Buszos percek, avagy nyuvasztó ellenőröknek?

Hogy mik vannak...

Életkor

Hétköznap reggel, halad a busz. Az utastér félig telt. Kinn esik az eső, az emberek morcosak, mindenki hagyjon békén, menjen a fenébe, különben harapok – hangulatban.

A sorőr fülkéjénél magas, testes férfi adminisztrál. Miután a papírt beadta az ajtónyíláson a buszvezetőnek, feltette karszalagját, majd elindult felénk.

– Jó napot kívánok(!) – köszönt. – Kérem a menetjegyeket és a bérleteket felmutatni – mondta.

Nézelődött, s közben sűrű mondogatta, köszönöm, köszönöm..., s haladt tovább. A jelek szerint eddig mindenkinél minden rendben van.

Egyszer csak megállt egy ülő asszony mellett, s várt, sőt mondta szokásos szövegét.  

Az asszony lassan, az előtte lévő ülésbe kapaszkodva feltápászkodott, teljesen közel lépett az ellenőrhöz, az arcát a férfi arcához 10-15 centiméterre tolta, farkasszemet nézett vele, majd hangosan megkérdezte:

– Magának van anyja?

A volán-alkalmazottja makogott valamit, de nem hallottam, mit. 

– Ne mondja, hogy nem látja rajtam, hogy már jóval elmúltam 70 éves! 92 vagyok, tudja! Ne hazudjon, hogy nem lehet rajtam észrevenni! Jó lenne, sőt örülnék, ha még abban a korban lennék, hogy jegyet, vagy bérletet kellene váltanom, tudja!? Vagy úgy néznék ki, hogy a 70 év felettiségemet személyi igazolvánnyal kellene tanúsítanom.

Ezek után az ellenőr nem tartott igényt a hölgynek se a menetjegye, se a bérlete, de még a személyi igazolványának megtekintésére se, s folytatta munkáját.

xxxxxxxxxxxxxx   

Blöki

Egy másik járatra két kreolbőrű férfi szállt fel. Egyikük jókora kutyát tartott ölében, úgy átkarolván, mint régen látott és nagyon kedves ismerőst szoktunk találkozásunkkor. 

Az ellenőr kérte a menetjegyét.

– És a kutyáé...? – érdeklődött a karszalagos férfi.

– Vegye tudomásul, hogy a kutyának nincs jegye, s nem is lesz – reagált az ember.

– Hogyhogy nincs és nem is lesz? – firtatta az ellenőr.

– Csak a 10 kilós, vagy az azt meghaladó súlyú kutyának vagyok köteles jegyet váltani. Ez nincs olyan súlyú, úgy, hogy ha maga megőrül, akkor se veszek jegyet neki. Ha nem ismeri a szabályzatot, miért ugrál itt nekem?

Az ellenőr rendőr hívásával fenyegetőzött. A kutyás ember társa pedig félvén a komoly csetepaté kialakulásától, a kutyás embert arra biztatta, szálljanak le a következő megállónál.  

– Nem szállok le – ellenkezett a kutyás férfi. – Blökivel igenis, együtt fogok utazni, akár tetszik valakinek, akár nem.

Az ellenőr feladta a kutyás emberrel folytatott vitát, mert egyébként se volt senki keze ügyében mérleg a kutya testsúlyának kontrollálására. Így Blöki menetjegy nélkül is tovább utazhatott. S a hűvös időjárás közepette élvezte gazdája keblének és karjainak melegét.

xxxxx

Piroska

A járaton egy ülő asszony mellett középkorú nő állt. Beszélgettek. Az álló hölgy időként a padló felé egy kosárra nézett, s abba az irányba mondta: Piroska, maradj nyugodtan.

– Hoztad a kutyádat is? – érdeklődött az ülő nő.

– A Piroska nem kutya – mondta a hölgy. Amint elhangzott a Piroska név, a kosárból, egy jókora kígyó kandikált ki, s nézett körbe. Mindenféle szín látható volt rajta, de a piros dominált. Valószínűleg ezért nevezte el a gazdája Piroskának.

Az ülésen helyet foglaló nőben meghűlt a vér, még akkor is, ha Piroska nem mérges kígyó. A tulajdonosa rászólt: Piroska, bújj azonnal vissza! Erre az állat rögtön visszahúzódott a kosárba. 

– Nagyon aranyos – mondta a nő útitársának. – Hogy ne maradjon otthon egyedül, mindenhová viszem magammal. Csak másfél méter hosszú. Tudod, csak ő van nekem! A lakásban olyan aranyosan csúszkál, meg tekergőzik. Csak éjszakára teszem be az ágyába, egy akváriumszerűségbe. 

Cselényi György