2018. április 28., szombat

Miniszterek


Távol áll tőlem, hogy a miniszterek munkájának megítélése, nincs is elég információm hozzá, ezért csak a sajtóból szerzett benyomásomra támaszkodhatok.

Személy szerint Fazekas Sándor volt földművelésügyi minisztert sajnálom legjobban, de együtt érzek Balog Zoltán egykori emberi erőforrások miniszterével, valamint Novák Katalin leváltott család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral is.

Úgy tippeltem, hogy Fazekas Sándor bizonyosan a helyén marad, mert az agrárium a körülményekhez képest jól teljesített. Bár vannak, vagy lehetnek olyan elképzelések is, amelyek a hagyományos mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vertikumnál mást és többet ölelnek fel, bár nehezen tudom elképzelni, hogy Fazekas Sándor ezeket ne tudta volna megoldani.

Orbán Viktor miniszterelnök úr úgy látta jónak, hogy e tárca elére más személyt jelöl. A jövőben új emberek nevét kell megtanulnunk, de ez a legkevesebb. Bizonyos vagyok benne, hogy az egykori miniszterek a jövőben is megteszik a tőlük telhetőt az ország sikeréért, még akkor is, ha egy ideig keserű szájízzel is. Be kell látni, hogy kormányzati munkára személyeket jelölni a miniszterelnök joga és felelőssége.

A kormány valamennyi tagjának sok sikert kívánok!

Cselény György


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése