Az emberek nagy része, ha azt hallja, rosszindulatú daganat,
rák, akkor rögtön arra gondol, bárki esetében itt a vég, lehet intézkedni a
halál és a temetés ügyében.
Noha kétségtelen, hogy nem véletlenül rettegett betegségről
van szó, de a gondviselés segítségével, szerencsével, egészségügyi beavatkozással
és utoljára, de nem utolsó sorban emberi akarattal legyőzhető a rák. Ezt bizonyítja egy kedves, csinos, vidám alaptermészetű asszony esete, példája.
Mária jelenleg 39 esztendős és teljesen, egészségesnek érzi
magát. 21 éves korában, a kislányának megszülése után derült ki, hogy vastagbelén
tyúktojás nagyságú rosszindulatú daganat van. Ennek előtte egy ideje erősen
görcsölt a hasa, égett a gyomra, hasmenése volt, s időnként véres volt a
széklete. Sok vizsgálatot végezte rajta, gyakran volt kórházban. Először vese,
majd egyéb problémákra gyanakodtak az orvosok, s ilyen irányban kutakodtak. A pontos diagnózist végül egy sebész
vastagbéltükrözés során állapította meg.
- Amikor megtudta, mi a
betegsége, hogyan élte meg?
- Rögtön arra gondoltam, hogy mivel pici babám van, élnem
kell, nem hallhatok meg! Eszembe se jutott, hogy eltávozhatok az élők sorából. Arra
törekedtem, hogy minél hamarabb túl legyek a műtéten, mert nagyon erős
fájdalmaim voltak. Semmi se számított, csak az, hogy a kíntól szabaduljak meg. A
daganat elzárta belet.
- A családjában volt
valakinek ilyen jellegű betegsége?
- Tudtommal nem. Az orvos azt mondta, hogy rákos sejtek
mindenkiben képződnek, csak az egyik ember immunrendszere képes ellene
védekezni, a másiké nem. Szerinte a babám kihordása az immunrendszeremet
annyira igénybe vette, legyengítette, hogy a szervezetemnek már nem marad elég
energiája a rákos daganat kialakulásának megakadályozásához. A férjemmel gondolkoztunk
második gyerek megszületésén is, de az onkológus azt mondta, hogy erről
mondjunk le, mert ellenkező esetben jelentős mértékben megnövekszik az újabb
daganat kialakulásának esélye, veszélye. Nem biztos, hogy ugyanazon a
területen, ahol korábban, de valahol előjön.
- Mi a véleménye az
orvosokról, meg az egészségügyről általában?
- Ameddig nem derült ki, mi a betegségem oka, nagyon el
voltam keseredve. A doktorok velem kapcsolatos tanácstalansága körülbelül két
hétig tartott. Addig nagyon szenvedtem. Az engem megműtő orvos, meg a sebészeti
osztályon dolgozó nővérek előtt le a kalappal, nagyon rendesek voltak velem.
Két hétig feküdtem a kórházban. Egy hétig vért kellett kapnom. Mivel
különleges a vérem, valami RH negatív, de annak is bizonyos alfaja, ezért nem
kaphattam akárkiét. Várnom kellett, ameddig abból a kellő mennyiségű
rendelkezésre állt. A műtét során a vastagbelem egy részét eltávolították, meg
abból a részből is, ahol már az áttét jelei mutatkoztak. Az operáció után
fájdalmat nem éreztem. Kemoterápiában részesültem, sugárterápiában nem. Kemoterápián két alkalommal vettem részt, mert
olyan rosszak a vénáim, hogy nem tudták adni. Gyógyszeres kezelést kaptam. A tabletták nagyon drágák voltak, várni kellett rájuk, Amerikából rendelték, s
Magyarországon én voltam a második, aki kapott olyanokat. Amikor szedtem őket, fél
évig kéthetente vérvételre kellett járnom, hogy figyeljék, a szervezetemet nem
károsítják-e.
- Mi adott önnek erőt a
nagy megpróbáltatás elviseléséhez?
- A gyermekem, meg a férjem. A párom állandóan látogatott, biztatott. Fáradságot nem ismerve intézte
a család dolgait. Úgy érzem, az is sokat segített, hogy vidám, optimista
alaptermészetű vagyok. Muszáj volt ekképpen hozzáállnom.
- A táplálkozásán és az
életmódján változtatott a betegsége miatt?
- A műtét után puffasztó ételeket nem volt szabad ennem.
Azóta minden helyre állt, úgy étkezek és élek, mintha sose lett volna semmi bajom.
Teljesen egészségesnek érzem magamat.
- A műtét óta eltelt 18 év, jól érzi magát, dolgozik,
teljesen problémamentes?
- Igen. A munkahelyekre történő jelentkezésekkor e hajdani
gondomat eltitkoltam. Ha beírtam az önéletrajzomba, akkor nem vettek fel egy
céghez se, mert úgy tekintettek rám, mint egy leprásra, meg talán attól tartottak,
többet leszek táppénzen, mint a munkahelyen. Pedig ez nem igaz, legalábbis
esetemben.
- Az ilyen súlyos
betegségben szenvedőknek mit tudna javasolni?
- Csak optimistán, derűlátóan gondoljanak a jövőre, mert aki
elengedi magát, annak vége. A családnak és a beteg környezetében élőknek sokat
kell segíteniük. Számomra minden lelki támogatás rendelkezésre állt. Ki kellett
derülnie, hogy együtt maradunk-e, hiszen másfél éves házasok voltunk akkoriban.
Az élet jó kis próba elé állította férjemet is. Rengeteg múlik a felfogáson,
hozzáálláson.
- Két éve pedig a fejemet műtötték meg, mert azt hitték, ott
támad a daganat. Két nagy pukli először a fülem mögött képződött, utána meg itt,
hátul a tarkóm környékén. Vándorolt bennem. Nem tudták megmondani, mi ez és
mitől van? Feküdtem a fertőző osztályon és a belgyógyászaton is. A szövettan valamiféle
fertőzést mutatott. Fél évig homeopátiás orvoshoz jártam. A tüdőmön is
keletkezett egy folt. Biopsziát akartak venni, amelybe nem egyeztem bele. Később
Pesten meg akartak műteni, de nem mentem bele. A homeopátiás orvos gyógyított meg. Észnél kell lennie a betegnek is, nem szabad mindenbe beleugrani,
amit valaki első ránézésre mond. Azzal
is jól jártam, hogy anyám egy debreceni kórházban dolgozott, s tőle sok
információt, tanácsot hallottam.
Köszönöm a beszélgetést!
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése