2015. július 16., csütörtök

A hasbeszélő

Gratulálok a tervezőknek, építőknek, kivitelezőknek, akik azt a stúdiót létrehozták, megalkották, ahonnan a Magyar Rádió 180 perc műsorát sugározták 2015. július 16-án reggel, mert nem omlott le a födém, a plafon, a mennyezet.

 A vendég Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, elnökségi tagja, oktatáspolitikus, budapesti elnöke volt. Mintegy hasbeszélő, a riportert, műsorvezetőt szinte szóhoz se hagyta jutni. Ontotta az efféle „bölcsességeket”, hogy a kormány azért épít az ország déli határára kerítést, hogy a korrupciós és egyéb ügyeiről elterelje a figyelmet. Olyasmit is mondott, hogy a közvélemény fordulatot vett, s nem látja értelmét a kerítés megépítésének, holott ennek éppen az ellenkezője igaz.

Úgy látom, s ebben a környezetemben élőkkel folytatott beszélgetéseim, s a körükben hallott megnyilatkozások is megerősítenek, hogy a nép fél, sőt retteg az Afrikából és a világ hozzánk távoli vidékeiről hazánkba illegálisan, törvénysértő módon érkezők áradatától, s az ezzel összefüggő súlyos problémáktól. Ezért maximálisan helyesli és egyetért a kormánynak a Magyarország és Európa védelmét szolgáló intézkedéseivel.

Ha Kunhalmi Ágnes annyira kedveli és fel akarja karolni a más földrészekről kiinduló népvándorlást, akkor miért nem költözik oda, s fejt ki ott misszionáriusi tevékenységet, ahonnan tíz- és százezrek kelnek útra Európába. Ezzel mindnyájan jobban járnánk.

 Hazánk lakossága értetlenül áll az előtt, hogy az MSZP, egy olyan pártnak a vezetősége, amelyben a magyar szó szerepel, miért nem érez egy picit se együtt e néppel. Sokkal inkább azokat segítené, akik a bevándorlásukkal, jelenlétükkel a magyarok sorsát jelentősen megkeserítenék, sőt tönkretennék.  

Kár, hogy nincs olyan törvény, amellyel a Kunhalmi Ágnes-féléket humánus eszközökkel, de legalább is kis időre ebből az országból távozásra lehetne bírni.


                           Cselényi György    

A figyelmébe ajánlok egy cikket a Magyar Hírlapból: 


Kacsoh Dániel: Szocialista baklövés

A jelek szerint a szocialisták saját felszámolásukon dolgoznak.


Az Origóból... is 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése