Ide tessék köpni...!

Az Interneten gyakran találkozok egy híres író nyilatkozataival. Az alkotó nevét azért nem írom le, mert hogyan jövők én ahhoz, hogy a több mint kéttucatnyi könyv szerzőjének megnyilvánulásait bíráljam.  De a mondandója rendszerint elkeserít.

Miért? Mert beszámol arról, hogy az országban sok helyre meghívják, s szinte mindenütt azzal szembesül, hogy bezártak a bányák, a gyárak, az üzemek, már nincsenek téeszek, állami gazdaságok, és a települések mostani vezetői nagy részének halvány elképzelése sincs a hogyan továbbról.  Vagy ez utóbbi jegyében olyasmivel hozakodnak elő, amitől még utópiának is rossz az adott város, vagy község fellendülését remélni. 

Az író nem kíméli se a kormányt, se az ellenzéket. Szerinte semmi se jó. Nagy a szegénység, a kilátástalanság és az elkeseredés.

Eszem ágában sincs azt mondani, hogy nincsenek gondok, a dolgok nem mehetnének jobban is. De az író oly korban, ha szabad azt mondanom, élte világát, élte fénykorát, amikor a gyárakban, bányákban, mezőgazdasági nagyüzemekben bármilyen áron fenntartották a termelést. Hogyan? Úgy, hogy a bevétel nagy részét a sikeresen tevékenykedőktől átcsoportosították a gyengélkedőkhöz, a ráfizetéssel működőkhöz, meg külföldön nagy összegű hiteleket vettek fel. Ezzel átmenetileg sokakat megmentettek a csődtől, a bezárástól, a megszűnéstől, de ez nem mehetett a végtelenségig, vagyis ütött az igazság és a valóság órája, vagyis a piacgazdasági körülmények közötti számolás realitása.

Tudomásul kellett vennünk, hogy a sok régi üzem bármilyen körülmények és feltételek közötti fenntartása nem mehet örökké. Sok mindent elölről és újra kellett és kell kezdeni. Ehhez bátorság, ötletek, tervek és pénz kell, s ami életképesnek bizonyul, arra előbb-utóbb talán a támogatás is előkerül. 

Az alkotó eldicsekszik vele, hogy megkeresték kormányközeli emberek is, de ő annak ellenére visszautasította az ajánlatot, hogy anyagilag jól járt volna. Az elvei nem teszik lehetővé a bárkivel való együttműködést, szövetkezést. 

Tisztában vagyunk vele, hogy a néhány perces tévériportokban nincs lehetőség a dolgokat mélységében és összefüggéseiben kivesézni, meg a műsoroknak, ha esik, ha fúj, el kell készülniük. S olykor nem könnyű olyan tekintélyes nyilatkozót találni, aki szavainak kellő hitele is van. Meg a riporternek nem illik az idős íróval ellenkezni, kekeckedni. De úgy vélem, a vele készített beszélgetések megrekednek azon a szinten, mintha csak az lenne a cél, csupán azt várnák el tőle, hogy ide, ide, ide.... tessék köpni bácsi, s a produktumot elküldjük a politikusoknak. 

    

Szerintem ez gusztustalan. Talán a rossz közérzet valamelyest a nyilatkozó életkorával is magyarázható, de úgy gondolom, ennél a kormányon lévők, sőt az ellenzékben leleledzők, meg mi, egyszerű nézők is többet érdemlünk.

                             Cselényi György