2015. március 22., vasárnap

Túszul ejtett kisbefektetők

A brókerbotrány dolga úgy fest, mintha a kisbefektetőket túszul ejtették volna. Pénz nincs, lehet, jó ideig nem is lesz, de itt van több tíz ezer szerencsétlen ember, akiknek egy élet munkája során összekuporgatott pénzecskéjüket valakik ellopták, elcsalták. Ekkora összeggel nehéz mit kezdeni, mert talán a kártalanítás a költségvetés egy részét is borítaná.

Nagyon bíznak Matolcsy Györgyben és Varga Mihályban, hátha, mint már annyiszor, most is kitalálnak valami okos dolgot, hogy a kisemberek minél előbb hozzájussanak eltulajdonított pénzükhöz.

Ha nem ez történik, akkor a nép végül arra a következtetésre is juthat,  hogy a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi kuplerájokban inkább ne vizsgálódott volna.

Megdőlne az emberek bizalma a magyar pénzügyi rendszerben, s akkor lőttek a kormány azon terveinek, hogy amit lehet, hazai megtakarításokból finanszírozzunk. Az sem kizárt, hogy valakiknek éppen a magyar pénzügyi rendszer összeomlásának elérése a céljuk. Szóval a helyzet veszélyes. Nagyon drukkolok a kormánynak, hogy a kisbetétesek érdekének sérülése nélkül is sikerüljön rendet teremtenie, egyébként nagy bajba kerülhetünk.

Ezt, a most előbukkant trágyadombot nem lesz könnyű eltakarítani, de ha sikerül, akkor valóban új és fényes fejezet kezdődhet hazánk pénzügy-gazdasági életében. Ezt tekintsük egy rejtett, taposóaknákkal ellátott területnek, vagy egy lesből egyszerre támadó óriáskígyó-gyülekezetnek. Bízzunk benne, hogy az Isten megsegít bennünket, meg egy kicsit a szerencse is mellénk szegődik.

Cselényi György


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése