„Voltam mélyponton,
sőt talán annál is lejjebb”
Beszélgetés Czibusák Andreával
Nem tudom, hogy sajnos
vagy szerencsére, de tény, fiatalok sokasága készül külföldön dolgozni. A
tervüket részben a világlátás, tapasztalatszerzés, no meg talán egy kis kalandvágy
is motiválja. A hölgyek nagy részének bébiszitterként nyílik lehetősége magát
szülőhazájától távol kipróbálnia.
Czibusák Andrea több mint két évig tevékenykedett
Amerikában egy családnál az említett munkakörben. Az ottani életéről,
benyomásairól beszélgettünk. Andrea kedves, mosolygós jó kedélyű, egyszóval
kellemes ember benyomását kelti.
- Mi volt az indítóokod,
célod, hogy nekivágtál Amerikának?
- Szerettem volna külföldön szerencsét próbálni, világot
látni és persze a számomra jobb anyagi körülmények megteremtésének szándékával indultam
útnak – mondta Andrea. – Az álmom valóra is vált.
- Hogyan tettél szert a
címre, ahová mentél, vagy ki segített elhatározásod véghez vitelében?
- Természetesen a szüleim segítettek és mindvégig mellettem
álltak. Egy gyerekkori barátnőm segítségével mentem ki külföldre, ő segített a
kiutazásban.
- Mit szóltak a
barátaid, ismerőseid? Nem akartak lebeszélni a nagy vállalkozásról?
- Nem! Sőt, ki-ki amennyire tudott, támogatott. Igaz, eleinte
furcsállották döntésemet, de aztán mindenki tudomásul vette, megértéssel
viszonyult hozzá.
- Mit vittél magaddal? Mennyi
pénzt, mennyi ruhát, milyen tárgyakat?
- Két bőrönddel indultam el, elég sok ruhát vittem.
Ötszázezer forint induló tökére volt szükségem, amely összejött. Hogy milyen
tárgyakat, például fényképezőgépet, laptopot, mobiltelefont vittem. Ezek nélkül
az ember manapság már nehezen boldogul.
- Hogyan fogadtak,
milyen volt a család, ahol laktál, milyenek voltak a körülményeid?
- Nagyon féltem a fogadtatástól, mivel zsidó családba csöppentem.
Jó módúak. Külön szobám volt, a körülményeimre és másra sem lehetett panaszom.
- Hány és milyen korú
gyerekekre kellett felügyelned?
- Kettőre, az egyik 8, a testvére pedig 9 esztendős volt.
- Mi volt a feladatod? Nehéz
volt? Hogyan telt egy nap? Nem egyedül dolgoztál ott bébiszitterként? Naponta hány
órát kellett tevékenykedned, s milyen fizetésért?
- A gyerekre kellett vigyáznom. Iskolába vittem őket. Segítettem
a házi feladat elkészítésében. Ha menőkéjük volt, akkor velük tartottam. Egyáltalán
nem volt nehéz dolgom. Volt egy kolléganőm is, vagyis ketten bébiszitterkedtünk. A munkaidő naponta 12 óra volt. A fizetés
havonta 350 -400 ezer forint között mozgott.
- Rendesen bántak
veled? Milyen volt a család, amelynél tartózkodtál, beszélted az angol nyelvet,
vagy nem volt rá szükség?
- Nagyon rendesen, emberségesen viszonyultak hozzám. Mivel
magyar származású zsidó családnál voltam, ezért nem volt szükségem az angol
nyelv állandó használatára. Ennek ellenére folyékonyan beszélem. A nő férje
bankár volt, s gyakran hónapokig távol volt az otthonától.
- A gyerekek apja nem
akart tőled semmit inkognitóban?
- Nem!
- A főnök, a „nagyságos
asszony” nem volt rád féltékeny?
- Nem!
- Hogyan kellett
öltöznöd?
- A ruházatom nem lehetett kirívó és kihívó. Kivágás nélküli blúzt
kellett hordanom. Szoknya nem, csak hosszú nadrág lehetett rajtam.
- Milyen kajákat ettek?
- A leggyakrabban halat, valamint marha- és birkahúst. Kóser
ételeket.
- Kellett főznöd, takarítanod,
bevásárolnod?
- Nem! Ezek nem tartoztak feladataim közé. Az ételek
alapanyagainak beszerzésére külön személyt, a főzéshez pedig szakácsot
alkalmaztak.
- Mi volt a legnehezebb,
legproblémásabb?
- A gyerekekkel megszerettetni magamat. Ők nehezen fogadtak
el. De egy idő után nagyon megkedveltek.
- Mit csináltál
szabadidődben?
- Sétáltan a városban, szép helyeket kerestem fel.
- Miként tartottad a
kapcsolatot a hazaiakkal?
- Három hónaponként jöttem haza. Egyébként telefonon és
skypon gyakran beszélgettem szüleimmel, barátaimmal.
- Van-e olyan dolog,
amire nagyon vigyázni kell, s amire felhívnád, akár jó tanácsként a figyelmét a
külföldön bármilyen munkakörben elhelyezkedni szándékozóknak?
- Nyelvtudás nélkül ne induljanak útnak, mert nem tudnak
érvényesülni. Az embernek meg kell győződnie arról, hogy valós állásról van-e
szó, mert rengeteg a „kamu munkakör”, sok embert becsapnak, s igen ők keserűen
csalódnak. Mindenki amennyire lehet, legyen óvatos, körültekintő, s nem kell
mindent mindenkinek rögtön elhinni. A külföldre utazónak legyen magához való
esze. Persze nem lehet mindent előre kiszámítani. Nincs szükség az ördög falra
festésére, felesleges pánikra, de egy kis egészséges gyanakvás nem árt.
- Te végül is miért tértél
végleg haza? Vagy teljesítetted a magad elé kitűzött célt, s azt mondtad, jó
volt, szép volt, de ennyi elég volt, vagy volt más motiváció is?
- Abban az időnként rám törő honvágy is közrejátszott.
- Nem vágysz vissza?
- De igen!
- Itthon milyennek ítéled
meg az életed, kilátásodat?
- Az eddigi életem nehéz és kemény volt, sok megpróbáltatáson
mentem keresztül. Voltam mélyponton, sőt
talán annál is lejjebb, de valahogyan mindig kikecmeregtem abból a helyzetből. Néhány
év múlva szeretnék gyerekeket szülni, önálló családot és otthont alapítani.
- Sok sikert kívánok!
- Köszönöm!
- Köszönöm a beszélgetést!
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése