A tikkasztó nyári éjjel a város díszkivilágított főterén egy
zenekar népszerű Neoton-, Bikini-, és R-GO számokat játszott. A színpad
fénykörétől távolabb is egyre többen perdültek táncra, köztük szellemi
fogyatékosok.
Nem tudom, helyiek, távolról érkezett nyaralók, intézményi
gondozottak, vagy sérült embereket nevelő, s egymással összefogó családok
voltak-e. A lényeg: néhány, a társasághoz tartozó csinos nő volt a sérült fiúk, férfiak
és lányok táncra hívója. Mindnyájan igencsak élvezték a rendkívüli örömszerzési
alkalmat. Boldogan mosolyogtak és álltak a fényképezésre beállított
mobiltelefonok kamerái elé.
Fél szemmel figyeltem a közelemben lépkedő csinos, vékony, magas,
szép arcú, szőke, lófarkas hölgyet. Egy magas, ősz hajú és ősz szakállú, filozófus
kinézetű férfivel táncolt. A férfi lehunyta szemét. Talán legmerészebb álmaiban
sem gondolta, hogy ma éjjel jobb tenyerét egy szemrevaló hölgy derekán, közel a
fenékdomborulat határánál tarthatja. A nő jobb kezével fogta a férfi bal kezét,
a másik keze pedig partnere jobb vállán nyugodott. A hölgy a boldogságtól
szinte ájultan tekintgetett körbe, látják-e a társaság tagjai? A tánclépéseket
talán jobban élvezte a férfinél. Kicsit sajnálta, hogy e percekben nem intimebb
környezetben vannak, mert szeretett volna lefeküdni e férfival. Lehet
sajnálatból, lehet szolidaritásból, lehet kíváncsiságból kívánta a szexet a
deres szakállú emberrel. A vágyat később arra alkalmas helyen be lehetne
teljesíteni, de akkor már hiányozna a város éjszakai varázsa, a környezet, a
hangulat, az érzelemgerjesztő zene, a csodálatos áhítat, magával ragadó sokaság
és a mostani, soha vissza nem térő pillanat.
A koncert a vége felé közeledett. Elhangzottak a népszerű slágerek,
amelynek refrénjei a „...részegen ki visz majd haza?....", meg a "...kapsz egy
képet tőlem, ha hiányzom, azt mindig nézheted, szét is tépheted...," valamint a „...nyár
van, alig fürdőruhában, égetem magam....lesben áll egy cápa, áldozatra
várva....” Még egy-két szám, majd kihunytak a színpad pirosas-kékes-bíboros fényei.
Vastaps. Hangzott a „vissza, vissza... " Még egy ráadásszám, de most már tényleg
itt a vége, elérkezett búcsú. A zenekar énekese, frontembere megköszönte a
közönség szeretetét, lelkesedését, amely élteti a zenészeket.
A hivatásukat nagyon komolyan vevő, igazi szívből teljesítő nők
a gondozottakkal kézen fogva elindultak a szállásuk felé. Szívükben,
zsigereikben magukkal viszik és sokáig építkeznek, táplálkoznak e szép éjszakán
másoknak adott és tőlük viszonzásként kapott nyári élményükből, szeretetből.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése