Hull a nép

Hull a nép, mint a légy. Az ötvenes-hatvanas korosztályhoz tartozókra gondolok. A zömük az ipari és a mezőgazdsági üzemekben dolgozik. Amikor az ideg- és lélekölő munka után hazamennek, a nagy részük nem pihen, hanem megiszik 1-2 deci pálinkát, egy kávét és irány a kert. A fizetésük mellett az adja meg számukra a biztonságot, ha néhány zsák krumpli és zöldség a pincében van, vagyis megtermelik maguknak.

Igen ám, de ez gyakran napi 16 órás munkát, elfoglaltságt jelent, s nem, vagy alig jut idejük a pihenésre, a testük-lelkük megújítására. Így az emberek idő előtt tönkremennek. Orvoshoz akkor fordulnak, ha már nagyon muszáj, amikor a szervezetükben már szinte megállíthatatlan és igen gyors a romlási folyamat.

Nem mondom, hogy rossz az önmaguk megtermelte áru. De nem veszik figyelembe, arra milyen áron tesznek szert. Hogy az efféle megtakarításra feltétlenül szükségük van-e, amelyre ily módon jutottak, ebben nem foglalok állást. A szerszámokra, vegyszerekre költött összeg is sokba kerül, arról nem is beszélve, hogy az efféle munkával töltött időre órabért nem számolnak. Ha megtennék, rájönnének, a boltra ráfizetnének, többe kerül a leves, mint a hús.

Hogy valami nagyon nem stimmel, semmi kétség. A környezetemben élők gyakran panaszkodnak, hogy a családban nem segít nekik senki, minden munka rájuk hárul. Tudok nem egy és nem két emberről, akik 3-4 kertet is művelnek, s már-már majdnem összeesnek a fáradtságtól. A családjukra nem marad idejük.

Ezzel az élettel nehéz szakítani, mert abban nőttek fel, s azt látták a szüleiktől is. De régen valamelyest talán könnyebb volt, mert a fő munkalyen nem volt olyan nagy a hajtás, mint manapság, bár régen se volt könnyű helyzetük. De a mai viszonyok között a fő munkahelyen való helytállás teljes embert kíván. Ezért az otthoni kertben való munka fokozott teher, még akkor is, ha az illetőt valamelyest kárpótolja a szabad levegőn való munkavégzés, és esetleg jól jön a némi kiegészítő jövedelem. De fokozott a test, a lélek, a psziché kizsákmányolása, idő előtti elhasználódása.

Szerintem a hajdani kertmagyarország lassan a múlté. Egyre több az ott hagyott, a nem művelt porta. Ha a mostani 50-es, hatvanas korosztály kihal, nemigen lesz, aki a helyére álljon. A háztáji kertek zöme ebek harmicadjára kerül. Már manapság is egyre több falusi portán a hajdani zöldség-gyümölcs termelés helyén virág és fű nő. A kétlaki életet egyre kevesebben bírják, s lehet, előbb-utóbb a kiskertekben előállított termés hiányozni fog a boltok polcairól, vagy méregdrágán lesz beszerezhető. Egy biztos: életünk átalakul. Hogy jó lesz-e, elválik! 

Vagy megoldást hozhat a háztáji kertek főállásszerű művelése?

Cselényi György