AMADOU and MARIAM koncertje Nyíregyházán

A VIDOR Fesztiválon adott koncertet AMADOU és MARIAM Nyíregyházán 2017. augusztus 26-án este. Cselényi György felvételén a koncert egy részlete hallható, látható.

Cilike mindent és mindenkit túlél

Anyósom volt a nagy, fekete macska, Cilike gazdája. Ketten jól megvoltak a falusi portán. A cica napközben jött-ment a szomszéd porták között, s időnként hazament megnézni anyósomat, Juci nénit, miként van, mit csinál, meg természetesen enni, inni, kicsit időzni otthon, majd újabb portyára indult.

Amikor besötétedett, ismét hazatért, bement a szobába anyósommal. Juci néni a barna cserépkályha melletti fotelbe ült, a macska pedig vagy az ágyon, vagy az ölében foglalt helyet.

Nézték a tévét, miközben anyósom el-elszunyókált. Ha Juci néni unalmasnak találta a híradót, meg az utána jövő filmet, vagy vetélkedőt, akkor készült az igazi, fekve történő alvásra. Amikor az ágyon teríteni, igazítgatni kezdte a lepedőt, Cilike már az ajtónál állt. Várta annak kinyitását. Cilike ezt megszokta, mert valahogyan egyikük se akart a másikkal egy szobában éjszakázni. A cica a sötétben vadászatra, vagy a szálláshelyére indult.

Ez így ment évekig, míg anyósom 81 éves korában örök álomra szenderült. A gazdátlanná váló Cilikét be akartuk hozni városi lakásunkba, de ő az efféle lakóhelycserének még a gondolatát is elvetette. Többször próbáltuk megfogni, sikertelenül. Minden bizonnyal úgy döntött, történt, ami történt, s lesz, ami lesz, de ő ottmarad!

Azt hittük, élete nem sokáig fog tartani. De tévedtünk! Bármikor megyünk az árván maradt házat és portát megnézni, Cilike valahányszor előjön, s miután konstatálta, élünk, s megmutatta, ő is megvan, hamarosan eltűnik szemünk elől.

Úgy tudjuk, egy ideig a szomszéd néni súlyos beteg felnőtt fia adott neki enni, bár az is tény, a ma már üres, de valamikor állatokkal és takarmányokkal teli falusi házaknál, ólaknál, istállóknál Cilikének is akad valami ennivaló.

Telt-múlt az idő, s szomszéd néni fia is elhalálozott. Hogy az édesanyja adott-e Cilikének enni, nem tudjuk, de ha a saját macskáit ellátta élelemmel, akkor talán jutott Cilikének is egy kis maradék, vagy más megoldás nem lévén, titokban elcsent valamicskét a többiek elől, vagy másutt is sikerült eledelt szereznie.

A néhai anyósom házánál tett látogatásaink során nem változott semmi. Amint megállunk autókkal a kapunál, néhány perc múlva megjön Cilike. Megnézi, hogy a feleségem, a két lányom, s jómagam – megvagyunk, létezünk...

Meghalt az anyósom szomszédjában lakó néni is. Cilike azt is túlélte, annál is inkább, mivel már jó ideje bejárta, bekalandozta az utca minden házát, portáját, mindenütt otthonosan mozog, minden kerítésen tudja az átjárási lehetőséget, és ha szükség van rá, a menekülési utat is. A kutyák se haragszanak rá. Ha a felségterületükre lép, ismerősként, sőt barátian, jó szomszédként, ugatás és a kergetés mellőzésével viszonyulnak hozzá.

Feltételezzük, hogy újabban Cilike néhány házzal arrébb, anyósom hajdani legjobb barátnőjénél tesz szert kiegészítő falatokra. E néni életkora is jóval meghaladta a nyolcvanat. A cica talán emlékezteti anyósomra, Juci nénire, ezért a macska szerintünk kedvezményezett, protekciós. Ha netán ez az asszony is végleg elköltözik, akkor még van az utcában egy öreg néni, meg egy család, ahová Cilike talán átteheti főhadiszállását.     

Így fogyatkozik, néptelenedik, s múlik el a falusi utca.

Csak Cilike, a nagy fekete macska örök!

                                                                                      Cselényi György  

Garancia bepöccenés ellen?

Egyik ismerősöm jót tud derülni, nevetgélni, röhögcsélni a környezetében élők idegeskedésén, bosszúságán, vitáján, problémáján. Vidáman újságolja, hogy gondold el, ezek így, úgy amúgy...

Meg van róla győződve, hogy őt semmivel nem lehet felhúzni, bepöccenteni. Viselkedése és a szavai azt sugallják, hogy őt a bölcsessége és a toleranciája felvértezi azon képességgel, hogy a bennünket körülvevő világ hírei eseményei nem tudják kihozni sodrából.

Hiába bizonygattam neki, hogy nincs olyan ember, aki nem késztethető mérgelődésre, nemtetszése kinyilvánítására. Sőt ezt az állapotot ne is kívánja magának, mert nagyon rosszat, súlyos betegséget sejtet. Azt a stádiumot, amikor már valaki nem érzékeli a körülötte zajló életet. Az ilyen embernek tulajdonképpen vége, élő halott.

Csak az ingerküszöbünk nem egyforma, meg az örömünket, nyugodtságunkat, vagy a felháborodásunkat nem egyforma téma és történés váltja ki. Engem például hidegen hagy, hogy melyik futballcsapat mit játszott, mert nem érdekel. Nem érdekel, hogy melyik szomszédom milyen drága autót vett, vagy hol volt nyaralni.  

Viszont, akkor már lázba, sőt olykor tűzbe jövök, ha a munkahelyen, vagy az országos, netán a nemzetközi politikai és gazdasági életben nekem nem tetszően, sőt személyemet aggasztóan zajlanak a dolgok. Természetesen az emberi, az elfogadható reagálás valamennyiünk számára kötelező. 

Ismerősöm továbbra is állította, hogy ő olyan laza, hogy minden lepereg róla, rendszerint megmosolyogja a bosszankodókat, önmagunkat fölöslegesen felhergelőket.

Gondoltam, jól van, akkor tegyünk egy próbát. 

(Lakókörnyezetünkben köztudott, hogy a cimborám igencsak szereti a sört, a bort és a pálinkát.) Mondtam, ha reggel nem látják nyitni a házad kapuját, este pedig a hazatérésed időpontját, akkor sokan röhögcsélnek, s mondogatják, ez biztosan megint jól berúgott.

Erre ismerősöm arcáról eltűnt a szokásos vigyor. Szemöldökei jócskán összébb és lejjebb húzódtak. Szemei szinte szikráztak a dühtől. Önmagából szinte kikelvén kiáltotta: micsoda? Mások tán nem isszák meg a magukét? Meg kinek mi köze hozzá, hogy én reggel kinyitom-e a kaput, vagy nem?

Majdnem nekem támadt.

Közöltem, persze, mindez csak rád tartozik, csak azért említettem, hogy érzékeltessem, illetve bebizonyítsam, hogy nem létezik olyan ember, aki az idegeskedés ellen be van biztosítva. Te se!

Szemmel láthatóan most már vette a lapot, miről beszéltem neki. Mindenki felhúzható, csak nem mindegy a téma, a szituáció és egy sor más körülmény. Ez utóbbiakat embere válogatja.  

Cselényi György