Egyre több fiatalnak, öregnek, nőnek, férfinek van zene, vagy más
hallgatására alkalmas herkentyű a fülénél. Buszon, autóban, kerékpáron,
gyalogosan mindenütt és mindenkor használják.
Kicsit
sajnálom őket. Általa kikapcsolják magukat a jelenből, nem érzékelik, sőt
száműzik az itt és most valóságát, sőt varázsát, pedig arra szükség van,
még akkor is, ha az kissé unalmasnak és zajosnak tűnik is.
A múltkor egy
srác a gyaloglása közepette dobszólós, a másik gitárszólós mozdulatokra, a
harmadik pedig magányos és harsány éneklésre és táncra ragadtatta magát. S bár
mindnyájan egy szál maguk „koncerteztek, léptek fel”, az emberek kicsit
megijedtek tőlük, s jól kikerülték őket. Pedig gyaníthatóan nem volt semmi
bajuk, csak függetlenítették magukat a konkrét helyszíntől, szituációtól.
Próbálták magukat átadni a zene élvezetének és jól érezni magukat. Mindez nem
bűn, sőt lehet dicséretes is, csak a környezetükben tartózkodók számára kicsit
furcsa volt. Ami meglepő, az pedig gyakran nemcsak csodálatot, nemcsak
ámulatot, hanem olykor félelmet is kelt.
Nagyobb a
kockázat, sőt a baj bekövetkezésének esélye, ha valaki autó, motorkerékpár
vezetése, netán egyszerű biciklizés közben igyekszik magát a nyers fizikai
jelenlétét – számára talán nem túl kellemes dimenziójából – kellemesebb létre
helyezni, hangolni. Ilyenkor nem kell túl sok a tragédia előidézéséhez,
bekövetkezéséhez. Pláne akkor, ha az illető a zene élvezetét alkohol, netán
bizonyos tabletták szedésével próbálja fokozni, ráadásul mindeközben még
telefonál is.
Jómagam azon a
véleményen vagyok, hogy bárhol, bármivel, bárhogyan járunk, s vagyunk is, ne
lépjünk ki teljesen a testi-tárgyi valóság érzékeléséből, mert annak számos nem
kívánatos hatásával, következményével kell számolnunk. S ha ez megtörténik,
hiába csodálkozunk azon, hogy nem volt szerencsénk.
Cselényi György publicista
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése