Mi a nekünk való munka?

Egyik barátom családjában óhatatlanul végighallgattam egy vitát. A famíliában egy 20 éves fiú munkába szeretne állni. Mondta az utcáról betérő szomszéd, hogy egy konzervgyár csemegekukorica feldolgozásához és csomagolásához munkásokat keres. 

Egy ezzel kapcsolatos toborzócédulát talált a postaládájában, s mivel tudja, a szomszédfiú dolgozni akar, ezért gondolta, átjön és tudatja velük e lehetőséget. A férfi mondta, lehet, 3-4 hónapos idénymunkáról van szó, de pillanatnyilag a semmi helyett az se lenne rossz. Aztán majd meglátják, hátha kialakul valami tartósabb dolog, vagy ott, vagy másutt.

Erre megszólalt egy 17 éves fiú, a munkát kereső srác testvére, hogy az nem Ádámnak való munka, mert érettségivel és középfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik, ezért nem fog egy gyárban szalag mellett melózni. A mama helyeselte a kisebbik fiú véleményét. A nagyobbik fiatalember csendben maradt, így nem tudom, mi az álláspontja.

Szerintem a kisebbik fiú és a mamája nem jól fogják fel a dolgot. Talán jobban tennék, ha azt mondanák, minden munka való bárkinek, amiért olyan pénzt fizetnek, amelyért kenyeret kapunk a boltban.

Sajnos vagy szerencsére(?) olyan világot élünk, amelyben a magasabb iskolai végzettség se garancia az álmaink szerinti karrierre. Különösen a nagy cégek az olyan munkavállalókat kedvelik, akik semmire nem mondanak nemet, meg nem vonogatják a vállukat, nem húzgálják a szájukat, hanem szolgálatkészen végzik azt, amivel megbízzák őket.

Ez nem zárja ki azt, hogy mindenki járjon nyitott szemmel, s ha adódik a végzettségének és képességének megfelelő munkahely és munkakör, akkor lépjen tovább. Bármikor készen kell állni a váltásra, az új helyzetben való helytállásra. A hajdani, úgynevezett nyugdíjas állásoknak talán örökre végük.

Ismerek olyan mérnököt, aki jó ideje egyszerű gépkezelőként tevékenykedik, mert nem talált a végzettségének megfelelő munkahelyet. S nincs elkeseredve, mert megbarátkozott az átmeneti állapottal, s meggyőződése, hogy számára közel sincs minden elveszve, s tudja, vagy a jelenlegi, vagy más helyen, de egyszer elérkezik az az idő, amikor helyzetben érezheti magát, mert minden adottsága megvan hozzá.

Úgy vélem, a rugalmas, a gyakorlatias, az adott helyzethez és szituációhoz gyorsan alkalmazkodni tudó, derűlátó emberekre szebb és biztosabb jövő vár, mint a napi valóságot figyelmen kívül hagyó vágyálomkergetőkre. Ez utóbbiakat a csalódás és a sorozatos kudarc veszélye fenyegeti.

Cselényi György