Légy

Miután kikanalaztam a kefirt, a flakont a szemetes vödörbe akartam dobni. Amikor ehhez készülődtem, nagyocska légy repült (esett?) az aljába. Ott a maradék mintegy fél kávéskanálnyi kefirben néhány másodpercig talán jól érezte magát, majd távozni készült. 

Igen ám, de a szárnyaira ragadt tejterméktől a repülési tehetség odalett. Mi mást tehetett volna, szegény, mint a flakon falán mászni felfelé. Mivel ez sem bizonyult könnyűnek, tekintettel a műanyag felületen maradt tejtermékrétegre, mintegy 5 centiméter megtétele után holtfáradtan megállt.

Öljem meg? De miért bántanám szegényt?  Csupán azért, mert eltévedt, vagy megszerette volna tekinteni lakásom konyháját, netán a kefirből ő is enni kívánt? Ne bántsd(!) – parancsoltam magamnak.

Gondolkoztam, miként segíthetném kiszabadulni fogságából? Ha kézzel, vagy kanállal nyúlok hozzá, akkor talán vagy a szárnyain, vagy a lábain, vagy a teste más részén maradandó sérülést okozok, amit nem akartam. Úgy döntöttem, a flakont felfordítom, s legyet vagy kiejtem, vagy kirázom belőle.

Sikerült! Nehezen elindult a műanyag terítőn, kefires csíkot húzván maga mögött. Miközben megtámaszkodott, a még jól mozgatható lábaival vízszinten hátranyúlván próbálta a ragacsot eltávolítani szárnyairól. Nem sok eredménnyel.

Ezúttal a légy megérezte, hogy az emberi kéz ezúttal nem elhajtani, elzavarni, netán elkapni, lecsapni akarja, ezért segítségkérésképpen az ujjamon mászott. Szívesen megtisztogattam volna a szárnyait, de féltem, e beavatkozással a vékony, átlátszó hártyát a repülésre örökre alkalmatlanná teszem. A legyet a padlóra tettem.

Az az ötletem támadt, egy pici víz testére cseppentésével hátha hozzásegítem a kefirmaradéktól való megszabaduláshoz. Megtettem. A legyecskének ettől mintha gyorsabban ment volna a gyaloglás, de lehet, az igyekezetét inkább a kéretlen tusolástól való menekülési vágy motiválta. Ment, ment, mendegélt...

Közben a feleségem hívott az erkélyre, hogy segítsek a muskátlis balkonládákat a helyükre tenni. Miután visszatértem a konyhába, a kefires legyemet már sehol se láttam. Remélem, a szárnyai ismét használhatókká váltak, s a konyha nyitott ablakán át kirepült és folytatta útját a végtelen nagyvilágba.

Cselényi György