2018. november 5., hétfő

Nem az életkorral van baj, Kovács úr!

Nem az életkorral van baj, Kovács úr!

Kovács László, az MSZP volt elnöke, egykori külügyminiszter azt nyilatkozta a Kossuth Rádióban, hogy az MSZP számos gondjának, választási vereségének az az oka, hogy az elnökségből kihagyták, mellőzték a párt tapasztalt, rutinos és sikeres politikusait.

Szerintem nem az a fő baj az MSZP-vel. Megítélésem szerint a tragédiájuk alapvető oka az, hogy az MSZP a választók, az ország népe előtt szinte teljesen elveszítette a hitelét. Ha pedig ez így van, akkor szerepeltethet bárkit, mondhat, írhat bármit, készíthet akármilyen programot, a nép legyint rá.

Meg kell nézni, az MSZP frontemberei mit művelnek, műveltek például Brüsszelben. Számos vizsgálatot, eljárást kezdeményeztek Magyarország ellen, meg hogyan szavaztak nemcsak hazánk, hanem Európa számára is életbe vágó kérdésekben.

Hiába mondják, hogy nem a magyar nép, hanem a Fidesz és Orbán Viktor ellen voksoltak. Úgy vélem, az emberek többsége ezt nem így éli s ítéli meg, és szinte hazaárulásnak tekinti.

Az MSZP-nek hosszú évtizedekig és a magyar nép érdekeinek megfelelően, továbbá hitelesen kellene politizálnia. Ha nem ezt teszi, akkor lehetnek, az MSZP vezetőségében akár 18, akár 90 évesek is, az emberek fütyülnek és legyintenek e politikai tömörülésre.

A választók szerintem általánosnak mondható véleményét egyik felszóló a tavaly év végén Nyíregyházán megtartott nemzeti konzultáción egészen frappánsan kifejtette.

(Nézzék meg a körülbelül kétperces bejátszást, amelyet jómagam készítettem.)

Cselényi György




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése