Mi bajunk van nekünk?

Borult az ég, lóg az eső lába, reggel jól megáztam. Olvasom, hogy Szabolcsban tarolt a jég és a vihar, a kár több tíz milliárd forint.

 A rádióban riogatnak az időjárási frontok hatásaival: fejfájás, szédülés, ízületi bántalmak. Azon gondolkozom, van-e valami bajom, fáj-e fejem? Ha akarom igen, ha akarom nem. Talán enyhén, de az se biztos. 

  

A rádióban két közgazdász arról beszélget, hogy örüljünk a hitelminősítők rólunk alkotott javuló véleményének, de kifejtik, azért legyünk óvatosak. Attól függ sok minden, hogy a gazdasági növekedést mennyire tudjuk megalapozni és stabilizálni.

Közben az ember azon tűnődik, jó-, vagy szar-e az ő élete? Arra a megállapításra jutunk, ha így nézzük, jó, ha úgy, akkor szar.

Ilyen gondolatok és érzések kavarogtak bennem, amikor az egyik Alfi-üzlet előtt 3 magas, vékony testalkatú, inget és farmernadrágot viselő, 16-17 év körüli fiúra figyeltem fel. Furcsák a mozdulataik. Gondoltam, kikerülöm őket, hátha be vannak rúgva, s még belém kötnek.

A csodát! Amint elmentem mellettük, láttam süketnémák és jelbeszéddel kommunikálnak. Vidámak. Az arcuk nem tükrözi, hogy gondjuk lenne az életükkel.

Az üzletben az egyikük kosarában viszonylag olcsó csokoládék voltak. Kivett a zsebéből egy marék fémpénzt és örömmel mutatta a többieknek, hogy nyugodjanak meg, mert valamennyit ki tudja fizetni, s így mindnyájuknak adhat egy kis édességet. A társak a bőséget megelégedéssel nyugtázták.

A fiatal, szép arcú pénztároslány együttérző arccal és mozdulatokkal kiszedegette a fiú markából a leszurkolandó összeget, majd barátságos hangú sziával köszönt el tőle. A fiatalember törzsvásárló lehet.

E jelenetsor elegendő volt ahhoz, hogy az ember rádöbbenjen, mi baja van neki másokhoz képest! Semmi!

Ennyi is elegendő ahhoz, hogy ne csak a külvilágban, hanem az ember lelkében is felszakadozzanak a felhők és rámosolyogjon a napsugár.

                            Cselényi György

  

A pesszimizmus és az önbizalomhiány egyelőre gyógyíthatatlan magyar betegség

– Gratulálok – mondtam kissé viccesen vasutas ismerősömnek.

– Mihez? – kérdezte meglepetten.

– Közöltem, hogy a Napi Gazdaságban olvastam, hogy nemsokára végleges típusengedélyt kap a MÁV­Start saját fejlesztésű személykocsija, amelyből a következő három évben több tízet gyárt a cég. A nagy sebességgel közlekedtethető vagonokon kívül a MÁV mellékvonalaira saját gyártású motorvonatot fejlesztenek. Nemzetközi érdeklődést váltott ki, amikor a Deutsche Bahn megkereste a MÁV-Start saját fejlesztésű IC+ járműve ügyében a magyar vasúttársaságot, hogy megvizsgálja, be tud-e kapcsolódni a hazai vasútvállalat a német vasút járműfejlesztésébe.

Az új járművekre főleg a hazai belföldi forgalomban van szükség. A tervek szerint jövőre kezdődik a sorozatgyártás a szolnoki telepen.

–A németek egyet se fognak rendelni belőle – közölte az illető szomorúan, de határozottan.

–    - Miért ne rendelhetne? – érveltem – , hiszen Magyarország a vagonok, a vasúti kocsik és gépek gyártásában nagy tapasztalattal és hagyománnyal rendelkezik. Ha a szolnoki gyár termékei itthon jól vizsgáznak, és elfogadható áron tudják adni őket, akkor miért ne rendelhetne belőlük akármelyik fejlett iparral rendelkező nyugati ország is?

–       Hát, lehet – ismerte el, vagy adta meg magát ismerősöm, mivel nemigen akart velem vitatkozni.

-     Azon gondolkoztam, miként lehetne gyógyítani a magyar emberek nagy tömegének kóros pesszimizmusát? Eszembe jutott a Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, nyugállományú dandártábornok, Nemeskürty István nyilatkozata, amelyet nemrégen az egyik lapnak adott. Abban kifejtette, hogy egy nép sikeréhez, boldogulásához kellő önbizalomra is szükség van!

Nap mint nap tapasztalom, hogy az bizony Magyarországon tényleg nagyon elkelne!!!

Cselényi György

Dehogy vágták nyakon Orbán Viktort!

A sajtó egy része csúnyán félremagyarázza a történteket

A magyar sajtó, legalábbis annak balliberális része napok óta arról harsog, hogy Juncker, az Európai Bizottság elnöke megpofozta, vagy nyakon vágta Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét.

Az Interneten megnéztem azt a bizonyos pofon-, vagy nyakonvágást. Úgy láttam, ilyesmiről szó sincs! Inkább egy olyan vicces mozdulat, cselekedet ment végbe, mint amikor diákkorunkban megérintettük padtársunk arcát, hogy na, ugye megmondtam, hogy jól sikerült a dolgozatunk, vagy nem megmondtam, hogy elmarad a matekóra...!

A sajtó egyébként arról is beszámolt, hogy Junckertől nem áll távol a haverkodásnak a diplomáciai életben szokatlan formája. Láttam filmrészletet arról, amikor Juncker hátulról és enyhén az asztalnál ülő olasz miniszterelnöknek a fejbúbjára tenyerelt, egy képviselőnőnek érzelmes puszit adott, másnak a nyakkendőjét találta vidáman meghúzni, az osztrák kancellárnak a fejét érintette meg jegyzeteivel, a spanyol miniszterelnöknek meg a nyakát fogta át kezeivel, mintha fojtogatná.

Más lapok Juncker alkoholproblémáit szellőztették meg, amit az érintett cáfolt. Lehet, az EB elnökének viselkedése, mozdulatai szokatlanok a magas rangú személyek körében. Engem mégis az MSZP-s Ujhelyi István nyilatkozata döbbentett meg leginkább. Valami olyasmit mondott egy tévécsatornának, hogy Juncker Orbán Viktorral összefüggő cselekedete arról tanúskodik, hogy mélységesen lenézik a magyar kormányfőt. Ha követjük ezt a logikát, akkor az EB elnöke az osztrák kancellárt, a spanyol és az olasz miniszterelnököt, vagyis tulajdonképpen mindenkit lenéz és megvet. Ez nyilván nem lehet igaz! 

   

Szerintem Ujhelyi úr következtetése jóval több a soknál. Én pedig azt mondom, ha a Magyar Szocialista Párt (MSZP) olyan mentalitású, minőségű személyeket fog Brüsszelbe küldeni, delegálni képviselőknek, mint Ujhelyi, akkor az MSZP-ből sose lesz normálisan működő politikai szervezet. Továbbá, ha Ujhelyi a jövőben is olyan butaságokat fog mondani, mint Juncker Orbán Viktor felé tett mozdulatairól engedett meg magának, akkor az emberek előbb-utóbb Ujhelyit és az MSZP-t nézik le, ráadásul nem is minden alapot nélkülözően!

                           Cselényi György

Nem lesz sétagalopp...

Nagy út előtt a kis- és középvállalkozások

Hazánk komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozásokat felfejlessze, megerősítse, helyzetbe hozza, verseny- és exportképesebbé tegye. Ez fontos magyar érdek, hiszen hazánkban ők foglalkoztatják a legtöbb embert, meg jó lenne, ha saját, vagyis magyar kézben lenne az ipar nagy része.

A kormány terve helyes és támogatandó, de a megvalósításában a nagy nemzetközi cégek segítségére csak nagyon korlátozottan lehet számítani. Az a helyzet, ha a multi cégeknek valamilyen cikkre, termékre, alkatészre van szükségük, igyekeznek saját maguk előállítani. Külső vállalkozásokra olyasmiket bíznak, amelyre csak időszakosan és nem túl nagy számban van szükségük, nem érdemes rá gépet vásárolniuk, dolgozókat felvenniük. De ha gondolnak egyet, akkor a gondot, feladatot rögtön megoldják saját hatáskörükben.

Emiatt a kisvállalkozások helyzete meglehetősen bizonytalan, mert egyik pillanatról a másikra eleshetnek számukra az életet jelentő megrendelésektől. E fokozott kockázatra számítaniuk kell és fel kell készülniük. A kieső megbízatást nagyon rövid idő alatt mással kell helyettesíteniük. Ehhez viszont rettenetesen kreatívnak, rugalmasnak, ügyesnek és okosnak kell lenniük.

Másik nagy gondja a kis- és középvállalkozásoknak, ha „beüt” egy üzlet, akkor pedig egyik napról a másikra milliós, tehát akkora megrendelésre tehetnek szert, amelynek teljesítéséhez nincs megfelelő épületük, gépük, s nincs kellő számú és megfelelő felkészültségű emberük. Az üzleti partnereknek pedig add meg uram, de már, vagyis minden azonnal kellene. Ha tegnap eleget tettél volna a kérésnek, akkor is késő lett volna – módon állnak a kérdéshez.

   

Szóval kedvező hitelek ide, vagy oda, a magyar kis- és középvállalkozások helyzete igen nehéz. De bízzunk benne, hogy  rövid időn belül nagy számban válnak sikeressé, mert a magyar gazdaság teljesítő képessége jelentős mértékben múlik rajtuk. De az előttük álló út egy picit se látszik sétagaloppnak. 

Mindenesetre a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban-, a számítógép-szoftveriparban, a járműgyártásban, az idegenforgalomban, az egészségügyben és számos területen reményre jogosító a pozíciónk, lehetőségünk.   

                      Cselényi György

Aki másnak vermet ás...

Nem sikerült a "víz alá nyomás"

Bizonyos személy, vagy személyek elhatározták, hogy hazánkat „víz alá nyomják”. Ennek oka, hogy Magyarország népe hevesen ellenzi az EU-nak azt a tervét, hogy kvóták alapján osszák szét a különböző országok között az Európába érkező menekülteket. Bizonyos személyek úgy döntöttek, hogy a szóban forgó és egy másik ügy EP vitára bocsátása révén Magyarországot alaposan lejáratják.

De olyan helyzet alakult ki, amikor valaki fegyvere visszafelé sül el.

Miniszterelnökünk váratlanul és furfangosan járt el. Úgy döntött, hogy elmegy és részt vesz az EP ominózus tanácskozásán. E lépésen az ülés egyik összehívója, meg a napirendjének összeállítója annyira meglepődött, hogy kísérletet tett arra, hogy Orbán Viktor az EP-ben ne jelenhessen meg, ne szólalhasson fel. Ennek okán az illető tárgyalt a pártok frakcióvezetőivel. De Viktor kitiltása nem jött össze, mert ugyan az EP ilyen ülésein a miniszterelnökök nem szoktak részt venni, de megtiltva sincs számukra.

A hazánkat pocskondiázni szándékozók hatalmas öngólt rúgtak. Akaratukkal ellentétesen Orbán Viktor álláspontja, vagyis az, hogy a menekültek kvóták alapján történő elosztása Magyarország számára elfogadhatatlan, mert a problémát nem ilyen módon kell megoldani; azt kell előmozdítani, hogy mindenki a szülőföldjén élhessen emberhez méltó életet, hatalmas nyilvánosságot kapott.  Nem szeretem e szót, de most élek vele: óriási REKLÁMBAN részesült. Orbán Viktor és a magyar nép álláspontját nemcsak az EP képviselői ismerhették meg, hanem a jókora sajtóérdeklődés révén számos ország lakossága is, amely borítékolhatóan megérti, ráadásul osztja és egyetért az Orbán Viktor által ismertetett állásponttal. Már számos ország ellenzi Brüsszel menekültügyi tervét.

Egyre inkább fény derül arra is, hogy a különböző országokból az EP-be delegált képviselők egy része – ki tudja, miért – függetleníti magát népe szándékától, akaratától, s olyasmiket szavaz meg, amelyet a delegálói nem óhajtanak. Tehát az EP bizonyos képviselői – megfelelő felhatalmazás nélkül is – Európa urainak és észosztóinak képzelik magukat, de egyre inkább lelepleződnek.

Magyarországgal kapcsolatban beigazolódott a közmondás igazsága, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele.

                 Cselényi György 

Garázsbuli és nosztalgia

Délutáni és kora esti gyalogos, vagy biciklis útjaim során gyakran haladok el egy társasház garázssor menti oldalánál. Az épületet zömében immár idős, volt építőipari középvezetők lakják. Látásból ismerem néhányukat.

Rendszeresen tartanak garázsbulikat. Ilyenkor az ősz hajú, kerek popojú, már öregecske, de még elég jó karban lévő, feszes cicanadrágos nagyságák megfőzik a férjeknek a pacal-, vagy az őzpörköltet, az urak pedig beszerzik a tetemes mennyiségű piát.

Az egyik garázsban több asztalt egymás mögé tolnak, nagykockás terítővel fedik, s kezdődhet a nosztalgiabuli. A falnál lévő szekrény tetején villognak a nagyképernyős tévé képei. Az öreg fiúk a sarokban lévő fotelekbe és az asztalnál lévő székekre telepednek, s mehet az emlékező dumaparti.

–  - No, egészségedre komám – mondja minden bizonnyal az ősz halántékú házigazda, az épület lakója és a vendéglátás céljára alkalmilag berendezett garázs tulajdonosa. Bevezetésképpen egy féldeci töményet lehajtanak. Emlékeznek arra, hogy hajdanán milyen ügyesek voltak. Gondolom, a piacinak harmadáért, vagy még annál is olcsóbban, a selejtáruért járó fizetségért jutottak hozzá a kavicshoz, a cementhez, a mészhez, a téglához, a gerendákhoz, az ajtókhoz, ablakokhoz, garázskapukhoz, csaptelepekhez.... Gondolom, a szocialista állami építőipari vállalatnál dukáló fizetésért munkaidőben szorgoskodtak a melósok főnökeik házának, lakásának építésén.

– Ez így volt, s faszául megszerveztük, baszd meg – jelentette ki az egyik öreg vitéz.

– Megfogtuk, amit meg lehetett, élelmesek voltunk, csesszétek meg – szólt a másik pali.

– Tudjátok, mennyibe kerülne egy ilyen lakás, mint a miénk, ha most építenénk, vagy építtetnénk, vásárolnánk? – vette közbe az egyik volt művezető. – Több tíz millió forintba.

– Meghiszem azt – hagyta jóvá az egykori építésvezető. – Szegény fiatalokat nagyon sajnálom. Ha a lányomnak és a vejemnek nem tudtam volna anyagilag segíteni, talán hajléktalanok lennének, vagy nyakig el lennének devizaadósodva.

–     -  Egészségedre, no isten-isten, hukk... – hangzik fel egyre gyakrabban, s emelkednek a pálinkával, a borral és sörrel teli poharak. Csendül a koccintás, s élvezettel és megelégedéssel nyelik a piát. Egyre inkább egymás szavába vágnak, hiszen mindnyájuknak akad mondanivalója.

– Hát, igen. Annak idején szerencsénk volt – örvendezett a fotelban ülő haver.  – De azt hiszem, mi most is feltalálnánk magunkat, nem lennék olyan élhetetlen faszok, mint a mai fiatalok nagy része – bízik még most is önmagában egy megtermett volt főnök.

Aztán nótázni kezdenek. A garázs ajtaján a külső, az utcai sötétség felől árad befelé az egyre hűvösebb levegő. De a bent lévők fütyülnek rá, hiszen őket már jócskán felmelegítette a forró pörkölt, az alkohol és a kaparj kurta, neked is jut – mentalitásban gyökerező zsenialitásuk fölött érzett öröm és büszkeség.

Későre jár az idő. Egy-egy asszony lemerészkedik az emeletről. Tétován megállnak a garázsajtónál és a félfára támaszkodva a helyiségbe lesnek, vajon milyen állapotban van az ember? Képes maga felcammogni az emeletre, vagy segítségre lesz szüksége. Mivel háromemeletes az épület, annak idején nem volt divat liftre gondolni, vagy azt már nem volt alkalmuk lopni, vagy bagóért szerezni.  

Lassan tanyát bontanak. A környéket belengi a pörkölt- és az italmaradék, valamint az utcán elfüstölt cigaretták szaga. Kihuny a fény, a garázsajtó zárjában fordul a kulcs, majd az erősen becsavarozott laposacélok találkozásánál kattan a hatalmas lakat füle. Bizony vigyázni kell a komoly munkával és más módon megszerzett vagyonra.

Szavasztok, megy a baráti és kollégális kézrázás, kézszorítás és vállveregetés. Jó buli volt. Te, gyakrabban kellene szervezni ilyet – ezzel válnak el, amikor az emeletre felcaplatván ki-ki a saját lakásába támolyog. Szia-szia, helló...

Másnap délután ismét nyitva a tegnapi buli helyszíne. A házigazda a sarokban lévő fotelben árván ül, s bamba arccal nézi a tévét. Talán várja, megint várja a haverokat, akik ma nem nagyon érkeznek, nem nagyon gyülekeznek.

Hát igen, bármilyen ügyesek, és élelmesek voltak valamikor, eljárt az idő fölöttük is, és számukra se ünnepnap mindegyik. 

                    Cselényi György

       

Az önálló vélemény tűrhetetlen számukra

Mi a baj a pártokkal?

Történt, hogy hónapokkal ezelőtt az Interneten felkérés érkezett hozzám, hogy csatlakozzak X oldal kedvelőihez, vagy inkább egy csoporthoz. Gondoltam, miért ne, meg a kedves invitálásának nehéz ellenállni. 

Kiderült, egy meglehetősen intenzíven politizáló csapatban találtam magam, amely megmondom őszintén, nem volt ellenemre, mert világéletemben érdekelt a politika és jómagam is szívesen szólok hozzá az ilyen témákhoz.

Hónapokig nem volt gond, a Facebook-értesítéseim közé sűrűn érkeztek a tudósítások, hogy ki, mit kedvel, miről fejtette ki véleményét, minek az elolvasására hívja fel a figyelmet... Élénk figyelemmel követtem nyomon a bejegyzéseket, s ha volt véleményem, gyarapítottam a kommentek számát.   

Egy idő után feltűnt, hogy két asszonytól elakadtak az értesítések. Próbáltam kideríteni, mi történhetett. Töröltek ismerőseik közül! Titok számomra, hogy önszántukból, vagy parancsra tették-e? De semmi gond, mert van, illetve maradt ismerősöm bőven, viszont néhány gondolat felvetődött bennem. Arra a következtetésre jutottam, hogy a pártok nem kedvelik az önálló gondolkodást. Tűrhetetlennek tartják az övéktől eltérő, vagy a számukra előírt véleménytől különböző álláspont hangoztatását.  

Nem akartam mentegetni, de...

Erre a megállapításra annak alapján jutottam, vagyis azután kerültem törlésre a két asszony ismerősei közül, miután Simon Gábor ügyét vetették fel. A hozzászólásomban kifejtettem, hogy nem akarom mentegetni a hatóságokat, de az ilyen politikusokat jogállamban nehéz elkapni, leleplezni rájuk bizonyítani akármit. Egyrészt a kapcsolatrendszereik, másrészt tanácsadóik, illetve a saját eszük, körültekintésük miatt.

A szüleim arra tanítottak, hogy mielőtt megítélek valamit, képzeljem magam mások, az érintettek helyébe. Akkor lehet, sok mindent másképpen fogok látni. Ezt tettem!

Elképzeltem, ha én tagja lennék valamelyik pártnak, s megbíznának a pénztárnoki teendőkkel, meg arra kérnének, ha tudom, akkor se mondjam el senkinek, kitől, mikor, honnan és mennyi pénzt kaptunk, bizony én sem mondanék a hatóságoknak semmit. Ha nem ezt tenném, elsüllyednék szégyenemben a többiek előtt.

Ha nem tudnak a politikusra rábizonyítani semmit, meg nincs feljelentő, meg nem jelentkeznek a károsultak, a bécsi bank és az adományozók se igen törik magukat az információadással, akkor bizony jogállamban nehéz az ilyen emberekkel mit kezdeni. Pláne, ha az őrizetbe vétellel, meg az előzetes letartóztatással járó - amely nem tarthat örökké - gyötrődést elviselik. 

A "bűnlajstromomat" valószínűleg növelte a két nőnél az is, hogy a balhét mások helyett elvivő Zuschlag Jánossal kapcsolatban is továbbítottam a virtuális világba együtt érző sorokat.   

 Nem akartak árulók lenni!k árulók lenni

Odáig „fajultam”, hogy azt se rejtettem véka alá, hogy bizonyos fokig megértem a 2006-os tüntetés nyomán eljárás alá vont rendőrök hazudozásait. A szóban forgó rendőröktől valakik azt várták, hogy egymás ellen tesznek vallomást a bíróságon.

Ha belegondolunk, ez képtelenség, mert ha ezt csinálják, miképpen mentek volna be a munkahelyükre, hiszen árulónak tartották volna őket. Nyilván az igazság el nem mondását várták tőlük mind a kollégáik, mind a parancsnokaik. Minden bizonnyal ezért döntöttek a "nem láttam, nem hallottam, nem tudok semmit" – verzió előadása mellett, még akkor is, ha tőlük néhány méterre zajlottak a szörnyűségek. A hazugság lelki terhével önmaguknak, meg a Jó Istennek kell elszámolniuk. Ezek a személyek tulajdonképpen emberi tragédiák részesei, sőt bizonyos szempontból áldozatai. 

Akkor az egyik közismert balliberális politikust az egyik demontráción elmondott beszéde miatt elkezdték kórusban szidni, ganajozni azon a bizonyos Facebook-oldalon. Kértem, gyerekek, mivel nem hallottam és nem olvastam az ominózus beszéd szövegét, tudassátok már röviden, mely részével van gondotok. S beszéljük meg. Hát, nem írtak egy mondatot se. Utána néztem, s az illető valóban nagy butaságokat mondott, de akkor meg kell írni kulturáltan, hogy a véleményével, álláspontjával mi a problémánk, s nem ganajozni....

Hallgatni, mint sír

Gondolom, az efféle véleményem kifejtése miatt a két hölgynél betelt a velem összefüggő pohár, s kiiktattak ismerőseik közül. Semmi baj, túlélem, hiszen több is veszett mohácsnál.

Úgy vélem, jó lehetett és jó lehet, számos előnnyel járhat valamely párthoz tartozni, bár eddigi életem során egyikhez sem volt tagként szerencsém. Ott az emberek talán amiben tudják, segítik, támogatják egymást. De körükben afféle „mard el”- típusú emberekre van szükség, meg olyanokra, akik a többiekétől eltérő véleményüket, mintegy egy sírhalom, képesek elhallgatni, magukba fojtani, s csak a vezetőiknek feltehetően tetszőt hangoztatni. Meg parancsot végrehajtani. Úgy látom, a pártoknál az önálló vélemény előadásának nincs tere, s ez nagy baj. S egy idő után azért mennek félre, vagyis nem a kívánatos irányba a politikai szervezetek szekerei, az országéról nem is beszélve.
Még megemlítem, hogy van egy ismerősöm, akivel nagyon ritkán értünk egyet. Leírja véleményét, s én is azt teszem az enyémmel.  Sose sértegetjük, ganajozzuk egymást. Ezt az embert a sajátomtól eltérő gondolkodása ellenére is már-már barátomnak tekintem. 

A két hölgynek sikeres politizálást kívánok, s arra kérem őket, az életkoruk miatt se féljenek a nyáj hangjától némiképpen elütő effektusoktól, meg ne engedelmeskedjenek a némaságot előíró parancsoknak, mert ezekkel nem szolgálják közösségük érdekeit. Persze készséggel elismerem, ha eleget tesznek intelmemnek, akkor lehet, csorbát szenved személyes karrierjük, de az ilyen benne van a politikai pálya „paklijában”. Persze, azt is megértem, ha titkon, a szívük mélyén egyet is értenek velem, de nem kockáztatnak miattam.  

                                    Cselényi György   

Most láttam először: magyar zászló az ingen

 A buszállomáson idős asszony társaságában 8-10 év körüli fiúcska álldogált, talán az unokája. Pólójának mellrészén jókora angol zászló díszelgett. Melléjük settenkedtem. Füleltem beszélgetésükre. Nem angolok. Magyarok.

A strandon több emberen amerikai, illetve angol zászlót megjelenítő inget és fürdőruhát láttam.

A kereskedőkkel nem foglalkoznék, mert nekik amiért a vásárlók fizetnek, minden eladó, s ez így van jól.  

Csak annyit jegyeznék meg, hogy szegről-végről magyarok vagyunk, vagy annak valljuk magunkat. Kíváncsi vagyok, hogy az USA-ban és Angliában hány magyar zászlót megjelenítő pólót és fürdőruhát láthatnék? Talán még magyar honfitársaink sem viselnék. 

Lehet mondani, hogy mindenki olyan ruhát hord, amilyet akar, csak a magyar törvények szerint önkényuralmi jelkép ne legyen rajtuk. Remélem, az említett pólót és fürdőruhát a funkciójáért és nem a látványáért, a zászlóért vették meg.

A minap nagy öröm ért. Az utcán egy tizenéves vékony dongájú fiúcska ingének hátat borító-takaró részén hatalmas piros-fehér-zöld, vagyis magyar zászlót mintázó színek díszelegtek. Ilyet még nem láttam. Elégtételt éreztem, s majdnem tapsra gerjedtem. Bravó, öcsi, te vagy az idegenséget majmolók ellensúlya. Kicsit csodabogárnak tűnsz, de legalább a magyar nemzet jelképével hívod fel magadra a figyelmet!

                              Cselényi György

A lövészárkokból mindenki bújjon elő!

Gyerekek, új helyzet van!

Úgy látom, új helyzet van! A pártok "lövészárkából" mindenki bújjon elő! Szerintem a miniszterelnök komoly gesztust tett az ellenzék irányába, tanújelét adván annak, hogy aki a Magyarország jobb létéért, boldogulásáért tenni, munkálkodni kíván, annak békejobbot kell nyújtani.

E gesztusrendszer elemeként értékelem például azt, hogy Szili Katalin a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, s az autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik.  Azt is szép gesztusként értékelem, hogy a 2017-es vizes világbajnokság fő helyszínéül szolgáló Dagály Uszodaközpont alapkövének elhelyezésekor Orbánt Viktor köszönetet mondott a XIII. kerületnek, a fővárosnak és az ellenzéki pártoknak a hozzáállásukért.

Így kell! Ezt kell csinálni. El kell kezdeni a különböző pártok közötti lövészárkok betemetését. Az ellenzéknek sem kötelező mindennek ellentmondani, amikor a kormány, vagy a Fidesz jó dolgot csinál, vagy kezdeményez. Ez a fordítva is igaz!

Ha a legfontosabb kérdésekben létrejönne valamiféle nemzeti konszenzus, Magyarország a világ „bezzeg országává” válhatna, méghozzá jó értelemben! Bár így lenne, s minél hamarabb!

                                             Cselényi György

Kételyek a duális szakképzéssel kapcsolatban

Óvatos lennék a hurráoptimizmussal

Napjainkban az érdeklődés középpontjába került a szakképzés. Ez természetes, hiszen nagyrészt az oktatáson, képzésen múlik az ország fejlődése, jövője.

Magas helyekről gyakran halljuk, hogy a duális szakképzést igyekeznek előnyben részesíteni. Ennek során a tanulók oktatásába bevonják a multinacionális cégeket, vagyis a vállalkozások vegyenek részt a maguk céljának és követelményeinek megfelelő szakemberek képzésében.  

Elismerem, az igen jól hangzik. Azt is aláírom, hogy nagyrészt jogos a munkáltatók panasza, hogy a hozzájuk kerülő fiatalok jó része csak nézi a modern gépeket, de azokat nem képes kezelni, sőt arra megtanítani sem könnyű őket. Nyilvánvaló, hogy a világ legmodernebb gyáraiban használatos eszközök beszerzésével a magyar szakképző iskolák nem tudnak versenyezni a multi cégekkel.

Én mégis óvatos lennék a duális szakképzéssel kapcsolatos kormányzati és iparkamarai hurráoptimizmussal. Attól tartok, a multi cégek abban lesznek érdekeltek, hogy a tanulókat éppen csak annak a gépnek a kezelésére tanítsák meg, amelyen alkalmazni akarják őket. Ha mondjuk, valamelyik autógyár a fiatalembert csupán arra tanítja meg, hogy a gépkocsi négy kerekébe a rögzítő csavarokat hogyan csavarja be, meg csak arra koncentrál, hogy ezt minél kevesebb másodperc alatt végezze el, abból nem tudom, lesz-e jó és sokoldalú szakmunkás. 

Szerintem az a lényeg, hogy az iskolából testileg, szellemileg és erkölcsileg kellően képzett emberek kerüljenek ki, akik az agyi-idegi-pszichikai teherbírásuk okán bármire hamar megtaníthatók. Hogy ez elérhető és megvalósítható legyen, ahhoz nem lenne szabad elsorvasztani a közismereti tárgyak tanítását se. Jóllehet, a gyerekeket fölösleges dolgokkal, ismeretekkel terhelni se kell. De nem könnyű eldönteni, mely tudnivalóra van, vagy nincs szükség. Adott esetben nagyon jól jöhet, ha valaki ezt is tudja, azt is tudja, pedig valamikor úgy nézett ki, nemigen lesz rá szüksége. Jó érzékkel, tehetséggel kellene szelektálni a tananyagban, s konzultálni öreg és ifjú szakemberekkel.

Arra kell törekedni, hogy a munkások ne csak betanított tevékenységre legyenek alkalmasak. S legyünk őszinték, a nagy cégek derékhada ilyeneket igényel.  Az a gyanúm, hogy a világcégek a saját maguk kezébe vett szakemberképzést ebbe az irányba fogják elvinni. Ezzel hosszú távon Magyarország nem biztos, hogy nyer.

Eszembe jut egy 50-60 év közötti vasas szakmával rendelkező férfivel folytatott beszélgetésem. Az illető Európa csaknem minden országában dolgozott.  Elmesélte, hogy Németországban, Angliában és másutt is a kollégái és a főnökei tátott szájjal csodálták, hogy tud esztergálni, forgácsolni, hegeszteni; ért, a lakatos és a festő munkához is. Mi több, nem buta a villanyszereléshez és a gépek karbantartásához se. A többiek csak egy-egy olyan munkaműveletet tudtak elvégezni, amelyek még egy szakma tudnivalóit sem ölelték fel. A vállalat csak arra tanította meg őket.

Tudom, tengernyi a gond! A szakmunkásképző intézmények panaszkodnak, hogy az általános iskolákból írni-olvasni alig tudó, gyenge képességű gyerekek tömege érkezik hozzájuk, és velük nagyon nehéz a szakmát megfelelő szinten elsajátíttatni. Gond, hogy Magyarországon a fizikai munka széles körben lenézett, majdnem megvetett tevékenység. Nincs presztízse.  A családok nagy része szétesett, elzüllött, a fiatalok nem kapnak otthon kellő motivációt és példát az életben történő kellő helytálláshoz, kitartáshoz. Ez mind-mind tény és igaz! A probléma rendkívül összetett és bonyolult.

Mégis arra inteném a magyar oktatásügy országos illetékeseit, vegyék tekintetbe, hogy nem minden arany, ami fénylik. S ne dőljenek be a multi cégek dumájának, meg gyakran szemfényvesztésének. S vigyázzunk a magyar szakmunkásképzés messze földön még ma is jó hírére, ázsiójára. Nehogy abba a hibába essünk, hogy a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket is!

                                                Cselényi György       

Végre: nemzeti konszenzus alakult ki!

Tapasztalom, ha pártokról, vagy valamilyen kormányintézkedésről, vagy tervről van szó, az emberek, a közvélemény nagy része közömbös, nem nagyon érdekli, vagy az álláspontok igencsak eltérnek egymástól.

Viszont örömmel tapasztalom, hogy a menekültkérdéssel kapcsolatban más a helyzet. A szűkebb és a tágabb környezetemben bárkivel beszéltem erről a dologról, meglehetősen egyöntetű véleményt hallottam. Ez arra enged következtetni, hogy mégiscsak van, amiben létezik nemzeti konszenzus, egyetértés. Mindenki egyértelműen kifejtette, hogy Magyarországnak semmiképpen se szabad EU-s kvótát elfogadnia a befogadandó menekültek számát illetően. Hazánk kárára sehol és senki ne szabjon meg létszámokat, egyebeket! 

Nem vagyunk rasszisták, idegengyűlölők, de meggyőződésünk, hogy a súlyos problémát nem kvótákkal kell megoldani. Olyan intézkedéseket kell foganatosítani, amely előmozdítja, hogy minden nép boldoguljon, élhessen emberi életet saját szülőföldjén. Ne kényszerüljön tömegesen elhagyni azt. Ehhez nyilván Magyarország a tehetségéhez mérten pénzzel, anyagiakkal, szakemberekkel kész hozzájárulni. De globálisan semmi nem lenne azzal megoldható, hogy X tízezer, vagy Y százezer menekültet hazánk befogadna. Arról nem is beszélve, hogy olyan emberek tömegéről van szó, akiknek életvitele, szokása, felfogása, gondolkodása, mentalitása erősen eltér az európaiakétól, s rengetegen közülük nem tudnak, s nem is akarnak közénk beilleszkedni. Nincs módunkban számukra se munkát, se lakást adni.

Az emberek azt mondják, Magyarországnak a menekültüggyel kapcsolatban semmilyen alkuba nem szabad bocsátkoznia. Elképzelhető ugyanis, hogy az EU, vagy más ígér majd fűt-fát, anyagi támogatást.... Nekünk mindent el kell utasítanunk, vagyis ne adjanak semmit, de nem tartunk igényt egyetlen EU-kvótás menekültre se. A fenyegetésektől sem szabad megijednünk. Mindenki szokjon le arról, hogy a magyar nép akaratával ellentétesen bármit is ránk erőltessen. 

Szerencsére az efféle harcunkban nem vagyunk egyedül. A hírek szerint a csehek és a szlovákok is a miénkhez hasonló aggályokat fogalmaztak meg, de szerintem csatlakoznak mások is. 

                                          Cselényi György

***********************************************************************************

                                    
Az angoloknak se tetszik Brüsszel ötlete

London szerint a tervezett kvótarendszer csak arra biztatja a menekülteket, keljenek át még többen Észak-Afrikából. Theresa May mára időzítette írását, amikor Brüsszel közli javaslattervét.

http://www.napigazdasag.hu/cikk/43502/

Koncz Gábor interjúja a Tejipari Hirlapnak

Az olvashatóbb méret elérése érdekében kattintson ide!

Megjelent a Tejipari Hírlap legújabb száma

Rendelje meg, fizessen elő a Tejipari Hírlapra. Jól jár vele!

Hagyományaihoz híven, gazdag tartalommal és reprezentatív kivitelben megjelent a Tejipari Hírlap, az Egyetemes Magyar Tejgazdaság Országos Lapjának legújabb, a 2015. áprilisi száma, (XLII. évfolyamának 2. sz.)

Az újságban nemcsak a szakemberek, a tejtermelésben és feldolgozásban, illetve az agráriumban dolgozók, hanem az egyszerű fogyasztók és sok hasznos információt olvashatnak.

Címek az újságból:

Megállapodást írt alá a Tej Terméktanács és a Magyar Tejipari Egyesülés


A kvótarendszer megszűnése új lehetőségek kezdete

Tejvilág

• Tejet forgalmaz a Coca-Cola
• EU-tejtermék-export
• Tejipari innovációs fejlesztések Írországban
• Sajtcsempészet Oroszországba
• Tovább bővül a vaj világpiacaAz EU meghosszabbította a magántárolási támogatást

Áfacsökkentés

Kitekintő - Interjú a francia Valorex cég vezérigazgatójával

Változnia kell a takarmányiparnak



Magyar céget vett a világ legnagyobb tejmultija


A Lactalis Csoporté lett a Kuntej


Kitüntetés Mélykuti Tibornak, az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. ügyvezető igazgatójának



Új tulajdonosa van a debreceni tejüzemnek


Áprilistól nyújthatók be a kárenyhítési kérelmek


Módosul az élelmiszertörvény


Tejpiaci figyelő

Változnak az anyatehén és hízott bika támogatás igénylésének szabályai



Kibővült az agrárkár-enyhítési rendszer




Ezermilliárd forintos forrás kellene a hazai élelmiszeriparnak



Közgyűlést tartott a FrieslandCampina


Zöldebben látjuk a világot


Ezüstlakodalom a tejesdobozokkal


Hangulatjelentés az Anuga FoodTec-ről


Magyar vállalatok Montenegróban


Megoldás lehetne a duális képzés(?)


Egy éves a szombathelyi Termelői Piac  - 26 milliárd forint

a Rövid Ellátási Lánc alprogramra


Magyar Ízek Húsvéti Vására


A tehéntartás = biztos megélhetés


Bevált az élelmiszerlánc-biztonsági rendszer


Az Obram felvásárlásával bővíti sajtfeldolgozási üzletágát a Tetra Pak


Az agrárium „nehézipara” mindenkinek feladja a leckét
Sok lábon állnak és bizakodnak a Hód-Mezőgazda Zrt.-nél


Pozsa Panni családi sajtműhelye


Meghirdették a Magyar Termék Nagydíj pályázatot


Átalakultak és növelték a tejtermelést


Koncz Gábor: „Tehenünk és kecskénk is volt, rendszeresen fejtem tejet.”


Stratégiai kérdés a fenntartható agrárium


Joghurtkartell miatt büntetés


Egyre népszerűbb a közösségi mezőgazdaság



Egészséges életmód: 

• Összefogás a minőségi éhezés ellen
• 
  
• Életünk mosolyai – gyerekszemmel
• 
  
• Jót tesz az agyunknak a tej?
• 
  
• Napi egy pohár tej a porckopás ellen
• 
  
• Férfiak fakanállal - Sághy Tamás színész: Csakis a bio piacon vásárolok - Tamás receptje:Harcsafilé zöld spárgával és salátával

Gisela farmja és tejháza


Alföldi Állattenyésztési


Jégvödör után jégkefir


********

Összeállította: Cselényi György

Az újság impresszumának szövege:

Az Egyetemes Magyar Tejgazdaság országos lapja. Megjelenik: kéthavonta és esetenként különszámok kiadásával.

Szerkeszti: a szerkesztő bizottság.

Főszerkesztő: Ujvári Gizella. 

A szerkesztőbizottság tagjai: Gerbrant Redmer di Boer, Istvánfalvi Miklós, Németh Vilmos, Szinyákovics Pál, Szommer Gábor, Takács József.

A szerkesztőség és a kiadóhivatal címe: 1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c. Postacím: 1502 Budapest, Pf.: 232. Megrendelését e címre juttassa el!

Telefon/fax: 204-5278, 06-70- 314-6860

e-mail: tejiparihirlap@neteasy.hu 

Kiadja: Magyar Tejipari Egyesülés, Budapest. Felelős kiadó: 
Szautner Péter igazgató. Nyomtatás: Mátyus Bt. Felelős vezető: Mátyus Gyula.2373 Dabas, Tavasz u. 7.  Telefon: 29/367-945

---------------------------------------------------