Kikre számíthatunk?
Kedvenc élelmiszer-áruházamból baktattam hazafelé szatyrommal.
Láttam, velem egy irányban idősebb asszony cipekedik, körülbelül 10 méterenként leteszi
táskáját. Gondoltam, ameddig útirányunk nem tér el egymástól nagyon, segítek vinni a pakkját.
Amikor mellé értem, akkor vettem észre, régen ismerem, a
hajdani ebédelő helyem épületében portás-telefonközpontos volt. Szabódott, kicsit
talán szégyellte elfogadni ajánlkozásomat, de végül megtette.
Kiderült, a megszokott utamtól nem kell nagyon eltérni, ezért
a háza kapujáig vittem táskáját.
Félreértés ne essék, nem az irgalmas "szamaritánusságomat" szerettem volna bizonygatni. Ezt az egészet azért írom meg,
hogy elmondhassam az ennek nyomán szerzett számomra érdekes tapasztalatot,
tanulságot.
A szóban forgó lépcsőházból éppen egy idős asszony, útitársam
szomszédja lépett ki. Mondta a társaságomban lévő hölgynek, hogy termesztettem
neked petrezselyem-(?), vagy zellerzöldet(?), hogy pontosan mit, erre már nem
emlékszem. Majd odaadom neked, tette hozzá.
Én pedig némi magyarázatképpen, nehogy udvarlónak
nézzen, közöltem, akinek segítettem, régi-régi ismerősöm. (Bár, ha
udvarlónak vélne, vagy az lennék, talán az se lenne bűn, de a kellemetlen
pletyka kialakulását igyekeztem megelőzni.)
S most jön a lényeg! Az asszony így szólt:
- Ön ne magyarázkodjon, Cselényi úr(!), nagyon jól ismerem magát a megyei lapból és
részben az országos sajtóból. Ameddig szegény férjem élt, évtizedekig járattunk
újságokat.
- Én
nem értek a politikához - folytatta. - De ahová módja van, írja meg, hogy
Orbán Viktor nagyon jól teszi, hogy nem engedi be Magyarországra az illegális
migránsok tömegét és ellenáll bárminemű európai
uniós nyomásnak, zsarolásnak, fenyegetésnek. Borzasztó, hogy hazánkat szolidaritásnélküliséggel vádolják,
amikor az erejéhez képest mindent megtesz a nehéz sorsú emberek segítéséért,
éljenek tőlünk bármilyen távol. Iskolát, kórházat, vízvezetéket építünk,
segítünk a romos lakásaik rendbe hozatalában, pénzt adunk stb. Mit akarnak még?
- Jogunk
van kijelenteni és tartani magunkat hozzá, hogy mi, magyarok határozzuk meg, kikkel
és milyen számban akarunk együtt élni!
- Molnár
Gyula, az MSZP elnöke nyilatkozta a rádióban, hogyha egy klubnak (az EU-ra célzott)
tagjai vagyunk, akkor nemcsak az epertortát kell megenni, hanem kötelességeink
is vannak.
- Amikor
én ezt meghallottam, úgy felment a vérnyomásom, hogy kénytelen voltam bevenni a
jóval későbbre előírt gyógyszeradagot is. Ha én egy klubnak tagja vagyok, akkor a
tagtársamat segítem tanáccsal, ezzel-azzal, de azzal már nem tartozok neki,
hogyha felvesz a lakásába mondjuk négy albérlőt, s holnap azt mondja, az sok, s
kettőt elküld hozzám, hogy lakjanak nálam, amit én nem akarok, s nem is
beszéltünk, egyezkedtünk ilyenről soha.
- Ezeket
írja meg, Cselényi úr! - Elnézést kérek, hogy így lerohantam, de elborzaszt,
amit a kormány, sőt nyugodtan mondhatom, az ország ellenzéke, jobban mondva ellensége
művel e néppel.
- Dehogy
tetszett lerohanni – hebegtem, sőt teljesen egyetértek! Az asszony szemmel
láthatóan örült e reagálásomnak, elköszönt, s elindult útjára.
Mindehhez már csak annyit fűzök hozzá, hogy a nemzeti
konzultációkon való részvételem és az ottani előadások és hozzászólások alapján
meggyőződésem, hogy ez az ország, ez a nép az idősek, a nyugdíjasok
támogatására bizton számíthat harcában.
Remélem, a fiatalokéra is!
Cselényi György
Utóirat: Az eredeti cikkbe nem írtam bele, mert nem akartam,
hogy az írás túl hosszú legyen.... De ha már ilyen sokan olvasták, meg
hozzászóltak a témához, akkor megosztom veletek azt is, hogy a hölgy azt is
elmondta, hogy maximális pofátlanságnak tartja egyenlőség jelet tenni az 1945,
és 1956 körül Magyarországról elmenekült, kivándorolt emberek és a
Magyarországra fél téglák és ökölnyi kövek dobálása, ökölrázás, meg ordítozás
közepette betolakodni szándékozók közé.
A rádióban hallotta, hogy a levéltárakban kikeresték a
korabeli amerikai sajtóban megjelent nyilatkozatokat. Az amerikai menekültügyi
és munkaügyi szakemberek arról számoltak be, hogy soha, a világ egyetlen
tájáról se jött Amerikába olyan kiváló emberanyag, mint Magyarországról.
Szorgalmasan dolgoznak, tanulnak, betartják a törvényeket, hamar és szépen
beilleszkednek. Semmi gond nincs velük,
bár minél többen jönnének.
A munkahelyekről olyan visszajelzések érkeznek, hogy csak
akkor küldjenek hozzájuk más országbeli munkavállalókat, ha magyar nincsen. A
magyarok egytől egyig becsületes, rendes, alkotó emberek. Ilyenekre van
szükségük minél nagyobb számban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése