Örökbe fogadott hajléktalan

A hajléktalanok között is van okos és tehetséges ember. Egyiküket évek óta van alkalmam figyelni. Nyári szállásnak kinézett egy olyan helyet, ahol ugyan laknak, sokan megfordulnak, de a személye nem zavar senkit. 

Konkrétan nem írom, hogy hol, mert attól tartok, még valamely hatóságban felébred a jóindulat, amellyel tönkreteszem szegény ember életét, lakhatását, nyugalmát. A szállását olyan helyen alakította ki, amely egy hajdan volt katonai létesítmény (ma már polgári célokat szolgál) kerítésének külső, utca felőli, füves-sávos része, tulajdonképpen a senki földje, ahol az új létesítmény lakói, bérlői nem törődnek vele, sőt nem is igen tudják, hogy ott hajléktalan személy ütött tanyát.

Az utcában zömében régen épült családi házak találhatók, a hajléktalan alkalmi tanyája azoktól is kicsit kijjebb esik.

Emberünk az este beköszöntekor elfoglalja helyét az ipari terület kerítésénél lévő, fűvel, gazzal benőtt területen. Huzat nélküli paplannal takarózik. Az esővel szembeni védelmet nem tudom, miként oldja meg. Lehet, az égi áldás nem zavarja, vagy behúzódik teljesen a kerítés tövébe egy nagy fóliadarab alá, vagy elmegy a közeli vasútvonal mentén valahová. Illemhely céljára a közeli, senki által nem látogatott fás, erdős terület vígan megfelel neki.

Az utca lakóinak nagy része teljesen megszokta látványát, jelenlétét. Nem zavarják el, nem jelentgetik sehová. A férfi napnyugta után az útkereszteződéseknél koldulással keresett pénzén vett kajával és a napi fejadag piával hazabotorkál az említett nyári szállására. Az utca lakói úgy viselkednek vele, mintha kvázi örökbe fogadták volna. Az udvarára, a házába nem engedi be senki, de a maguk módján gondoskodnak róla. Az asszonyok (ha a gyerekeik és a férjük húzgálja a száját, hogy már megint, vagy még mindig paprikás krumpli a kaja, s nem nagyon kell nekik; más, vagy frissebb ételt követelnek) a maradékot kiviszik a hajléktalan kegyeltjüknek. Volt, aki a kapujára tűzött 500 forintot, mert tudja, a ház nélküli lakó nemsokára hazatér, s igencsak örülni fog neki, hogy leesett egy üveg akármilyen, csak butítson – márkájú, illetve minőségű bor ára. Ha nincs más, a barátunk néhány szelet csupasz kenyérrel is beéri.

Szóval így él a magas vékony emberünk évek óta. Esze ágában sincs a város által fenntartott hajléktalan szállóra menni. Élvezi a szabadságot, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a hosszú ideje folytatott nomád élete nem látszik arcán, megjelenésén. De mint az életben mindennek, úgy ezen életformának is ára van. A barátunk mindennap megfizeti.

Állandó és folyamatos bizonyítást nyer, hogy a jó Isten gondoskodik mindenkiről!

                                          Cselényi György