A Nagy Ő...

Gyakran utazom városi, helyi járatú autóbuszon. Figyeltem egy párt, amelyet szinte mindennap látok. A lány alacsony, szőke, apró, mélyen ülő szemű, összességében átlagosnak, sőt csúnyácskának mondható. A fiú sovány, beesett, himlőhelyes arcú, szemüveges, rossz fogazatú, 3 - 4 naponta borotválkozik, erős nikotinszag árad felőle. Olyan kinézetű, hogyha nő lennék, s ő, mint férfi közelítene hozzám, talán világgá szaladnék.

Jóindulatúnak tűnnek. Ezt abból gyanítom, hogy egyszer a velük szemközti ülésen volt a táskájuk. Amint látták, gondolták, valaki hátha leülne oda, rögtön, kérés nélkül, előzékenyen elvették onnan. (Ezt azért mondtam, mert vannak, akiknek talán meggyőződésük, hogy az ülőhely a szatyrukat, cuccukat illeti meg.) A szóban forgó nő és férfi fogja egymás kezét, halkan, nagy egyetértésben, sőt szerelmes arccal beszélget. Úgy vélem, még nem házasok, de ha eljutnak odáig, remélem hosszú távon jó lesz a kapcsolatuk.

Azon gondolkoztam, mind a nők, mind a férfiak közül vajon ki cselekszik helyesebben? Azok, akik beérik annak személyével, akit útjukba sodor az élet, vagy várják a nagy „Ő-t”, aki lehet, sosem érkezik meg számukra, de az igényükből jottányit se engednek. S ha emiatt muszáj, akkor inkább egyedül, férj, feleség, élettárs nélkül élik le életüket. A nagy „Ő-t” keresők, megtalálók hajlamosak arra, hogy előbb-utóbb a nagy „Ő” lefokozódik, esetleg el is válnak tőle, de hosszabb távon más se felel meg számukra.

A sorsukkal megbékélők, kiegyezők, megalkuvók talán azt vallják, ez van, a sorsuk „Nagykönyvében” ez lett megírva, amit el kell fogadni, tudomásul kell venni, s minden úgy van jól, ahogyan van. A nagy „Ő-t” az örök időkig várók egy része pedig hosszú évek múltán nem gondolja-e úgy, hogy esetleg jobb lett volna beérni a hajdanán őket megkörnyékezni kívánókkal? 

Nem hiszem, hogy készült ilyen felmérés, statisztika, de ha igen, kíváncsi lennék az eredményére.

Cselényi György