Védjük meg a FACEBOOK-ot!

Úgy látom – a tévedés lehetőségét és jogát fenntartva –, hogy a nemzetközi élet, sőt a világpolitika több jelentős személyisége és politikai ereje megijedt a közösségi médiától, például a FACEBOOK-tól, a Twittertől, stb. 

Azt mondják, e helyeken rengeteg ellenőrizetlen és álhír jelenik meg, amelyek ártanak az emberek nagy részének. Azt hiszik, a közösségi média miatt nem nyertek választást, meg nem értek célt. Ezért lényegében fenyegetik, s korlátozni akarják a közösségi portálok működését. És ne próbáljunk mindent a terrorizmus ellen harc álcája mögé bujtatni.  

Ha kicsit tovább gondolom a dolgot, arra a megállapításra jutok, hogy az a törekvésük, hogy csak az legyen hír, amiből ők akarnak azt csinálni, s mindenki úgy értsen, fogjon fel mindent, ahogyan ők akarják a fülünkbe és a szánkba rágni.  

Szerintem a népeknek ezt nem lenne szabad elfogadniuk!

Rendben, mi egyszerű ”mezei” internetezők nem rendelkezünk stábokkal, szerkesztőségekkel, nem tudunk jelen lenni a különböző eseményeken. Tehát kiinduló pontként azt vagyunk kénytelenek elfogadni, amit a hivatásos médiumok elénk tárnak. De az azokról alkotott véleményünket – a több szem többet lát alapon –  a közösségen, tulajdonképpen családon belül kulturált, civilizált modorban, stílusban miért ne mondhatnánk el? Még akkor is, ha az sok esetben a nagy befolyású politikai és más vezetőknek nem tetszik.

(Az álhírekről, meg az ellenőrizetlen információkról pedig csak annyit, hogy a jó Isten a megmondhatója, hogy mennyi hamis hír, állítás, közlés hangzott és hangzik el a nemzetközi hivatalosság köntösében működő médiában csupán Magyarország migrációs és egyéb törvényeiről és intézkedéseiről. Ez arra vall, hogy gyakran az ő információk hamisak, ellenőrizetlenek és gyanítom, nemegyszer rosszindulatúak, a magyarokkal ellenségesek is. Feltételezem, hogy ez nemcsak Magyarországgal kapcsolatban van így.)

A világban egyre több nagy formátumú közszereplőnek bántja a csőrét, hogy állandóan a nép kontrollja alatt állnak. Jó néhányan a közösségi médiának tulajdonítják, hogy nem kerülhettek hatalomra, pedig nagyon szerettek, volna, s hatalmas pénzösszeget is áldoztak rá. 

Felmerül a kérdés: esetleg nem a nép döntött-e helyesen velük kapcsolatban?

Nyilvánvalóan ellenszenves számukra, hogy sok mindent nem tudnak eltitkolni előlünk, s nem képesek a szemünket és a szánkat bekötni. Mi, a nép meg tudjuk vitatni viselt dolgaikat, dolgainkat és el tudjuk dönteni, hogy amit velünk akarnak művelni, az tetszik-e nekünk, elfogadjuk-e, vagy éppen ellenkezőleg. Nem örülnek annak, hogy nem hülyíthetnek bennünket úgy, ahogyan akarnak.

Továbbra is azt szeretnék, ami régen volt, hogy csak arról és olyan értelemben folyhasson az emberek között diskurzus, amiről és ahogyan ők szeretnék.

Az igazság előbb-utóbb úgy is kiderül, vagy az azt megközelítő kép kialakul. Ezért nem szabad partnernek lenni a közösségi média korlátozásában, ellehetetlenítésében, még akkor se, ha néha ott is fellelhetők durva és lenyesegetendő vadhajtások.   

Szegüljünk ellen annak, hogy a közösségi médiában a mezei internetezők részéről csak olyan dolgok jelenhessenek meg, hogy például, nézzétek, a kismacskám beleült a fotelba, most meg lemászott, meg mennyi fahéjat kevertem a meggyes pitébe.

Ha az igazán fontos témák, dolgok a jövőben a nép részéről nem kaphatnak ott kellő teret, akkor a közösségi média is úgy járhat, mint amikor gyerekkorunkban szalmaszállal szappanbuborékot fújtunk. A szép, színes gömb tetszetősen, sőt gyönyörűen nőtt, de egyszer csak kipukkant és eltűnt.  

                     Cselényi György