2014. november 16., vasárnap

Égszakadás, földindulás a sajtóban?

Már amikor kiment a New York Times újságírója, David Streitfeld a szobából, azt mondta állítólag a tolmácsnak, Thomas Coopernek, hogy nem tudja majd használni a Kertész-interjút, "mert semmi publikálásra alkalmasat nem kapott" – mondta Cooper a Népszabadságnak, és azt állította, hogy azért volt csalódott az amerikai újságíró, "mivel Kertész a magyarországi helyzetet elfogadhatónak nevezte".
Kertész Imre a Hungarian Quarterlynek adott interjúja kavarta fel a kedélyeket, mert azt mondta, hogy cenzúrázták a New York Times-ban, és arra próbálták rávenni, hogy mondja azt, Magyarországon diktatúra van. 
"Múlt nyáron felkeresett a The New York Times egyik riportere, hogy interjút készítsen velem. Megkérdezte, hogy mi a véleményem a magyarországi helyzetről. Azt válaszoltam, hogy a helyzet kielégítő, remekül érzem magam, mire meglepődött.
 Ha az ember szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, nyíltan kifejezheti ellenvéleményét és szabadon utazhat, akkor egyszerűen képtelenség diktatúráról beszélni.

xxxxxxxxxxxxx

Kicenzúrázták az Seehofer-Orbán-interjút?

Az ígéretekkel szemben nem került be a Welt Am Sonttag vasárnapi kiadásába az interjú.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt a Welt am Sonntag német lap szerkesztősége részéről a múlt heti Egy magyar, egy bajor - semmi vita című, közös magyar-bajor kormányfői interjú ügyében. A cikk egy hete a jelent meg a Die Welt konzervatív napilap online kiadásában, ám az ígéretekkel szemben a vasárnapi nyomtatott lapszámban már nyoma sem volt az interjúnak. Az ügyben a volt bajori tartományi főnök is panasszal élt a lapnál.

xxxxxxxxxxxxxxxxxx

Széles Gábor tulajdonos leváltotta a Magyar Hírlap tiszteletbeli főszerkesztői posztjáról, és lényegében menesztette Stefka Istvánt – értesült szerkesztőségi forrásból a PestiSrácok.hu.
„Úgy tudjuk – olvasható az internetes portálon –  , hogy Széles döntése váratlanul érte a Hírlap munkatársait és a tiszteletbeli főszerkesztőt is….Természetesen felhívtuk Stefka Istvánt is, aki nem cáfolta a hírt, ugyanakkor nem kívánt bővebb információval szolgálni. 
Úgy tudjuk: Széles Gábor a Magyar Nemzettől szeptemberben elbocsátott kollégáknak nyújtott hangzatos ajánlata is erodálódott időközben. A konkurens jobboldali napilap leépítési hullámával elküldött neves publicisták és hírlapírók közül végül csak néhányak kaptak lehetőséget a Magyar Hírlapnál, ők is kezdő újságíróknak járó flekkdíjjal és csupán havi százezer forint körüli “számlás” keresettel számolhatnak.


A Magyar Hírlap polgári közéleti napilap, amely a keresztény-konzervatív értékrendet követi és mindig kiáll a nemzeti érdekek mellett - jelentette ki a lap tulajdonosa, Széles Gábor.  
A Magyar Nemzettől négy neves publicista érkezett, érkezik a Magyar Hírlaphoz, és a lapnál adható legmagasabb flekkdíjért írnak. A Magyar Hírlap tiszteletbeli főszerkesztőjének a neve pedig az újság impresszumában olvasható.”

A teljes cikk: 


xxxxxxxxx

Cselényi Gy. megjegyzése: Égszakadás, földindulás a sajtóban? Ki érti, mi folyik itt? Jobban mondva, sejthető, de a helyzet több, mint elszomorító!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése