Álltam egy főútvonal megyeszékhelyi, családi házakkal övezett
kivezető szakaszánál. Zebra a közelben sem volt. Balról autók sora közeledett, s mivel este 8 óra volt, a
lámpáik világítottak.
Mellettem állt két fiatal cigány asszony. Egyikük a kezeit egy
régi, minden bizonnyal már sok gyereket kiszolgált gyerekkocsi fogantyúján tartotta.
Mindkettejük szájából az imént meggyújtott cigaretta lógott.
Kitört belőlük a romák sajátossága, a sietség, akkor is,
amikor nincs értelme, sőt veszélyes is. (Gyakran látjuk, a zömük a hivatalban,
boltban, stb. se szeret sorban állni.)
Elhatározták, nem várnak egy fél percet se, s átszaladnak az úton
az autók odaérkezése előtt. A sprintelésük sikeres volt, de mögöttük egy
csattanás hallatszott. Egy kisméretű fekete mobil telefon az aszfalton landolt.
Mivel az autók már féktávolságon belül voltak, tehetetlenek éreztük magunkat. Hiába
intenénk nekik, miért állnának meg, a vezetőülésből a szélvédőn át nézve semmi
nem veszélyezteti sem a volán mögött ülőt, sem a járgányt. Lélegzetvisszafojtva
figyeltük, mi történik, vagyis fennállt a veszélye a telefon „kivasalásának”,
ripityára törésének.
De talán a jó Isten közbeszólt, mert a készülék megmenekült.
Szerencsére nem az autók kerekeinek nyomvonalába esett. Így sértetlenül megúszta
gazdája kockázatos sietségét.
- – Anyu
megölt volna érte – jegyezte meg az egyik nő a társának örömteli hangon, majd
mindketten boldogan folytatták útjukat.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése