2015. március 8., vasárnap

Isten őrizzen meg bennünket tőle...

Az Európai Uniónak közös hadsereget kellene felállítania ahhoz, hogy komolyan vehető külpolitikai szereplővé váljon, az eurózóna országainak pedig közös költségvetés-tervezésre és egy euró-pénzügyminiszteri poszt létrehozására lenne szükségük - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának, a Welt am Sonntagnak adott interjúban.

- See more at: 


xxxxxxxx

Cselényi György megjegyzése: Isten őrizzen meg bennünket az Európai Unió közös hadseregétől! Egyrészt egy csomó pénzbe kerülne, másrészt az USA, az orosz és más komoly hadsereg mellett, vagy ellen úgy se rúghatna labdába. Azt csak bizonyos körök szemében renitenskedőnek számító (minden parancsot és diktátumot szolgaian nem teljesítő) EU-államok (pl. , Magyarország) megregulázására használhatnák, amelytől az ég óvjon minket. Az EU közös hadserege létrehozásának gondolatával se szabad foglalkozni, nemhogy megszavazni. 

A közös költségvetés-tervezéssel szemben is komoly fenntartásaim vannak. Szerintem azt is el kell vetni, mert nagy eséllyel úgy járnak vele, mint az Osztrák-Magyar Monarchiával, vagyis enyhén szólva nem túl jól.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése