2017. december 16., szombat

A szeretet ereje és hatalma

Ismerősöm nagy testű és vörös szőrű macskája közel a 10. életévéhez – megbetegedett. Az állatorvos körülbelül egy éve májrákot diagnosztizált nála. 

A rá váró szenvedéstől megkímélendő, el akarta altatni. De gazdái, egy nagyon melegszívű házaspár, nem engedte. Elhatározták, hogy ameddig az Isten engedi élni, gondozzák.

A cica nagyon szereti a főtt brokkolit. A házaspár mindig gondoskodik róla, hogy állandóan tudjanak neki adni annyit, amennyit csak megbír enni belőle. Volt, hogy a férj éjjel szaladt valamelyik állandóan nyitva lévő boltba, hogy vegyen, ha kevésnek találták a hűtőben lévő mennyiséget.

Ezen kívül minden elérhető és javasolt vitaminnal, eleséggel táplálják. Nem sóhajtoznak, hogy a cica életben tartása milyen sokba kerül. Mivel enni már alig tud, az asszony már annak is örül, ha a cica az orrára kent kedvenc ételéből fél babszemnyit benyalván vesz magához. 

Mindezt részben azért teszik, mert a macska rendkívüli módon a szívükhöz nőtt, részben pedig azért, mert a szülői háztól messzire került lányuk is nagyon kedveli, és igencsak aggódik érte. A papának és a mamának a számítógépre szerelt videokamerával a lányuknak mindennap meg kell mutatniuk, hogy a cica még él, s milyen az állapota.

A macskát a minap megint állatorvoshoz kellett vinniük. A doktor ultrahangos készülékével megvizsgálta, s nagyon meglepődött azon, hogy az állat még nem pusztult el, mert a máján a tumor már nagyobb, mint a viszonylag ép rész. De a daganatnak nincs áttéte. Csodálkozva olvasta a korábbi vizsgálatokat dokumentáló papírokról, hogy a cicánál már egy éve megállapították a májrákot, s még midig köztünk van.

A házaspár szomorúan érdeklődött, hogy kedvencük várhatóan még meddig fog élni?  

- Nem tudom megmondani – válaszolta a doktor. – Ameddig bírja, vagyis a szervezete végképpen nem mondja fel a szolgálatot. Elvileg és a papírforma szerint óriási csoda, hogy még nem hunyt el.   

De a házaspárnak, a szomszédoknak és mindazoknak, akik ismerik a szóban forgó férjet és feleséget, meggyőződésük, hogy a macskát a gondoskodás, de legfőképpen az iránta megnyilvánuló szeretet ereje és hatalma tartja életben.

Cselényi György

    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése