Az Interneten gyakran találkozok egy híres író nyilatkozataival.
Az alkotó nevét azért nem írom le, mert hogyan jövők én ahhoz, hogy a több mint
kéttucatnyi könyv szerzőjének megnyilvánulásait bíráljam. De a mondandója rendszerint elkeserít.
Miért? Mert beszámol arról, hogy az országban sok helyre
meghívják, s szinte mindenütt azzal szembesül, hogy bezártak a bányák, a
gyárak, az üzemek, már nincsenek téeszek, állami gazdaságok, és a települések
mostani vezetői nagy részének halvány elképzelése sincs a hogyan továbbról. Vagy ez utóbbi jegyében olyasmivel hozakodnak
elő, amitől még utópiának is rossz az adott város, vagy község fellendülését remélni.
Eszem ágában sincs azt mondani, hogy nincsenek gondok, a dolgok
nem mehetnének jobban is. De az író oly korban, ha szabad azt mondanom, élte
világát, élte fénykorát, amikor a gyárakban, bányákban, mezőgazdasági
nagyüzemekben bármilyen áron fenntartották a termelést. Hogyan? Úgy, hogy a
bevétel nagy részét a sikeresen tevékenykedőktől átcsoportosították a
gyengélkedőkhöz, a ráfizetéssel működőkhöz, meg külföldön nagy összegű hiteleket
vettek fel. Ezzel átmenetileg sokakat megmentettek a csődtől, a bezárástól, a
megszűnéstől, de ez nem mehetett a végtelenségig, vagyis ütött az igazság és a valóság
órája, vagyis a piacgazdasági körülmények közötti számolás realitása.
Tudomásul kellett vennünk, hogy a sok régi üzem bármilyen
körülmények és feltételek közötti fenntartása nem mehet örökké. Sok mindent elölről és újra
kellett és kell kezdeni. Ehhez bátorság, ötletek, tervek és pénz kell, s ami életképesnek
bizonyul, arra előbb-utóbb talán a támogatás is előkerül.
Szerintem ez gusztustalan. Talán a rossz közérzet valamelyest
a nyilatkozó életkorával is magyarázható, de úgy gondolom, ennél a kormányon
lévők, sőt az ellenzékben leleledzők, meg mi, egyszerű nézők is többet
érdemlünk.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése