2015. augusztus 29., szombat

„Idegen nyelvet rosszul is érdemes tudni!”

 Nem szabad elkeseredni és abbahagyni a tanulást...

A jelek szerint Magyarország népének elege lett abból, hogy a világ azon nációi közé tartozzon, legalábbis Európában, ahol nagyon kevesen beszélnek az anyanyelvükön kívül más nyelveken. Tízezrek határozták és határozzák el, hogy pótolják a lemaradást, s megtanulnak angolul. Ez fölöttébb dicséretes és támogatandó!

De az erőfeszítés és az eredmény olykor mosolyt fakasztó. Nemrégen egy fesztivál közönsége soraiban foglaltam helyet. A színpadon egy külföldi együttes szerepelt, amelynek zenésze olykor szólt a közönséghez, persze angolul.

Mögöttem középkorú házaspár ült. A férj valószínűleg úgy gondolta, itt az ideje, hogy a neje angol nyelvtudásából ő is profitáljon valamit. Megkérte, hogy a művész angolul elmondott rövid összekötő szövegét fordítsa magyarra. A nő a zajra fogta, hogy nem hallotta tisztán az angolul elhangzott mondatokat. A férj elnéző volt, nem vitatkozott, de magában biztosan nyugtázta, hogy házastársának a beszélt nyelv értését és lefordítását még igencsak gyakorolnia kell.

Néhány méterrel odébb idős asszony vállalkozott-próbálkozott az együttes emberének mondanivalóját a többiek számára is érthetővé tenni. Amikor az illető azt mondta, hogy a zenészek az ő családja, a néni úgy értette és fordította a mellette ülőknek, hogy mi, mármint a nézők vagyunk az ő rokonai.

Nem baj, fog ez menni, „csinálni kell”, de természetesen enyhén szólva, van még van mit tanulnunk az angol nyelvből - mindnyájunknak. Előfordul, hogy otthon elég jól értjük az írott, vagy a valamilyen elektronikus eszközből hallott angol szöveget, de ha éles helyzetbe kerülünk, ráadásul a társaink előtt tulajdonképpen spontán vizsgaszituációba keveredünk, akkor csődöt mondunk. De nem szabad elkeseredni és a tanulást abbahagyni, még akkor se, ha tíz év múlva leszünk tehetséges kezdők. Vigasztaljon Lomb Kató, a sok nyelven beszélő, híres szimultán tolmács nyilatkozatának azon része, ahol azt mondta, idegen nyelvet rosszul is érdemes tudni.        
                      Cselényi György

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése