2014. december 27., szombat

Címke a hátunkon

Imádok írogatni, beszélgetni, eszmét és véleményt cserélni. Gyakran hívnak meg, sorolnak be különböző netes oldalakra, fórumokra. 

Az invitálást általában elfogadom, és alkalmanként szívesen írnék oda különböző cikkeket, vagy a korábban megírt több száz közül elhelyeznék ott egy-egyet. De magamat független publicistának, értelmiségnek valló és érző emberként, kellemetlen meglepetésként ér, amikor az adott oldalra beírok egy anyagot, majd miután rákattintok a „küld” – szóra, a hírfolyamban a cikk fölött, mintegy központilag beprogramozva rögtön „felcímszerűen” megjelenik az adott politikai, vagy más szervezet neve, vagy jelmondata. Emiatt már több helyről nyomban töröltem a megjelentetni kívánt írást. Ez ahhoz hasonlít, mintha köszönök, vagy beszélgetek valakivel az utcán, s rögtön a hátamra ragasztanák a matricát, hogy ide, vagy oda tartozok. Erre előzetesen nem ártana felhívni az oldalhoz csatlakozók figyelmét.  

Nemrégen egy képösszeállítást akartam elhelyezni egy internetes fórumon. Meg is tettem. Nem törölték, de egy hölgy nagyon intelligensen érzékeltette velem, hogy ő az általam a nép elé tárt fotó-összeállításomat nem csak a magyarságra vonatkozóan, hanem tágabb intervallumba helyezné. Nem írtam, nem válaszoltam rá semmit, mert nyilván én sem csak a magyarságnak akarok elfogadhatóbb életet. A netes oldal létrehozója mégis nyomban kifejezte a hölggyel való egyetértését. Önmagamat szóértő embernek érezvén, úgy láttam, mindez finom érzékeltetése annak, hogy a magyarság kérdését, problematikáját ily módon ne emlegessem, ne feszegessen, mert a körükben ez nem illendő. Oké, értettem, töröltem a fotót, pedig senkit, semmilyen tekintetben nem bántottam és nem sértettem meg.

Az se kedvelem, ha egy párbeszéd során valakinek rögtön a pofájába vágják, hogy te Fideszes, MSZP-s, LMP-s, Jobbikos, SZDSZ-es, vagy akármi vagy?! Én például nem vagyok és nem voltam egyik se, csak független alkotóként elmondom a véleményemet különböző dolgokról, ha megkérdezik, vagy kíváncsiak rá.

Nagy kár, hogy a különböző netes felületek létrehozói, üzemeltetői gyakran ok nélkül egzecíroznak független alkotókat, akik ezt nemegyszer rasszizmusként élik meg. Tényleg kár azért, mert így az adott oldal témakínálata, szellemisége beszűkül, előbb-utóbb ellaposodik, egysíkúvá és unalmassá válik, amely meggyőződésem szerint negatívan hat az oldal látogatottságára, s végül hozzájárul az érdektelenség miatti megszűnéséhez.
                                                                   Cselényi György   



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése