Kezdjünk el tanulni!
Drága barátaim, ismerőseim! Javaslom: akárhány évesek
vagyunk, kezdjünk el tanulni! Mit, miről és miért? Továbbá miért hozakodok ezzel
elő? E, tulajdonképpen felhívásra egy huszonvalahány éves lánnyal folytatott
beszélgetésem ösztönöz.
Az egyetemi diplomás hölgy jól beszél angolul, németül,
franciául és oroszul. Mivel egyébként is, meg az Internet által aztán különösen
kinyílt a világ, már volt angol, amerikai, német, sőt török udvarlóféléje is.
Mindnyájan kíváncsiak voltak vendéglátójuk szülővárosára.
A lánnyal jöttek-mentek a megyeszékhelyen, jelen esetben
Nyíregyházán, s a srácok döbbenetes módon mindenre kíváncsiak voltak. Nem
elégedtek meg például azzal, hogy az a színház épülete. Arról is érdeklődtek,
ki tervezte, mikor építették, mekkora a nézőtér, milyen díjakat nyert már, mely
nagyságok szerepeltek ott, stb.
A lány a széles körű információ hiányában irult-pirult.
(Eszem ágában sincs megszólni, mert jómagam is azt tettem volna szégyenemben.)
Mentek tovább. A színházzal szembeni téren áll Váci Mihály,
nem messze tőle Krúdy Gyula, kicsit távolabb Bessenyei György és Benczúr Gyula
szobra. Róluk és a többi műemlékről, képzőművészeti alkotásról, nevezetességről a lány már többet tudott, mint a színház épületének jellemzőiről.
Oda akarok kilyukadni, hogy nem elegendő a vendégeket kellő
mennyiségű és jó minőségű étellel és itallal ellátnunk, mert sokan kíváncsiak másra
is.
Idegenvezető ismerősöm mesélte, hogy az általa vezetett
csoporttal egy szatmári falu vendéglőjében ültek. A svájciak érdeklődtek az
abrosz mintái iránt. A népi motívumban milyen madár látható, arról milyen
érdekességet lehet tudni. Költöző madár? Hány fiókát nevel és milyen időközönként?
Hol fészkel? Nagy számban vannak erre felé? Milyen távolságra képes repülni és
mennyi idő alatt? Mivel táplálkozik és így tovább...
Hallottam, hogy régebben Debrecenben egy német kiránduló csoport tagjai
ledöbbentek, amikor az Aranybika szállodában, vagy annak éttermében látható
szoborról a környezetükben senki se tudott mondani semmit. Még azt se, hogy kit
ábrázol, nemhogy az érdemeiről hallhattak volna valamit.
Szóval az immár legendás magyar vendégszeretet ki kell
egészíteni helytörténeti ismeretekkel, mert különben levizsgázunk, méghozzá
elégtelen eredménnyel. Valljuk be – tisztelet a kivételnek – , keveset tudunk
nagyjainkról, hírességeinkről.
Egyéb tekintetben jól állunk. Hallottam, hogy egy nyíregyházi középiskolába idegen
nyelvi lektornak érkező német tanárnő a cuccának a szállásán való lepakolása
után rögtön 4 oldalas, és a boldogságáról, elragadtatásáról áradozó levelet írt
az édesapjának, hogy úgy látja, ilyen jószívű, kedves és segítőkész emberekkel,
mint Magyarországon, sehol se lehet találkozni a világon.
A tanárnőt mi motiválta e véleménye megfogalmazásában? Az,
hogy gázvezeték-építés miatt a taxis nem tudta őt a papírján olvasható nevű utca
x. számú házához elvinni. A hölgy egy
arra járó gyalogosnak is mutatta a cédulát, hogy hová szeretne pontosan
eljutni. Erre az illető megfogta a lány nehéz bőröndjét és mintegy fél kilométeren
át cipelvén azt a kapuig vitte. Nem fogadott el pénzt az efféle, nem könnyű szolgálatáért.
Hallottam, hogy Pesten egy étteremben egy magyar ember
társaságában amerikaiak vacsoráztak. A vendéglőbe betérő férfi, a magyar kísérő
ismerőse, odament cimborájához, s rövid
ideig beszélgettek. Majd az illető
távozott.
Az amerikaiak érdeklődtek, hogy mit mondott ez az ember? Mit
jelent az magyarul, hogy „misztok”, mert csak annyit hallottak? A férfi elmagyarázta nekik, hogy az ismerőse
arról érdeklődött, mit iszunk, mert italt akart nektek, nekünk rendelni, meg
akart bennünket vendégelni. De mondtam neki, köszönjük, nem kérünk semmit, mert
már éppen eleget ittunk, s még haza is kell sétálnunk...
Az amcsik ennek hallatán majdnem leestek székükről pozitív
irányú meglepetésükben. Hogy odajön egy magyar ember, akit sose láttak, s italt
akar nekik kérni. Ilyen nyitottságban, barátságosságban sehol a világon nem részesültek,
sőt állandóan attól rettegnek, mikor és ki bántja őket, netán mikor
robbantanak, vagy lőnek.
..
Szóval a vendéglátás és ellátás tekintetében jól állunk, jó a
hírünk, de a jelenleginél sokkal többet kell tudnunk a környezetünkben
található nevezetességekről, érdekességekről. S ne nyugtassuk magunkat azzal,
hogy hozzánk személy szerint nem jön turista, mert sose tudni, hogy a
gyerekeink, unokáink társaságában lévőknek mikor kell számot adnunk
helytörténeti ismereteinkről, információinkról, vagy az utcán, vagy bárhol,
mikor lép oda hozzánk valaki, s kérdezi, az mit, kit és miért ábrázol...?
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése