2015. január 2., péntek

Gondban voltak a fotósok

A neten nézegetve a január 2.-ai budapesti tüntetésen készült fényképeket, úgy látom, igen nagy gondban voltak a fotósok, hiszen minden bizonnyal óriási tömeg lencsevégre kapására készültek. Mivel ez nem, vagy kevésbé sikerülhetett nekik, ezért úgy állítgatták masinájuk objektívjét, hogy a tömeget táblák takarják, vagy az elől állókat olyan közelre hozzák, hogy ne nagyon látsszon, hogy mögöttük, köröttük jóval kevesebben vannak, mint a balhék kedvelői szerették volna.
Az egyik hírportál ekképpen számolt be az eseményről: „Halványabb volt az operaházi tüntetés második felvonása”
„Kevesebben mentek el az operaházi tüntetésre, mint három éve, és a hangulat sem volt az igazi.” 
Az idézett mondatok hitelesnek tűnnek.


Forrás: a bal oldali kép: HVG, a mellette lévő: Index 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése