Putyintól kellene segítséget kérni!

Többekben felvetődött, hogy az Európa különböző országainak határát illegálisan átlépők tömege talán nem vakon, nem blindre indult útnak. Felmerült a gyanú, hogy valakik valamilyen módon sugallhatták számukra, sőt konkrétan támogathatták őket abban, hogy éppen most és éppen ennyien vegyék Európa felé útirányukat.

Lehet, tévedek, de úgy érzem, a hatalmas népvándorlás megindulásában valamiképpen az Európai Egyesült Államok létrehozásán fáradozók is benne vannak. Miért? Nincs kizárva, azért, hogy Európát megijesszék, hogyha az ottani országok nem egyesülnek mielőbb és számos tekintetben, akkor képtelenek lesznek a mértéktelen migráció ellen védekezni, következésképpen nemsokára harangoznak számukra, végük van!

Az Európai Egyesült Államok megalakításának Magyarországon is van néhány, főként balliberális szorgalmazója. Tőlük gyakran hallani, hogy a menekültáradat elleni védekezésként a kerítésépítés teljesen értelmetlen és fölösleges. E helyett a gondra közös európai megoldást kellene találni.

A súlyos problémára Európának valóban közös és hatékony megoldást kellene találnia, de ameddig annak halvány jelei se mutatkoznak, Magyarország és Európa védelméről addig is gondoskodni kell. Egyelőre nincs mire és nincs kire várni. A segíts magadon az Isten is megsegít(!) – örök bölcsességet vagyunk kénytelenek érvényre juttatni. Ezért a kerítés mielőbbi megépítése feltétlenül szükséges!
(Megjegyzem, persze, közös európai menekültpolitikára van szükség, de az nem alapulhat a kvótázáson, meg ahhoz hasonló butaságokon. Annak alapja az kell legyen, hogy Európába senki ne jöjjön illegálisan és hívatlanul. Sőt tolakodón, meg inváziószerűen meg se közelíthesse e földrészt. Véget kell vetni a betolakodók tutujgatásának, regisztrálásának, meg a velük kapcsolatos időhúzó tesze-toszáskodásnak, meg a mellébeszélésnek.) 

Orbán Viktor megmutatja, hogy a magyar kormány az Európai Egyesült Államok megalakítása nélkül is képes a magyar népet és nem jelentéktelen mértékben Európát megvédeni a nemkívánatos és hívatlan emberáradattól.

Arra gondoltam, hogy ameddig Európa nem tudja a külső-belső határait megvédeni az illegális, törvénysértő bevándorlóktól, addig ahhoz Oroszország, és személy szerint Vladimir Putyintól kellene segítséget kérnie.  Üzleti alapon árajánlatot igényelni tőle, hogy mekkora szakaszon, hány emberrel, hány őrhajóval, hány helikopterrel, esetleg tengeralattjáróval vállalja a feladat elvégzését. S Európának ennek árát le kellene perkálnia. 

Szó sincs arról, hogy durván, fegyverrel, rakétákkal, vagy egyéb módon tartsák távol Európától az e földrészt illegálisan megközelítők tömegét. Azt viszont el tudnám képzelni, hogy az embercsempészek hajóit visszavontatnák oda, ahonnan elindultak. Gondolom, ha a migránsok látnák, tapasztalnák, hogy fölösleges útnak indulniuk, mert úgy sem jutnak el oda, ahová szeretnének, bármennyit is fizetnek az embercsempészeknek és más segítőiknek, akkor talán önmaguk mondanának le az öreg kontinens megszállásáról. Szerintem a dolgok menetébe az oroszok bekapcsolódásának puszta hírére is megszűnne, vagy jelentősen csökkenne a bevándorlók áradata.  

Úgy gondolom, az oroszok minden bizonnyal Európa belső, szárazföldi határainak megvédésében is szívesen és eredményesen vennének részt – tűzparancs hiányában is. Mondjuk, fegyvert csak akkor használhatnának, ha a menekültek azzal támadnának rájuk.

Bizonyos vagyok benne, hogy Oroszország mindig kész Európa megsegítésére, de az előbbi ahelyett, hogy keblére ölelné, minden lehetséges módon együttműködne vele, szankciózik ellene. Pedig tudomásul kellene végre venni, hogy az EU-ból Oroszország teljes jogú, vagy legalább valamiféle társult tagságával még lehetne valami, de nélküle e közösség egyre inkább csődtömeggé kezd válni.

                Cselényi György

    

       

Javaslat a menekültek befogadása ügyében

Van egy ötletem a magyar országhatárt illegálisan átlépőkkel kapcsolatban. Annyi menekültet kellene befogadnunk, ahányan a kormány politikai ellenzékének vezetői és társai közül véglegesen távoznak, emigrálnak országunkból.

Diplomáciai lépéseket kellene tenni annak érdekében, hogy  fogadják be őket Afganisztánba, Szíriába, Líbiába, Pakisztánba, vagy máshová. Mivel az említett körhöz tartozó, vagy közel álló személyek annyira kedvelik a menekülteket, minden bizonnyal nagy örömmel töltené el szívüket, ha életük hátra lévő részét az említett országok népei között tölthetnék. 

      Cselényi György

Irigy vagyok, mint a kutya....

A küzdeni tudásuk előtt le a kalappal...!

Irigy vagyok, mint a kutya! Kire, mire? Németországra! És miért? Azért, mert a németek képesek összezárni soraikat, egységet mutatni annak érdekében, ne vesztesen, megalázottan legyenek kénytelenek kihátrálni a Görögországgal kapcsolatos purparléból.

Az európai egyesült államok létrehozásán való munkálkodás, az Európai Unió és az euró működtetése Németországnak komoly anyagi áldozatvállalásába került. S most, amikor a nagy alkotás a görög helyzet révén megbicsaklani látszik, Németország nem Angela Merkel fejét, leváltását követeli, hanem úgy döntött, hogy még több pénzt áldoz arra, nehogy kudarcot vallon, dugába dőljön a tervük, elképzelésük. Nincs kizárva, hogy mégis kedvezőtlen lesz az ügy végső kimenetele, de a németek minden helyzetben igyekeznek győzelemre vinni akaratukat. A küzdeni tudásuk előtt le a kalappal!  

"A hírek szerint ugyan Németországban a lakosságot és a parlamenti (Bundestag) képviselőket is megosztja a tervezett harmadik görög mentőprogram ügye, de a német törvényhozás alsóháza (Bundestag) nagy többséggel felhatalmazta a kormányt, hogy tárgyalásokat kezdjen a harmadik görög mentőprogramról, és hozzájárult ahhoz, hogy Németország részt vegyen a program összeállításáig tartó időszakot áthidaló finanszírozási programban."
See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/30663/A_Valutaalap_atakalitana_a_gorog_adossag_szerkezetet#sthash.bh9uCXnj.3ZNdSVoe.dpuf)

Lehet, zárt ajtók mögött Angela Merkel is megkapja a magáét, de az ellenzéke nem szaladgál a főnököt sehová feljelentgetni, nem ügyködik a kancellár életének, sorsának megnehezítésén.  

Ezért keserít el a magyar kormány hazai ellenzéke nagy részének viselkedése. Ahelyett, hogy a maga módján konstruktívan segítené az ország boldogulását, minden tőle telhetőt megtesz a kabinet intézkedéseinek lejáratásáért bel- és külföldön egyaránt. Ha Magyarországon történne hasonló, mint Németországban, vagyis a kormány egy nem sok jóval, de a siker halvány reményével mégiscsak kecsegtető ügybe újabb pénzeket akarna pumpálni, pláne más országgal kapcsolatban, akkor az ellenzék talán a miniszterelnök felnégyelését, vagy keresztre feszítését követelné.

 Németország esetében ilyet nem látok, nem tapasztalok. Ezért irigyelem azt a népet. Úgy vélem, az általa megvalósított gazdasági csoda is nagyrészt a nemzeti összefogásában, eltökéltségében gyökerezik.   

                                           Cselényi György

A hasbeszélő

Gratulálok a tervezőknek, építőknek, kivitelezőknek, akik azt a stúdiót létrehozták, megalkották, ahonnan a Magyar Rádió 180 perc műsorát sugározták 2015. július 16-án reggel, mert nem omlott le a födém, a plafon, a mennyezet.

 A vendég Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, elnökségi tagja, oktatáspolitikus, budapesti elnöke volt. Mintegy hasbeszélő, a riportert, műsorvezetőt szinte szóhoz se hagyta jutni. Ontotta az efféle „bölcsességeket”, hogy a kormány azért épít az ország déli határára kerítést, hogy a korrupciós és egyéb ügyeiről elterelje a figyelmet. Olyasmit is mondott, hogy a közvélemény fordulatot vett, s nem látja értelmét a kerítés megépítésének, holott ennek éppen az ellenkezője igaz.

Úgy látom, s ebben a környezetemben élőkkel folytatott beszélgetéseim, s a körükben hallott megnyilatkozások is megerősítenek, hogy a nép fél, sőt retteg az Afrikából és a világ hozzánk távoli vidékeiről hazánkba illegálisan, törvénysértő módon érkezők áradatától, s az ezzel összefüggő súlyos problémáktól. Ezért maximálisan helyesli és egyetért a kormánynak a Magyarország és Európa védelmét szolgáló intézkedéseivel.

Ha Kunhalmi Ágnes annyira kedveli és fel akarja karolni a más földrészekről kiinduló népvándorlást, akkor miért nem költözik oda, s fejt ki ott misszionáriusi tevékenységet, ahonnan tíz- és százezrek kelnek útra Európába. Ezzel mindnyájan jobban járnánk.

 Hazánk lakossága értetlenül áll az előtt, hogy az MSZP, egy olyan pártnak a vezetősége, amelyben a magyar szó szerepel, miért nem érez egy picit se együtt e néppel. Sokkal inkább azokat segítené, akik a bevándorlásukkal, jelenlétükkel a magyarok sorsát jelentősen megkeserítenék, sőt tönkretennék.  

Kár, hogy nincs olyan törvény, amellyel a Kunhalmi Ágnes-féléket humánus eszközökkel, de legalább is kis időre ebből az országból távozásra lehetne bírni.

                           Cselényi György    

A figyelmébe ajánlok egy cikket a Magyar Hírlapból: 

Kacsoh Dániel: Szocialista baklövés

A jelek szerint a szocialisták saját felszámolásukon dolgoznak.

Az Origóból... is 

A kormány minden eszközt igénybe vesz, hogyaz illegális bevándorlók ne szállják meg Magyarországot.

Egy szép és egy csúnya történet!

Képzelje, mi történt! – írta levelében egy hölgy hozzám e-mailban eljuttatott levelében.

Este a szokásos utunkon sétáltam a lányommal. Megfigyeltük, hogy egy férfi rendszerint áll egy ház kerítésénél, belül az udvaron, s az ölében tart egy fekete tacskó kutyát.

Az egyik napon valami, megmagyarázhatatlan késztetést éreztünk arra, hogy a férfivel beszédbe elegyedjünk. Erre a látásbóli ismeretségünk révén is bátorkodtunk vállalkozni.  

Az illető elmondta, hogy azért tartja a kutyát ölében, mert az a kerítés magas betonlábazata miatt nem lát ki az utcára, márpedig imád kifelé nézelődni, kíváncsiskodni. Hogy ezt valamiképpen elősegítse, megkönnyítse számára, ezért tartja mindennap az ölében körülbelül egy óráig kutyust.

E foglalatosság a férfi és az eb számára megszokott és kedvelt programmá vált. A tacskó mindennap szívrepesve várja a járókelőket és az arra haladó járműveket. Zömében a környéken lakók, vagy átutazók járnak ott.  

A lányommal majd’ elájultunk a csodálkozástól, hogy milyen rendes ez az ember, hogy ekképpen is kedvében jár kedvencének, a fekete tacskónak.

Örültem, a szívmelengető esetnek, amely kompenzálta az az nap szerzett kellemetlen emlékemet - folytatódott a levél.

Egyik nagy bevásárló központban valaki a pénztár előtti szállítószalagon hagyta táskáját. Valószínűleg nő lehetett, mert az abban lévő kis tükör, a pénztárca, a telefon színe és formája, meg az egész benne lévő cucc hölgy tulajdonost sejtetett.

Egy férfi fogta a táskát és mondta a pénztárosnak, mi történt, itt találta, s tegye maga mellé a kasszában, s ha a gazdája visszamegy érte, s keresi, adja neki oda.

Erre a pénztárosnő meglehetősen durva hangon közölte, őt nem érdekli az egész, s mondta az illetőnek, hogy a táskát dobja oda, ahol volt. Látván a férfi döbbenetét és tanácstalanságát, végül a pénztáros nagy nehezen lelökte a talált táskát a lábához a pénztárpult alá.  

Megdöbbentett, hogy van, akiből az elvárható minimális együttérzés és segíteni akarás is hiányzik.

Üdvözlettel:

Katalin

Tisztelt Hölgyem, köszönöm levelét, s azt, hogy megosztotta velem élményeit. Egy jó és egy rossz, egy szép és egy csúnya eset! Minden bizonnyal így lehet teljes az életünk!

Cselényi György  

Mária legyőzte a gyilkos kórt

Az emberek nagy része, ha azt hallja, rosszindulatú daganat, rák, akkor rögtön arra gondol, bárki esetében itt a vég, lehet intézkedni a halál és a temetés ügyében.

Noha kétségtelen, hogy nem véletlenül rettegett betegségről van szó, de a gondviselés segítségével, szerencsével, egészségügyi beavatkozással és utoljára, de nem utolsó sorban emberi akarattal legyőzhető a rák. Ezt bizonyítja egy kedves, csinos, vidám alaptermészetű asszony esete, példája. 

Mária jelenleg 39 esztendős és teljesen, egészségesnek érzi magát. 21 éves korában, a kislányának megszülése után derült ki, hogy vastagbelén tyúktojás nagyságú rosszindulatú daganat van. Ennek előtte egy ideje erősen görcsölt a hasa, égett a gyomra, hasmenése volt, s időnként véres volt a széklete. Sok vizsgálatot végezte rajta, gyakran volt kórházban. Először vese, majd egyéb problémákra gyanakodtak az orvosok, s ilyen irányban kutakodtak.  A pontos diagnózist végül egy sebész vastagbéltükrözés során állapította meg.

- Amikor megtudta, mi a betegsége, hogyan élte meg?

- Rögtön arra gondoltam, hogy mivel pici babám van, élnem kell, nem hallhatok meg! Eszembe se jutott, hogy eltávozhatok az élők sorából. Arra törekedtem, hogy minél hamarabb túl legyek a műtéten, mert nagyon erős fájdalmaim voltak. Semmi se számított, csak az, hogy a kíntól szabaduljak meg. A daganat elzárta belet.

- A családjában volt valakinek ilyen jellegű betegsége?

- Tudtommal nem. Az orvos azt mondta, hogy rákos sejtek mindenkiben képződnek, csak az egyik ember immunrendszere képes ellene védekezni, a másiké nem. Szerinte a babám kihordása az immunrendszeremet annyira igénybe vette, legyengítette, hogy a szervezetemnek már nem marad elég energiája a rákos daganat kialakulásának megakadályozásához. A férjemmel gondolkoztunk második gyerek megszületésén is, de az onkológus azt mondta, hogy erről mondjunk le, mert ellenkező esetben jelentős mértékben megnövekszik az újabb daganat kialakulásának esélye, veszélye. Nem biztos, hogy ugyanazon a területen, ahol korábban, de valahol előjön.  

- Mi a véleménye az orvosokról, meg az egészségügyről általában?

- Ameddig nem derült ki, mi a betegségem oka, nagyon el voltam keseredve. A doktorok velem kapcsolatos tanácstalansága körülbelül két hétig tartott. Addig nagyon szenvedtem. Az engem megműtő orvos, meg a sebészeti osztályon dolgozó nővérek előtt le a kalappal, nagyon rendesek voltak velem. Két hétig feküdtem a kórházban. Egy hétig vért kellett kapnom. Mivel különleges a vérem, valami RH negatív, de annak is bizonyos alfaja, ezért nem kaphattam akárkiét. Várnom kellett, ameddig abból a kellő mennyiségű rendelkezésre állt. A műtét során a vastagbelem egy részét eltávolították, meg abból a részből is, ahol már az áttét jelei mutatkoztak. Az operáció után fájdalmat nem éreztem. Kemoterápiában részesültem, sugárterápiában nem.  Kemoterápián két alkalommal vettem részt, mert olyan rosszak a vénáim, hogy nem tudták adni. Gyógyszeres kezelést kaptam. A tabletták  nagyon drágák voltak, várni kellett rájuk, Amerikából rendelték, s Magyarországon én voltam a második, aki kapott olyanokat. Amikor szedtem őket, fél évig kéthetente vérvételre kellett járnom, hogy figyeljék, a szervezetemet nem károsítják-e.

- Mi adott önnek erőt a nagy megpróbáltatás elviseléséhez?

- A gyermekem, meg a férjem. A párom állandóan látogatott, biztatott. Fáradságot nem ismerve intézte a család dolgait. Úgy érzem, az is sokat segített, hogy vidám, optimista alaptermészetű vagyok. Muszáj volt ekképpen hozzáállnom.

- A táplálkozásán és az életmódján változtatott a betegsége miatt?

- A műtét után puffasztó ételeket nem volt szabad ennem. Azóta minden helyre állt, úgy étkezek és élek, mintha sose lett volna semmi bajom. Teljesen egészségesnek érzem magamat. 

   

-  A műtét óta eltelt 18 év, jól érzi magát, dolgozik, teljesen problémamentes?

- Igen. A munkahelyekre történő jelentkezésekkor e hajdani gondomat eltitkoltam. Ha beírtam az önéletrajzomba, akkor nem vettek fel egy céghez se, mert úgy tekintettek rám, mint egy leprásra, meg talán attól tartottak, többet leszek táppénzen, mint a munkahelyen. Pedig ez nem igaz, legalábbis esetemben.

- Az ilyen súlyos betegségben szenvedőknek mit tudna javasolni?

- Csak optimistán, derűlátóan gondoljanak a jövőre, mert aki elengedi magát, annak vége. A családnak és a beteg környezetében élőknek sokat kell segíteniük. Számomra minden lelki támogatás rendelkezésre állt. Ki kellett derülnie, hogy együtt maradunk-e, hiszen másfél éves házasok voltunk akkoriban. Az élet jó kis próba elé állította férjemet is. Rengeteg múlik a felfogáson, hozzáálláson.

- Két éve pedig a fejemet műtötték meg, mert azt hitték, ott támad a daganat. Két nagy pukli először a fülem mögött képződött, utána meg itt, hátul a tarkóm környékén. Vándorolt bennem. Nem tudták megmondani, mi ez és mitől van? Feküdtem a fertőző osztályon és a belgyógyászaton is. A szövettan valamiféle fertőzést mutatott. Fél évig homeopátiás orvoshoz jártam. A tüdőmön is keletkezett egy folt. Biopsziát akartak venni, amelybe nem egyeztem bele. Később Pesten meg akartak műteni, de nem mentem bele. A homeopátiás orvos gyógyított meg. Észnél kell lennie a betegnek is, nem szabad mindenbe beleugrani, amit valaki első ránézésre mond. Azzal is jól jártam, hogy anyám egy debreceni kórházban dolgozott, s tőle sok információt, tanácsot hallottam.

Köszönöm a beszélgetést!

                                                        Cselényi György  

Vajon mindenki nyugodtan aludhat?

Az életben akadnak bonyolult, helyesen nehezen megoldható szituációk.

 A nagyváros egyik utcájának családi házában felszerelt riasztóberendezés gyakran éles csengő hanggal jelzett, annak ellenére, hogy nem történt betörés, vagy más bűncselekmény. Úgy tudni, az épületben pillanatnyilag nem lakik senki, a tulajdonosa állítólag valahol a hegyekben tartózkodik.

A riasztóberendezés hangja napok, sőt hetek óta idegesítette, bosszantotta a környék lakóit, hiszen erősen zavarta nyugalmukat, nem beszélve a közelében lévő óvoda gyerekeiről, dolgozóiról.

A kósza hírek szerint a gondról tudott a ház gazdája, de állítólag azt mondta, esze ágában sincs a készüléket kikapcsolni, vagy az érzékenységét kisebbre állítani, mert neki a vagyonát bizony védeni kell, s a környék lakói meg örüljenek, hogy a berendezés elriasztja a rossz szándékú személyeket, hiszen ez az ő hasznukat is szolgálja.   

Meglehetősen hosszú idő telt el így, amíg a közelben lakók kínjukban telefonáltak a rendőrségnek, hogy jöjjenek, intézkedjenek, csináljanak valamit, mert már a megőrülés határán vannak, tekintettel arra, hogy a kánikulában az ablakokat a nap nagy részében nyitva tartják, de a riasztótól éjjel sem tudnak pihenni.

A rendőr járőrök megérkeztek, nézelődtek az épületnél, érdeklődtek a ház környezetében élőktől, de természetesen tanácstalanok voltak. Egyikük minden bizonnyal telefonált az ügyeletes parancsnoknak a teendőket illetően. A riasztó cseng, de a jelek és több személy elmondása szerint nem történt bűncselekmény. Márpedig, ha ez a helyzet, akkor joguk ugyan van, de okuk nincs az ingatlan területére bemenni, ugyanakkor érthető a lakossági panasz.

Az ügyeletes rendőrfőnök valószínűleg kijogászkodta, hogy lakossági bejelentést kaptak, s a riasztókészülék működésbe lépett. Számukra ez a mérvadó, s nekik nem kötelességük tudni és figyelembe venni, hogy vaklármáról van szó, mert mi van akkor, ha mégis betörés, rablás, gyilkosság, vagy akármi történt. Minden bizonnyal utasította járőr kollégáit, hogy a kerítés, vagy a kapu átmászásával menjenek be az udvarra, s nézzék meg, hogy az ajtókat, ablakokat nem feszítette-e ki valaki? Azok minden bizonnyal megállapították, hogy nem.

A riasztókészülék elhallgatott. Valószínűleg kikapcsolták. Lehet, ezt a háztulajdonossal történő telefonbeszélgetés alapján tették meg, de nincs kizárva, hogy nem.

Ha ez utóbbiról van szó, akkor úgy vélem, az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a rendőrnek a tulajdonos tudta nélkül nem volt joga kikapcsolni egy magánházon a riasztókészüléket. A gazda ugyanis a haza térte után mondhatja, hogy bent a szekrényben volt x millió forint, eltűnt, s gyaníthatóan azért, mert a kikapcsolt riasztó készülék lehetővé tette az észrevétlen behatolást. Szerintem a berendezést a tulajdonos tudta nélkül akkor helyezhették volna üzemen kívül, ha a rendőrség gondoskodik az ingatlan őrzéséről a gazdája haza jöveteléig. Ezt nyilván nem tették meg.

Ugyanakkor a rendőrség pedig a tulajdonosnak benyújthatta volna a számlát, hogy a riasztókészülék állandó működése miatti vaklárma okán többször kellett a házhoz bűncselekmény hiányában is, de mégiscsak  kötelességszerűen kivonulniuk, amely ennyibe került, s a kárt tessék megtéríteni.

Szóval az életben vannak érdekes, sőt faramuci helyzetek, amikor a hatóságnak igencsak meg kell gondolnia, mit tegyen, s az is előállhat, hogy nem csinál semmit, de ezen pedig a segítséget váró állampolgár háborodhat fel – jogosan. 

A riasztókészülék most csendes. De vajon mindenki nyugodtan aludhat-e? Reméljük, igen!

                                       Cselényi György

  

Bori néni boldogsága

Tombol a nyár. Kertek tízezrei ontják a zöldséget, gyümölcsöt. Miután megtelt a család fagyasztóládája, spájza, a gyorsan tönkremenő feleslegen nem könnyű túladni.

Az apró termetű, hajlott hátú, 80 esztendős Bori néni minden évben jócskán besegít lányának a termés értékesítésébe. Nem alázkodik meg a nagy pofájú, hiéna mentalitású zöldségboltosokkal szemben. A piackutatás és a marketing közvetlen formáját alkalmazza. A lépcsőházak bejáratánál megnyomogatja szomszédai, ismerősei lakásának csengőjét. Az ablakokban megjelenő asszonyoktól megkérdezi, nincs-e szükségük krumplira, meggyre, uborkára, málnára....

A nők, a családok pénz-, konyha- és ellátásügyi minisztereinek agya gyorsan működésbe lép. Sebtében átgondolják, mit akarnak főzni, mi van a hűtőben, s mire lenne szükség, vagyis mit kellene beszerezni a boltban vagy a piacon. Hogy ne kelljen sehová menniük, jó néhányan nem utasítják vissza Bori néni ajánlatát. Igen ám, de az árban, a mennyiségben és szállítási határidőben előzetesen meg kell állapodni.

Egy ilyen beszélgetés fültanúja voltam a minap.

Az emeleti lakásban megszólalt a csengő. Egy középkorú asszony jelent meg az ablakban.

–       Nem kellene krumpli, Mártikám? – kérdezte Bori néni.

–       De kellene – hangzott a válasz.

Bori néni: Mennyit hozzak?

Márta: Öt kilót, Bori néni. De mennyiért tetszik adni?

Bori néni: 150 forintért kilóját.

Márta: Á....a, ne vicceljen, Bori néni, a piacon széltében-hosszában 120-ért lehet kapni.

–       Jó, akkor 100 forintért adom – reagált az idős asszony, csak meg ne hiúsuljon az üzlet, mert tisztában van vele, hogy a készpénzzel és azonnal fizető vevő nagy úr, s kapni kell rajta.

–       De szép nagyokat, ne apró gubicsokat tessék hozni – szólt a vevő kívánalma.

– Jó-jó – hagyta jóvá Bori néni.

Egy másik ablakon kitekintő hölgy uborkát rendelt. Neki az induló 150 Ft/kg árat 100 forintra sikerült lealkudnia.

A következő megrendelő málnára „nyújtotta be” igényét. Neki fél kilóra 450 forintért sikerül szert tennie.

A múltkorában Bori nénit a fülem hallatára kérdezte egy asszony, hogy mivel keni, kezeli az arcát, mivel azt a magas kora ellenére meglehetősen szépnek, simának látja. Bori néni mondta, hogy milyen krémet használ, de a nevét nem merem leírni, mert sose hallottam róla. Erre a beszélgetőpartnere közölte, ő tud ajánlani jobbat, igaz, kicsit borsos az ára. Ő is mondta a kenőcs nevét.  

Erre Bori néni természetes és határozott hangon közölte, hogy megy a gyógyszertárba és megveszi. Rögtön hozzátette, mivel nagyon jó a nyugdíja, gond nélkül meg tudja vásárolni. Ilyesmire egyébként se sajnálja a pénzt.

–       Bori néni, lehet, illetlen vagyok, de megkérdezhetem mennyi a nyugdíja? – érdeklődött egy kosár meggy átvevője.

–      - Persze, nem titkolom – mondta Bori néni, akinek arca sugárzott az elégedettségtől. – Tudod – magyarázta, a férjem meghalt, és a saját és az özvegyi nyugdíjjal együtt havonta 72 ezer forintot hoz a postás. Igaz, a rezsiköltséggel vigyázni kell, de ilyen magas nyugdíjból jutnia és telnie kell mindenre – tette hozzá a boldogságtól repeső szívvel.

Remélem, a zöldség-gyümölcs eladása után a lányától is kap jutalékot, s így aztán nyáron tényleg kánaán köszönt Bori nénire.

Megérdemli!

                                      Cselényi György   

Fontos határhoz érkeztünk!

A görögországi népszavazás eredménye nyomán közgazdászok és politikai elemzők sokasága fejti ki véleményét, meglátásait. Okoskodással, fenyegetéssel, vészjóslással teli a padlás, de úgy vélem, igazából senki se tudja megmondani, pontosan mi fog történni. 

Egy dologban viszont teljesen bizonyosak lehetünk: az országok, a földrészek és a világ pénzügyi-gazdaság ügyei fontos mérföldkőhöz, határhoz érkeztek. Az országok intézményesített adósrabszolga sorba taszításának befellegzett. A jövőben egyetlen nép se igen fogad el senkitől neki nem tetsző pénzügyi-gazdasági diktátumokat, ugyanakkor a pénz változatlanul nagy úr marad. 

A jelenlegi, számos tekintetben kutyaszorítóból minden fél számára elfogadható menekülési, szabadulási lehetőséget kellene találni. Hogy ez sikerül-e, az a következő napok, hetek nagy kérdése, de valami eredmény elérése, felmutatása valamennyi érintett, sőt pillanatnyilag még nem, vagy kevésbe érintett ország fontos érdeke. Szerintem a fehér füst fel fog szállni, mert fel kell szállnia!  Természetesen ehhez idő kell, s talán nem is kevés... Kivárjuk, mert kénytelenek vagyunk! 

                                                           Cselényi György 

Örökbe fogadott hajléktalan

A hajléktalanok között is van okos és tehetséges ember. Egyiküket évek óta van alkalmam figyelni. Nyári szállásnak kinézett egy olyan helyet, ahol ugyan laknak, sokan megfordulnak, de a személye nem zavar senkit. 

Konkrétan nem írom, hogy hol, mert attól tartok, még valamely hatóságban felébred a jóindulat, amellyel tönkreteszem szegény ember életét, lakhatását, nyugalmát. A szállását olyan helyen alakította ki, amely egy hajdan volt katonai létesítmény (ma már polgári célokat szolgál) kerítésének külső, utca felőli, füves-sávos része, tulajdonképpen a senki földje, ahol az új létesítmény lakói, bérlői nem törődnek vele, sőt nem is igen tudják, hogy ott hajléktalan személy ütött tanyát.

Az utcában zömében régen épült családi házak találhatók, a hajléktalan alkalmi tanyája azoktól is kicsit kijjebb esik.

Emberünk az este beköszöntekor elfoglalja helyét az ipari terület kerítésénél lévő, fűvel, gazzal benőtt területen. Huzat nélküli paplannal takarózik. Az esővel szembeni védelmet nem tudom, miként oldja meg. Lehet, az égi áldás nem zavarja, vagy behúzódik teljesen a kerítés tövébe egy nagy fóliadarab alá, vagy elmegy a közeli vasútvonal mentén valahová. Illemhely céljára a közeli, senki által nem látogatott fás, erdős terület vígan megfelel neki.

Az utca lakóinak nagy része teljesen megszokta látványát, jelenlétét. Nem zavarják el, nem jelentgetik sehová. A férfi napnyugta után az útkereszteződéseknél koldulással keresett pénzén vett kajával és a napi fejadag piával hazabotorkál az említett nyári szállására. Az utca lakói úgy viselkednek vele, mintha kvázi örökbe fogadták volna. Az udvarára, a házába nem engedi be senki, de a maguk módján gondoskodnak róla. Az asszonyok (ha a gyerekeik és a férjük húzgálja a száját, hogy már megint, vagy még mindig paprikás krumpli a kaja, s nem nagyon kell nekik; más, vagy frissebb ételt követelnek) a maradékot kiviszik a hajléktalan kegyeltjüknek. Volt, aki a kapujára tűzött 500 forintot, mert tudja, a ház nélküli lakó nemsokára hazatér, s igencsak örülni fog neki, hogy leesett egy üveg akármilyen, csak butítson – márkájú, illetve minőségű bor ára. Ha nincs más, a barátunk néhány szelet csupasz kenyérrel is beéri.

Szóval így él a magas vékony emberünk évek óta. Esze ágában sincs a város által fenntartott hajléktalan szállóra menni. Élvezi a szabadságot, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a hosszú ideje folytatott nomád élete nem látszik arcán, megjelenésén. De mint az életben mindennek, úgy ezen életformának is ára van. A barátunk mindennap megfizeti.

Állandó és folyamatos bizonyítást nyer, hogy a jó Isten gondoskodik mindenkiről!

                                          Cselényi György

   

Elhivatott nők

A tikkasztó nyári éjjel a város díszkivilágított főterén egy zenekar népszerű Neoton-, Bikini-, és R-GO számokat játszott. A színpad fénykörétől távolabb is egyre többen perdültek táncra, köztük szellemi fogyatékosok.

Nem tudom, helyiek, távolról érkezett nyaralók, intézményi gondozottak, vagy sérült embereket nevelő, s egymással összefogó családok voltak-e. A lényeg: néhány, a társasághoz tartozó csinos nő volt a sérült fiúk, férfiak és lányok táncra hívója. Mindnyájan igencsak élvezték a rendkívüli örömszerzési alkalmat. Boldogan mosolyogtak és álltak a fényképezésre beállított mobiltelefonok kamerái elé.   

Fél szemmel figyeltem a közelemben lépkedő csinos, vékony, magas, szép arcú, szőke, lófarkas hölgyet. Egy magas, ősz hajú és ősz szakállú, filozófus kinézetű férfivel táncolt. A férfi lehunyta szemét. Talán legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy ma éjjel jobb tenyerét egy szemrevaló hölgy derekán, közel a fenékdomborulat határánál tarthatja. A nő jobb kezével fogta a férfi bal kezét, a másik keze pedig partnere jobb vállán nyugodott. A hölgy a boldogságtól szinte ájultan tekintgetett körbe, látják-e a társaság tagjai? A tánclépéseket talán jobban élvezte a férfinél. Kicsit sajnálta, hogy e percekben nem intimebb környezetben vannak, mert szeretett volna lefeküdni e férfival. Lehet sajnálatból, lehet szolidaritásból, lehet kíváncsiságból kívánta a szexet a deres szakállú emberrel. A vágyat később arra alkalmas helyen be lehetne teljesíteni, de akkor már hiányozna a város éjszakai varázsa, a környezet, a hangulat, az érzelemgerjesztő zene, a csodálatos áhítat, magával ragadó sokaság és a mostani, soha vissza nem térő pillanat. 

A koncert a vége felé közeledett. Elhangzottak a népszerű slágerek, amelynek refrénjei a „...részegen ki visz majd haza?....", meg a "...kapsz egy képet tőlem, ha hiányzom, azt mindig nézheted, szét is tépheted...," valamint a „...nyár van, alig fürdőruhában, égetem magam....lesben áll egy cápa, áldozatra várva....” Még egy-két szám, majd kihunytak a színpad pirosas-kékes-bíboros fényei. Vastaps. Hangzott a „vissza, vissza... " Még egy ráadásszám, de most már tényleg itt a vége, elérkezett búcsú. A zenekar énekese, frontembere megköszönte a közönség szeretetét, lelkesedését, amely élteti a zenészeket.

A hivatásukat nagyon komolyan vevő, igazi szívből teljesítő nők a gondozottakkal kézen fogva elindultak a szállásuk felé. Szívükben, zsigereikben magukkal viszik és sokáig építkeznek, táplálkoznak e szép éjszakán másoknak adott és tőlük viszonzásként kapott nyári élményükből, szeretetből.  

                                                                   Cselényi György