mi a célja, hová akar kilyukadni? Feltevéseim vannak, de azokat nem merem leírni, mert attól tartok, még börtönbe kerülök, s a széles, kényelmes francia ágyam után igencsak kellemetlen lenne priccsen aludni, meg a lakosztályom meghitt csendje után hallgatni a zárkaajtó csapkodását, meg a börtönőr kulcsainak csörgését.

                             Cselényi György