Egy szép és egy csúnya történet!

Képzelje, mi történt! – írta levelében egy hölgy hozzám e-mailban eljuttatott levelében.

Este a szokásos utunkon sétáltam a lányommal. Megfigyeltük, hogy egy férfi rendszerint áll egy ház kerítésénél, belül az udvaron, s az ölében tart egy fekete tacskó kutyát.

Az egyik napon valami, megmagyarázhatatlan késztetést éreztünk arra, hogy a férfivel beszédbe elegyedjünk. Erre a látásbóli ismeretségünk révén is bátorkodtunk vállalkozni.  

Az illető elmondta, hogy azért tartja a kutyát ölében, mert az a kerítés magas betonlábazata miatt nem lát ki az utcára, márpedig imád kifelé nézelődni, kíváncsiskodni. Hogy ezt valamiképpen elősegítse, megkönnyítse számára, ezért tartja mindennap az ölében körülbelül egy óráig kutyust.

E foglalatosság a férfi és az eb számára megszokott és kedvelt programmá vált. A tacskó mindennap szívrepesve várja a járókelőket és az arra haladó járműveket. Zömében a környéken lakók, vagy átutazók járnak ott.  

A lányommal majd’ elájultunk a csodálkozástól, hogy milyen rendes ez az ember, hogy ekképpen is kedvében jár kedvencének, a fekete tacskónak.

Örültem, a szívmelengető esetnek, amely kompenzálta az az nap szerzett kellemetlen emlékemet - folytatódott a levél.

Egyik nagy bevásárló központban valaki a pénztár előtti szállítószalagon hagyta táskáját. Valószínűleg nő lehetett, mert az abban lévő kis tükör, a pénztárca, a telefon színe és formája, meg az egész benne lévő cucc hölgy tulajdonost sejtetett.

Egy férfi fogta a táskát és mondta a pénztárosnak, mi történt, itt találta, s tegye maga mellé a kasszában, s ha a gazdája visszamegy érte, s keresi, adja neki oda.

Erre a pénztárosnő meglehetősen durva hangon közölte, őt nem érdekli az egész, s mondta az illetőnek, hogy a táskát dobja oda, ahol volt. Látván a férfi döbbenetét és tanácstalanságát, végül a pénztáros nagy nehezen lelökte a talált táskát a lábához a pénztárpult alá.  

Megdöbbentett, hogy van, akiből az elvárható minimális együttérzés és segíteni akarás is hiányzik.

Üdvözlettel:

Katalin

Tisztelt Hölgyem, köszönöm levelét, s azt, hogy megosztotta velem élményeit. Egy jó és egy rossz, egy szép és egy csúnya eset! Minden bizonnyal így lehet teljes az életünk!

Cselényi György