2017. december 15., péntek

A korrekt ember ráfázott a KRESZ-szabályok betartására

Furcsa karambol szemtanúja voltam 2017. december 15.-én Nyíregyházán. A belvárosban egy 4 sávos, közvilágítással igen jól ellátott és gyönyörűen felfestett, kialakított főút zebrájánál magas férfi állt szabályosan kivilágított kerékpárjával. Fényvisszaverő mellény is volt rajta. A biciklit, ahogyan a nagykönyvben megvan írva, az úton, illetve a gyalogátkelőhelyen a túl oldalra szerette volna tolni. Egyik autó a másik után suhant el előtte.

De egy fekete autó vezetője látván a helyzetet, illetve a szabályoknak eleget akarván tenni, előzékenyen megállt, s a kerékpárját toló férfinek meg akarta adni az őt egyébként is megillető elsőbbséget.

Viszont a mögötte haladó világos szürke Mercedes vezetője vagy nem tartotta be a szükséges követési távolságot, vagy elbambult, vagy elvonta valami a figyelmét, de tény, hogy hátulról a fekete autóba rohant. Fékezett, megpróbálta kikerülni, de az ütközést már nem tudta megelőzni. Mindkét autó, de főként a Mercedes eleje jócskán összetört. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A kocsik jobb első ülésén egy-egy fiatal hölgy ült.

Az a furcsa és szerencsétlen helyzet állt elő, hogy a KRESZ-szabályokat maradéktalanul betartó autós is ráfázott az egyébként dicsérendő magatartására, hogy meg akarta adni az elsőbbséget annak, akinek az járt. Ha megállás nélkül átsuhan a zebrán, nem történik baj.

Ha vallásos lennék, arra kérném, a Mindenhatót, hogy ez a rendes, jóravaló ember ebből a faramuci szituációból ne azt a következtetést vonja le, hogy a jövőben nem érdemes szabály- és előírás-tisztelőnek, továbbá korrektnek lennie, mert abból 2017. december 15.-én 20 óra körül csak kellemetlensége és kára származott.

(Még annyit, hogy nem veszekedtek, nem anyáztak, nem tettek szemrehányást egymásnak. Csendesen nyugtázták a történteket. A vétkesség tekintetében egyébként is annyira egyértelmű volt a helyzet, hogy a vitának nem is volt helye és alapja. S rám, mint szemtanúra se tartottak igényt.)   

 Cselényi György  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése