WC

 A temetőben jártam, s gondoltam, felkeresem az illemhelyet. Amikor az előtérből a belső helyiségbe léptem volna, annak padlójának csempeburkolatán egy férfit láttam aludni. Elég jó húsban volt; szép kék dzseki, kötött sapka és sötét nadrág volt rajta.

Megsajnáltam szegényt, s gondoltam, nem zavarom! Szerintem hajléktalan lehetett. Sejtelmem szerint megörült a tiszta helyiségnek, amelyet hogy a vízvezetékek el ne fagyjanak, valamelyest fűtenék is. A létesítmény WC funkciója miatt pedig nemigen zavartatta magát.

Így dolgom végezetlenül távoztam. Örültem, hogy nem kellett sokat várnom a buszomra, ezért különösebb szenvedés nélkül kibírtam hazáig.

Cs. Gy.

Mely területeken vannak nagy lehetőségeink?

Gyakran gondolkodunk azon, hol a helyünk a világban, vannak-e lehetőségeink, s ha igen, mely területeken?! Matolcsy György cikke rávilágít arra, hogy számos területen nagyon jó és hasznos dolgokat vihetünk, vihetnénk végbe, ha okosan, körültekintően tervezünk és intézkedünk.

Reméljük, az ehhez szükséges politikai környezet 2022-ben se válik kedvezőtlenné.

Cs. Gy.

xxx

Idézet Matolcsy György jegybankelnök Magyar Hírlapban (MAGYARHIRLAP. HU) megjelent cikkéből:

„A lehetőségekhez mérten igen szerény a hazai vízkincs hasznosítása. A befolyó vizek kifolynak, a wellness turizmus kezdeti sikereit nem folytattuk. Budapest nem lett újból globális gyógyvíz főváros, nem váltunk meghatározó ásványvízhatalommá, nem építettünk mezőgazdasági csatornahálózatot és nem öntözzük a földeket. Pedig ezen téren is lenne lehetőség az élenjáró technológiák kifejlesztésére, ahogyan ezt az izraeli öntözési technológiák mutatják.

A kivételesen jó éghajlati és talajadottságainkat sem használjuk élenjáró technológiák kifejlesztésére. Az EU mezőgazdasági támogatásai végképp bebetonozzák a gabona-kukorica túlsúlyát, a zöldség, a gyümölcs, a ritkaság értékű termények vagy az állattenyésztési különlegességek innovációi és meghatározó súlya helyett.

Bár a térség legjobb orvostudományi egyetemei és gyógyszer gyárai működnek itthon, de a kitűnő tudástőkéből nem bontakozott ki világszínvonalú egészségipar. Budapest nem lett egészségváros, miközben más fővárosok erre építettek. Az egészségipar most újból robban, ide kellene erőforrásaink zömét összpontosítanunk, itt állhatnánk újból az új technológiai hullám élére.

A Budapesten kívül működő nagy egyetemi központjaink nem váltak az innováció központjaivá, pedig a szellemi erő jelen van. Néhány ígéretes kivételtől eltekintve (például Győr, Kecskemét, Esztergom, a közeljövőben Debrecen) a fővároson kívül lévő gazdasági tevékenység alig kapcsolódik a globális térhez, aminek döntő oka a hazai innováció hiánya.

Ezek a lemaradások azonban óriási tartalékok is egyben.

A külföldön dolgozó vezető magyar tudósokat hazahívó program is elengedhetetlen, megjelölve az erre kiválasztott egyetemeket és kutatási területeket.

Fúziós okos-kertekre van tehát szükségünk nagy egyetemeink környezetében, amelyek több tudomány területet ötvöznek. Több gazdasági ágazat (például mezőgazdaság, vízgazdaság, vegyipar, digitális technológia, gyógyszeripar, egészségipar) egyesítését kell megcélozni.”

Fóliafül

Gyakran esik szó a versenyképességről. Ez most egy fogkrémről jutott eszembe és a vele kapcsolatban tapasztalt apró dologról. Amikor az ember az új tubusról lecsavarja a kupakot, a nyílást kis, kör alakú alufólia-darabkával látja fedni. Ezzel minden bizonnyal azt akarják demonstrálni, hogy az áru originált, nem használta senki, s annyi krém van benne, amennyit a gyárban beletöltöttek. A kis fóliadarabot régen nemegyszer körömmel kellett kapargatni, vagy késsel, vagy valamivel kiszúrni, hogy a tubusra gyakorolt nyomás révén gélt lehessen a fogkefére juttatni. Ezúttal a német gyár a fóliadarabkát két helyen 3-3 milliméteres nyúlvánnyal, fülecskével látta el. Elegendő az egyiket körömmel és egyszerűen felhúzni, majd két ujjal megfogni és eltávolítani a nyílásról.

 Ez látszólag semmiség, de mégis nagyszerű. Arra vall, hogy a tervezője és a gyártója sokat ad a célszerűségre és a praktikumra, ami jelentősen növelheti az áru versenyképességét. Ez itt nem a reklámhelye, de annyit elárulok, hogy a fogkrémet Németországban készítették. A német cikkek esetében gyakran figyelhető meg a lelemény, amellyel versenytársaikkal szemben előnybe kerülnek. Az aerobik edzőnek készülő kisebbik lányom a német áruknak lelkes és szinte elkötelezett vásárlója.

 Azt mondja, olyan német nadrágot vett, amelybe se lendületes edzés, se kerékpározás közben nem lehet beleizzadni. A nadrág bizonyos része ritka, mintegy hálószövésű. A cipőjük a mindennapos használat esetén is több év múlva is cipőnek nevezhető, ugyanis tartós. A dzsekijeik melegek, de nem túl melegek, lepereg róluk a víz, és évek után se kezdenek gyengülni, bomlani a varrásaik. A jó néhány zseb elhelyezése és mélysége pont olyan, amilyennek lennie kell. Egy picinek tűnő apróság is sokat számít, amely a kényelmet és a praktikumot szolgálja. Igencsak figyelik és igyekeznek kielégíteni a vásárlóik és a használóik minden kényét, kedvét. És mindezek nemcsak a német ruházati termékeket jellemzik, hanem a műszaki cikkeket is. 

Szóval sokat lehet tanulni a német ipartól, amely kiemelt gondot fordít a találékonyságra, a célszerűségre és az időtállóságra. Minden tervezőnek, gyártónak érdemes ellesni és magáévá tenni a német kollégáik mentalitását és mintának, követendőnek tekinteni produktumait. 

Cselényi György

Ezt ni....!

A buszra felszállt 3 idős néni. Négyüléses helyen, ketten egymás mellett, egyikük velük szemben foglalt helyet. Szemmel láthatón a város falusias peremére igyekeznek, talán szomszédok(?), utcabeliek(?), de tény, régen ismerik egymást. Az ablaknál ülő néni a törött, de már gyógyulófélben lévő karjáról kezdett beszélni. De olyan szemléletes, ráadásul vidám előadásban, hogy hiába volt rajtam maszk, meg hiába palástoltam, a szemem alatti arcrészemen észrevette mosolyomat. Látván e közönségsikert, még lelkesebben mesélte a vele történteket. 

 - Tudjátok, már este volt, s libákat kergettem be az ólba. Hiába volt sötét, az egyik nem akart bemenni. Zavartam, tereltem a seprűvel, de mindenfelé akart szaladni, csak az ólajtó felé nem. Hogy ne idegesítsen tovább, két kézzel fogtam meg a seprűt, hogy a fenekére vágjak egyet. Emlékeztek, sáros, latyakos idő volt, s megcsúsztam, vagy megbotlottam, már magam se tudom, de elestem. Eltört a bal karom, a könyökömtől lefelé, még a hüvelykujjamban is megrepedt a csont. 

A másik két öreg asszony részvétteljesen hallgatott. 

 - Már hagyján, csak egy vékony gipsz van rajta - folytatta. - Azt mondta az orvos, ha majd azt is leveszik, tornára kell járni. - De tudjátok, mit?! Ezzel az ép jobb kezét ökölbe szorította és többször előre-hátra lengette. 

 - Ezt ni! - ami azt jelentette, túró az orvos fülébe. - Tornázok és éppen eleget, ott van a rengeteg csirke, meg a malacok - magyarázta. 

 Hogy a libaterelés, meg a csirkék és malacok körüli munka nem egyenértékű a speciális gyógytornával, erről a nénit nemigen tudtam volna meggyőzni, meg a társalgásukhoz nekem egyébként osztottak kártyát. 

 Cselényi György

Sajnálat

Az utcán odajött hozzám három jól öltözött, intelligens arcú, illemtudó, gimnazista korú fiú. - Tetszene nekünk segíteni? - kérdezte egyikük. Egy pillanatig se gondoltam, hogy olyan szöveggel akarnak előállni, mint valakik körében szokás, hogy már csak ennyi.... pénz hiányzik a vonatjegy árához, szeretném kiváltani a gyógyszeremet, meg szeretnék venni egy kis kenyeret.... 

 A srác nyomban elmondta, mihez kérnék közreműködésemet. Abban, hogy menjek be a dohányboltba, s vegyek nekik két doboz cigarettát. Beleegyeztem. Egyikük adott 5000 forintot. Fölöslegesnek tartottam prédikálni nekik a dohányzás ártalmairól, meg érdeklődni, hogy a szüleik tudják-e.... 

Tudom, a gyerekek a rugalmas, lezser, vagány pacákokat kedvelik, s én annak szerettem volna látszani. Igen ám, de mondtak két olyan cigimárkát, amit lévén nem dohányzó, sose hallottam, meg ki se tudom helyesen ejteni. (Én leragadtam a régi neveknél, mint például a Fecske, Munkás, Terv, Savaria...) 

 A táskámba papírért és tollért kotorásztam, de nem volt rá szükség! Az egyik fiatalember előkapta mobil telefonját, villámgyorsan bepötyögte a cigi nevét, s átadta a készüléket. Az üzletben a feliratot mutattam az eladónak. Egyetlen szót se szóltam, lehet, külföldinek nézett. Ideadta a dohányárut, a visszajáró pénzt, a blokkot, s azokat és a telefont az utcán odaadtam a fiúknak. Barátságosan elköszöntünk egymástól, még szép napot is kívántak nekem. 

 Gondolkoztam, jót tettem-e, vagy rosszat? Nem ítéltem el magamat, mert emlékszem, másodikos középiskolásként a társakkal milyen boldogan fújtuk a füstöt az udvaron az óraközi szünetekben. A másodikosoknak már szabad volt dohányozni, de az elsősöknek még nem. De szerettük nekik mutatni az ebből fakadó felsőbbrendűségünket. Meg azt is tudom, milyen kellemetlen, ha az ember rá szeretne gyújtani, de elfelejtett cigit venni. Annak idején én is rémülten kutattam a fogason lógó télikabátom és a zakóm zsebeiben, hogy nem találok-e véletlenül egy szál cigarettát. Örültem, mint majom a farkának, amikor az egyik ruhám zsebéből sikerült előkotorni egy rudacskát, amelyből már kihullott a dohány nagy része, s a gyűrött fehér papírja kókadtam lógott lefelé. Az egy-két szippantás is kielégített. 

Meg eszembe jutott, engem is sajnáltak már meg. Tizenéves koromban, amikor a grundon meguntuk a futballozást, a barátaimmal elhatároztuk, megyünk sört inni! Összedobtuk a fillérjeinket, forintjainkat és irány a közeli mellékutca, ahol egy lovas-fuvaros a házánál gebinesként árult csapolt sört. Amint az udvarra léptünk, a fuvaros felesége, már mondta, hogy nem lehet, mert nagyon fiatalok, gyerekek vagytok! 

 A szomjunknál is jobban kínozott bennünket a csalódás. De szerencsére megmenekültünk tőle. A fuvaros, tulajdonképpen a főnök, éppen az udvaron a gumis lovaskocsijánál matatott. Mint vert seregen, végignézett rajunk és így szólt: 

 - Adjál nekik! 

 Győztünk! Önfeledten nyeltük a frissen csapolt habos sört. Áldottuk a fuvaros férfi jó szívét, együttérzését, mert ha valaki, ő igazán tudta, milyen szörnyű, ha az ember szomjas! 

 Cselényi György 

Sajnálat

Sajnálat Az utcán odajött hozzám három jól öltözött, intelligens arcú, illemtudó, gimnazista korú fiú. - Tetszene nekünk segíteni? - kérdezte egyikük. Egy pillanatig se gondoltam, hogy olyan szöveggel akarnak előállni, mint valakik körében szokás, hogy már csak ennyi.... pénz hiányzik a vonatjegy árához, szeretném kiváltani a gyógyszeremet, meg szeretnék venni egy kis kenyeret.... A srác nyomban elmondta, mihez kérnék közreműködésemet. Abban, hogy menjek be a dohányboltba, s vegyek nekik két doboz cigarettát. Beleegyeztem. Egyikük adott 5000 forintot. Fölöslegesnek tartottam prédikálni nekik a dohányzás ártalmairól, meg érdeklődni, hogy a szüleik tudják-e.... Tudom, a gyerekek a rugalmas, lezser, vagány pacákokat kedvelik, s én annak szerettem volna látszani. Igen ám, de mondtak két olyan cigimárkát, amit lévén nem dohányzó, sose hallottam, meg ki se tudom helyesen ejteni. (Én leragadtam a régi neveknél, mint például a Fecske, Munkás, Terv, Savaria...) A táskámba papírért és tollért kotorásztam, de nem volt rá szükség! Az egyik fiatalember előkapta mobil telefonját, villámgyorsan bepötyögte a cigi nevét, s átadta a készüléket. Az üzletben a feliratot mutattam az eladónak. Egyetlen szót se szóltam, lehet, külföldinek nézett. Ideadta a dohányárut, a visszajáró pénzt, a blokkot, s azokat és a telefont az utcán odaadtam a fiúknak. Barátságosan elköszöntünk egymástól, még szép napot is kívántak nekem. Gondolkoztam, jót tettem-e, vagy rosszat? Nem ítéltem el magamat, mert emlékszem, másodikos középiskolásként a társakkal milyen boldogan fújtuk a füstöt az udvaron az óraközi szünetekben. A másodikosoknak már szabad volt dohányozni, de az elsősöknek még nem. De szerettük nekik mutatni az ebből fakadó felsőbbrendűségünket. Meg azt is tudom, milyen kellemetlen, ha az ember rá szeretne gyújtani, de elfelejtett cigit venni. Annak idején én is rémülten kutattam a fogason lógó télikabátom és a zakóm zsebeiben, hogy nem találok-e véletlenül egy szál cigarettát. Örültem, mint majom a farkának, amikor az egyik ruhám zsebéből sikerült előkotorni egy rudacskát, amelyből már kihullott a dohány nagy része, s a gyűrött fehér papírja kókadtam lógott lefelé. Az egy-két szippantás is kielégített. Meg eszembe jutott, engem is sajnáltak már meg. Tizenéves koromban, amikor a grundon meguntuk a futballozást, a barátaimmal elhatároztuk, megyünk sört inni! Összedobtuk a fillérjeinket, forintjainkat és irány a közeli mellékutca, ahol egy lovas-fuvaros a házánál gebinesként árult csapolt sört. Amint az udvarra léptünk, a fuvaros felesége, már mondta, hogy nem lehet, mert nagyon fiatalok, gyerekek vagytok! A szomjunknál is jobban kínozott bennünket a csalódás. De szerencsére megmenekültünk tőle. A fuvaros, tulajdonképpen a főnök, éppen az udvaron a gumis lovaskocsijánál matatott. Mint vert seregen, végignézett rajunk és így szólt: - Adjál nekik! Győztünk! Önfeledten nyeltük a frissen csapolt habos sört. Áldottuk a fuvaros férfi jó szívét, együttérzését, mert ha valaki, ő igazán tudta, milyen szörnyű, ha az ember szomjas! Cselényi György 105