Nehezen olvasható szövegek

Szem- és fejfájdító tankönyvek

Nemrégen olvastam valamelyik újságban, hogy a felmérések szerint gyerekek sokasága, ha csak teheti, kerüli az iskolát. Mondjuk ki őszintén: a tanulók tekintélyes része utál suliba járni. Szerintem ezért csupán a nebulókat, a szülőket és a pedagógusokat hibáztatni az okok irreális leegyszerűsítése lenne. 

Az ottani napi megjelenést, helytállást, számonkérést, stresszt a gyerekek tömege pokolként, kínszenvedésként éli meg. Nyilván nagyon bonyolult, összetett problémáról van szó. Én most csak egyet ragadnék ki közülük.

A minap egy fogorvosi rendelő előterében ült mellettem egy gimnazista lány. Hogy a várakozási időt kihasználja szegénykém, elővett táskájából egy könyvet. Illik, nem illik, fél szemmel rásandítottam. Történelemkönyv volt. A kislány kinyitotta és elkezdte olvasni, minden bizonnyal a másnapra megtanulandó leckét, tananyagot.

Amint saccoltam, nem jutott az anyag végére. Néhány perc után fáradtam engedte le, fektette a combjaira a könyvet, s lehunyta szemeit.

Komolyan mondom, megsajnáltam a lányt. A könyv lapjai szépek voltak, nagy képeket, ábrákat, illusztrációkat láttam, a szövegek alatt pedig néhol különböző színű tónusok oldották az egyhangúságot. Hirtelen ránézésre az oldalak tipográfiai, tördelési szempontból nagyszerűnek mutatkoztak. Egyvalami viszont valósággal megdöbbentett, s ez a betűk túlságosan apró és a sorok közötti távolság borzasztóan kicsi volta.

Persze, tudom, a könyv szerzője, vagy szerzői minél több tudnivalót szeretnének leírni, megjelentetni az oldalakon, de talán nem gondolnak arra, hogy a gyerekek a szemük és a fejük megerőltetése, megfájdulása nélkül szinte képtelenek végigolvasni. Ezért talán a képek, ábrák, illusztrációk méretének rovására kellett volna a szöveg betűinek méretét jelentősen megnövelni. Azt meg le sem merem írni, hogy nem lehetne-e tömörebben, lényegre törőbben, kevesebb szöveggel, könnyebben érthetőbben fogalmazni?

Óriási a felelősségük a tankönyvek íróinak, lektorainak, készítőinek, meg nyilván az iskolákban tanító pedagógusoknak. Jelentős részben múlik rajtuk, hogy a jövő generációja az egész élete során az információk és a tudás kedvvel, élvezettel történő megszerzőivé, befogadóivá, értelmezőivé és hasznosítóivá válnak-e, vagy olyanok lesznek, akik alig várják, hogy többé ne lássanak nyomtatott szöveget se könyvben, se újságban, se másutt. S úgy végzik el az iskolát, hogy azt kívánják, akkor lássanak még egyszer oktatási intézményt, amikor a hátuk közepét.

                                                            Cselényi György publicista