Borult az ég, lóg az eső lába, reggel jól megáztam. Olvasom,
hogy Szabolcsban tarolt a jég és a vihar, a kár több tíz milliárd forint.
A rádióban riogatnak az
időjárási frontok hatásaival: fejfájás, szédülés, ízületi bántalmak. Azon
gondolkozom, van-e valami bajom, fáj-e fejem? Ha akarom igen, ha akarom nem. Talán
enyhén, de az se biztos.
A rádióban két közgazdász arról beszélget, hogy örüljünk a
hitelminősítők rólunk alkotott javuló véleményének, de kifejtik, azért legyünk
óvatosak. Attól függ sok minden, hogy a gazdasági növekedést mennyire tudjuk
megalapozni és stabilizálni.
Közben az ember azon tűnődik, jó-, vagy szar-e az ő élete?
Arra a megállapításra jutunk, ha így nézzük, jó, ha úgy, akkor szar.
Ilyen gondolatok és érzések kavarogtak bennem, amikor az
egyik Alfi-üzlet előtt 3 magas, vékony testalkatú, inget és farmernadrágot
viselő, 16-17 év körüli fiúra figyeltem fel. Furcsák a mozdulataik. Gondoltam, kikerülöm őket,
hátha be vannak rúgva, s még belém kötnek.
A csodát! Amint elmentem mellettük, láttam süketnémák és
jelbeszéddel kommunikálnak. Vidámak. Az arcuk nem tükrözi, hogy gondjuk lenne
az életükkel.
Az üzletben az egyikük kosarában viszonylag olcsó csokoládék
voltak. Kivett a zsebéből egy marék fémpénzt és örömmel mutatta a többieknek,
hogy nyugodjanak meg, mert valamennyit ki tudja fizetni, s így mindnyájuknak adhat
egy kis édességet. A társak a bőséget megelégedéssel nyugtázták.
A fiatal, szép arcú pénztároslány együttérző arccal és mozdulatokkal kiszedegette
a fiú markából a leszurkolandó összeget, majd barátságos hangú sziával köszönt
el tőle. A fiatalember törzsvásárló lehet.
E jelenetsor elegendő volt ahhoz, hogy az ember rádöbbenjen, mi
baja van neki másokhoz képest! Semmi!
Ennyi is elegendő ahhoz, hogy ne csak a külvilágban, hanem az
ember lelkében is felszakadozzanak a felhők és rámosolyogjon a napsugár.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése