2018. november 18., vasárnap

Cselényi György zenei kísérlete




Cselényi György zenei kísérlete

Nemrégen hallottam, hogy egy művész olyan képet alkotott, amelyen fekete háttérre újságokból kivágott címeket és cikkeket ragasztott szabálytalan, véletlenszerű elrendezésben. Volt, akinek tetszett a tárlata, de akadt, aki a belépés után azonnal kifordult a teremből.

A közelmúltban egy kisvárosban csodálatos komolyzenei hangverseny hallgatója voltam. Otthon a felvételemből kísérletképpen kivágtam azokat a részeket, amikor csak a zongora szólt, majd találomra egymás mellé, mögé szerkesztettem őket. Ezt vagy 15 rövid mű esetében tettem meg. Az együttes tagjainak, a kitűnő művészek nevét nem merem leírni, mert félek, ha erre járnak, e kísérletezésemért, szórakozásomért lekevernek nekem egy pofont.

Tehát mondhatom, Cselényi György játékáról van szó, egy zongoraművész kezeivel és egy orosz zeneszerző kottáiból. A zongorakíséret önálló életre kelt. A fényképfelvételek és a rajzok sajátjaim.

Az egész jobb esetben arra is bizonyítékul szolgálhat, hogy az igazán jó képet, festményt, ha fordítva és töredékeiben is tesznek ki a falra, akkor is jók, ha pedig egy hangszert igazi szakavatott művész szólaltat meg, akkor is és mindenképpen kitűnő, továbbá vastapsra érdemes.

Kérem, ha van kedvük, hallgassák meg zenei kísérletezésemet!

Cselényi György


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése