Vérzik a szívem a magyar
kereskedőkért, s drukkolok nekik, hogy sikerüljön helytállniuk az éles gazdasági
versenyben, de valamelyik nap annyira kiakadtam, hogy mérgemben és magamban azt mondtam, menjen a pi….ba az ilyen bolttulajdonos.
Nyíregyházán, a Kert utcán, az OMV
üzemanyagkúttól nem messzire van egy élelmiszerbolt. Betért oda egy évek óta
szinte napi rendszerességgel ott vásárló asszony, törzsvevő. Havonta az üzletben
hagy több tíz ezer forintot.
Ezúttal a kezeiben egy-egy nagy
bevásárló táskával lépett be. Mivel tudta, a boltban alig van szabad hely, a két
szatyrot letette az ajtónál. Viszont a válltáskáját, amelyben a pénztárcája is
volt, természetesen magával vitte. Amikor a pénztárhoz ért, kissé hátra nyúlt,
hogy elővegye bukszáját. Eközben a pénztárpult és a túl közel, maximum 35-40 cm
távolságra lévő italos polcon véletlenül meglökött egy boros üveget, amely
elborult, s magával sodort egy másikat, vagyis a két palack a padlóra zuhant
és összetört. A kár összesen olyan 1500 forintra rúgott.
A kétségbeesett nő, bár nem teljesen
ő volt hibás (mint mondtam, irreálisan szűk volt ott a hely), nyilván nem nagy
örömmel, de kifizette a két üveg ital árát is.
Hogy volt pofája…
Az eset megdöbbentett. Hogyan volt a
bolt tulajdonosának képe követelni az asszonytól a borokért a pénzt,
hiszen a kár tulajdonképpen nem a nő mulasztása miatt következett be. Az illető úgymond enyhítő körülményként nem vette figyelembe sem a hely túlságosan kicsi voltát, sem azt, hogy e hölgy havonta
minimum 25-30 ezer forint értékben vásárol ott árukat, vagyis egy évben 500 - 600 ezer forintért Ezen összegbe nem tudható be két üveg bor tönkremenetele, ugye? Ráadásul a kereskedő durván, sőt alpári hangon beszélt a hölggyel, s megalázóan viselkedett.
Ellenpéldaként eszembe jut, hogy nemrégen egy kínai
boltban az idős idős anyámnak papucsot vásároltam. A szülőm e lábbeli egy napi
hordása után jött rá, hogy egy számmal nagyobbra lenne szüksége. A kevés járkálás is
meglátszott a papucs talpán kicsit.
Féltem, a kínai boltos nem fogja
visszacserélni. Tévedtem. Készséggel adott egy nagyobbat, s közölte, ha az se
jó, akkor vigyem vissza, s addig cserélgetjük, ameddig valamelyik nem lesz
elfogadható.
Hálás vagyok e kínai kereskedő nagyvonalúságáért. Ha máskor ilyesmire lesz szükségem, biztosan oda megyek
vásárolni, s arra biztatok másokat is.
Vagy egyszer a Metró Áruházban
gyümölcscentrifugát akartunk venni. Annak alja, a motorikus rész és az üveg-, vagy
műanyag tartály alkotta felsőrész csavarmenetes kialakítással erősíthető
egymáshoz. Valaki a Metró polcára úgy helyezte a két elemet vissza, hogy az alsó
és a felső részt nem csavarta egymásba.
Gáláns volt a főnök
Ennek az lett a következménye, hogy a
feleségem amint éppen csak hozzáért az üveges felső részhez, az nyomban és
váratlanul elmozdult, s a padló felé vette a irányt. Mire felfoghatta, mi történik, s
mit tegyen, az üveg a burkolaton apró darabokra tört.
Az alkalmazott értesítésére odajött a
főnök. Látta, hogy nem részeg emberek támolygása miatt keletkezett kár. Azt
mondta, bemutató darabbal elő szokott ilyesmi fordulni, majd szólt az eladónak, hogy
„Katika, tessék segíteni a vevőt a vásárlásban”, s azzal elment.
A vezető gáláns és nagyvonalú volt.
Azóta, ha meghallom, hogy Metró Áruház, akármilyen multicég, meg külföldi a
tulajdonos, s a közvéleménnyel együtt bégetve szidni illene őket, úgy vélekedek, hogy le a kalappal előttük, úri cég, s úri emberek.
Nem úgy, mint a kiinduló esetben
szereplő magyar kereskedő, akinek a jelek szerint a pénzkaszáláson kívül nem sok minden számít. Az
ilyen üzlettulajdonossal nem tud az ember együtt érezni akkor se, ha esetleg üzleti nehézségei támadnak. A bunkóság miatt azt mondja az ember: menjen a fenébe...
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése