A médiában zajló életben sűrűn adódnak vagy siralmas, vagy nevetséges,
vagy egyszerűen megdöbbentő pillanatok – a riporterek és szerkesztők akaratán
kívül.
Ezek közé sorom, hogy a minap az egyik rádiócsatorna vendége
volt több kanadai személy, rádiós, filmes, tévés… Arról beszéltek, hogy 1989-ben,
amikor Tőkés Lászlóval készítettek riportot Erdélyben, nem gondolták, hogy
Románia történelmére jelentős hatással bíró személyiséggel van dolguk. De Tőkés
Lászlót Kanadában nem vették komolyan, s a film, a riport, felvétel lejátszását
egyetlen szerkesztőség sem vállalta. Azt elküldték Magyarországra, mert
beszéltek Chrudinák Alajossal, aki elmondta nekik, hogy 1989-ben a Magyar
Televízióban minden megváltozott… Ez utóbbi helyen lejátszották a felvételt,
amely Tőkés Lászlónak a közismertté válása révén talán némi biztonságot is
kölcsönözött Romániában.
Eddig tulajdonképpen nem volt számomra túl érdekes a dolog.
Akkor lettem „paff”, amikor a műsorvezető nő megkérdezte a stúdió vendégeitől,
hogy milyennek látják a jelenlegi helyzetet Erdélyben?
Szerettünk volna hallani például arról, hogy a kanadaiak miként
értékelik, ítélik meg több millió ember autonómiatörekvéseit, stb.
Erre a meghívottak úgy tettek, mint, akik nem hallották a
kérdést. Olyan magatartást tanúsítottak, mint amikor egy vizsgázó közel sem
biztos a dolgában, s csak beszél, beszél, mondja, mondja a magáét oly módon,
hogy a vizsgáztató meg állítsa, bele ne szóljon, nehogy kérdezzen valamit, mert
akkor neki befellegzett.
A beszélgetés egyik részvevője annyit kibökött, hogy a
jelenlegi erdélyi viszonyokról nem akarnak véleményt nyilvánítani.
Ezek után bennem, mint rádióhallgatóban olyan érzés támadt, hogyha így álltok a mostani dolgokhoz, akkor pedig a 25 éves
emlékeitekkel ócskák vagytok, s menjetek a sunyiba - hőscincérek.
Cselényi
György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése