A Dal ...Nekünk is énekeljetek...!

Meglehetősen későn kapcsolódtam be az Eurovision Hungary „A Dal 2015” című műsora produkcióinak figyelemmel kísérésébe, eddig egy elő- és a középdöntőt láttam az Interneten.

Azt kell mondjam, kitűnőek az énekesek, a zenészek, s valamennyi fellépő, közreműködő. Minden profi, a látvány, a műsorvezetés, a szervezés, stb.  Nagyrészt egyetértek a zsűri véleményével, döntésével, pontozásával is. Megemelem a kalapom a közönség realitásérzéke előtt, hiszen nagyszerűen ráérez, mi, mennyit ér, amely a szavazataik révén számítható pontokban is jól kifejeződik. Szinte mindegyik szám bármelyik nyugati rádióban, tévében elhangozhatna.

Nagy gondom viszont, hogy az előadók túlnyomó része angolul énekli számát. Világos, megértjük, hogy a magyar nyelv egyedi, elszigetelt, s aki nemzetközi dalversenyen indul és sikert akar elérni, az ne is kísérletezzen magyar anyanyelvén énekelni, mert akkor labdába se rúghat. Mi, magyar közönség, lehetőségünk szerint támogatjuk őket, hiszen miért állnánk világsikerük útjába? Az is tény, hazánkban egyre többen beszélnek angolul, öregen és önszorgalomból jómagam is tanulgatom.

Ha minden rendben, akkor mégis mi a problémám? Az, hogy eddig szinte egyiknél sem éreztem, hogy az én és a magyar emberek dala lenne. A hangzásuk, hangszerelésük tőlünk idegen ízlésnek akar megfelelni. Úgy vélem, nem nekünk íródtak, még akkor se, ha néhánynak a dallama fülbemászó.

Eszembe jutnak Korda György, a táncdaléneklés egyik hazai sztárjának – igaz már nem mai gyerek – nyilatkozata, amikor a más országokban történő fellépésekről kérdezték. Mondandójának az volt a lényege, hogy sose fordult meg a fejében, hogy külföldön boldoguljon, ő világéletében a drága, jó magyar közönségnek énekelt, s azt teszi ameddig él lelkesen és tiszta szívvel.

Fülemben van az Omega Együttes "Egy nehéz év után" - című dalának  szövegrészlete is, amely a következőképpen szól: „...jártunk Északon, hol éjjel nap sütött, s délen kéklő tengeren, messzi tájakon, más emberek között, láttunk hívó fényeket, élni mégis itt lehet újra köztetek...”  

   

Lehet túlzó, irreális az igényem, de arra kérem az előadókat, hogy miközben áhítják az európai és világsikert, ne feledkezzetek meg rólunk, magyar emberekről sem. Magyarán: nekünk, a népeteknek is énekeljetek!

                               Cselényi György

A kutyák és a hatalom

Komoly sajtóháború van kialakulóban hazánkban. Anélkül, hogy állásfoglalnék bárki mellett, vagy ellen, szerintem a politikusok és a sajtóemberek helyzete hasonlít bizonyos gazdák és a kutyáik viszonyára. 

Ameddig egy politikai erő és elit a hatalom felé tör, hálás szívvel fogadja kutyáik segítségét, csaholását, futkározását, netán az ellenfélbe harapását is. Az ebek általában meg is kapják szolgálataikért a simogatást, a jó szavakat, sőt a velős csontokat is.  

De amint a feltörekvő csoport hatalomra jut, terhükre vannak az örök háláért áhítozó, lihegő kutyák. A főnökök egyre nehezebben tűrik, hogy a támogatójuk állandóan ott sertepertél a lábuk alatt, sőt még követelőzik is. A négylábúak sértődötten veszik tudomásul, amikor elhangzik a helyedre, hallgass már, sőt takarodj hátra(!) – parancs. Ők arra vágynak, hogy a barátok egy életen át és kellő gyakorisággal adják tanújelét az irántuk való le- és elkötelezettségüknek. Mindenkor és mindenben kérjék ki véleményüket, tanácsukat. Nem egy kutyus örök megmondó ember szerepre vágyik.

Az egy idő utáni mellőzöttséget számos újságíró megérte és megéri, pláne akkor, ha politikai rendszer- és elitváltás következik be. Nem akarok egy sor nagy nevű embert említeni, akik szemmel láthatóan megundorodtak a hatalom természetétől és a saját egykori és mai szerepüktől.   

Az sem róható fel senkinek bűnéül, hogy parancsra sem hajlandó az egész eddigi pályafutásával teljesen ellentétes dolgot művelni a jövőben, például a korábban általa dicsért, sőt védett személyekre acsarkodni. Ha meg is fizetnék őket e szolgálatért, szégyenletükben sem élnek e lehetőséggel.

A vezetők nem szeretnek örökké hálálkodni. Mi több, az egykori haveroktól, köztük a sajtó- és pénzemberektől történő kellő távolságtartás, netán eltávolodás fontos hatalomtechnikai eszköz is lehet. Persze az is érhető, ha a magasra jutott, a nemzetközi porondon is egyre inkább számon tartott, mind nagyobb tekintélynek örvendő személy nem óhajt a számára immár eltörpülő emberekkel egyezkedni.

Az elkövetkezendő időben nagyjából ki kell derülnie, ki, ki mellett van; ki, miben utazik, mire játszik, vagy mire kényszerítik. Mindenesetre a helyzet igen érdekes!

                        Cselényi György

Főszereplő a ló és a lovas

Tekintsen meg több lovas rajzot...

Vállalom...                                Tekintsen meg több grafikámat is...