Stréber

Nyíregyháza, Bocskai utca és a Család utca kereszteződése. Egy kis srác a járdán a lámpa zöld jelzésére vár. A hátán tömött táska, amelynek oldalán necc-zsebben fél liter ásvány-, vagy csapvíz. A zebrán akar átkelni. A haja szépen fél oldalra fésülve. Szemein kerek, feketekeretes szemüveg. Kis tudós kinézetű, olyan típusú, akit ritkán látni mosolyogni, nevetni meg talán sose.

A nem magas, vékony testalkatú fiúcska kezeiben vonalas füzet. A lapokon világoskék tintájú golyós tollal írt sorok. A srác átszellemült arccal olvassa őket, olykor csak a lámpára sandít, indulhat-e már?

Megyünk.  Nem tudom a szemem levenni róla. A tanulásban az utcán is ennyire elmélyült fiút még nem láttam. Nem bírom megállni, hogy ne szóljak hozzá.

– Te csak jó szorgalmas vagy – mondtam neki valami ilyesmit.

– ­Hát, tanulni kell – reagált rá.

- Hányadikos vagy?

– Ötödikes!

– Miből készülsz felelésre, vagy dolgozatot írtok?

– Történelemből, magyarból, énekből, meg természetismeretből ma lesz a témazáró.

– Minden tantárgyból egy füzetben van, amit tanulsz?

– Igen! – hangzott a válasz. Ez kissé meglepett, mert nekem annak idején minden tantárgyhoz külön füzetem volt. (Más kérdés, hogy egyikbe se nagyon néztem bele.) A fiú lehet, a feleléshez külön jegyzeteket készített magának.

– Biztosan jól tanulsz! – tartottam fel az olvasásban.

– Igen! Én vagyok a legjobb tanuló az osztályban, mindenből ötös voltam – közölte. 

– Az osztálytársaid bizonyosan nagyra értékelnek!

– Hát, nem nagyon!

– Miért?

– Mert strébernek, nyalisnak tartanak.

– Mi szeretnél lenni?

– Séf – felelte a fiú, majd a füzetet tovább tanulmányozta.  Sok sikert kívántam neki, majd elváltak útjaink.

Sokan szeretnék, ha a gyerekük az iskolai munkájában, a tanulásban ilyen szorgalmas lenne. De szerintem, mint mindenben, ebben is a legjobb az arany középút. A múltkorában egy neves politikus, amikor a családjáról kérdezték, nyilatkozta, hogy nem bánná, ha a lánya nem vizsgázna mindenből ötösre az egyetemen, de ritkábban látná búskomornak, s annak is örülne, ha a társaival menne bulizni, se nem éjjel nappal bújná a könyveket a szobájában.

Nem tudom, melyik típusú gyerek a jobb, melyik viszi többre, s melyik lesz boldogabb az életben, de remélem, ahol az én alkalmi beszélgetőtársam lesz a főnök, a főszakács, a konyhafőnök, ott majdan nyugodt szívvel kanalazhatjuk a bablevest.

                                                                        Cselényi György publicista