Bizonyos szempontból veszélyesnek tartom a CEU működését!
Több helyen olvastam és személyes beszélgetések során is
hallottam, hogy a CEU-nak kiváló a könyvtára. Ez tulajdonképpen jó, s miért
gondolom veszélyesnek?
Azért, mert odajár a pesti egyetemek, főiskolák oktatóinak és
hallgatóinak nagy része. A felsőfokú tanintézetek professzorai, tanárai,
docensei, adjunktusai, tanársegédei, de jó néhány középiskolai pedagógus is
értékes kutatómunkát végez. A hallgatók pedig nemcsak a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozat,
hanem számos évközi feladatuk elkészítése érdekében is rendszeres látogatói a
CEU könyvtárának. Az egyetemi és főiskolai tanárok tekintélyes hányada nyilván
olyan évközi és szakdolgozat elkészítésével bízza meg a hallgatókat, amelyek
őket is érdeklik, ugyanis könyvet, tanulmányt írnak, újításon, találmányon
dolgoznak, s jól jön nekik a fiatalok adatgyűjtő munkája.
A CEU illetékesei a könyvek és egyebek tanulmányozása,
kölcsönzése, fénymásolása, s esetleg a fiatalok kérdezgetése révén rálátást,
betekintést nyerhetnek az egyetemeken, főiskolákon tanítókat foglalkoztató
dolgokba.
Lehet, a tanintézmények felsőbb vezetőinek fel van híva a
figyelme arra, hogy vigyázzanak arra, kivel, mit közölnek, kinek, mit hoznak a
tudomására, de a hierarchia alsóbb részén tevékenykedők, nem beszélve a
hallgatókról, nem biztos, hogy kellőképpen ügyelnek az ilyesmire.
Értékes információ és agyelszívás
A CEU emberei megtudhatják, melyik tanár úr/nő, netán
hallgató milyen eredménnyel kecsegtető feladat megoldásán dolgozik. S akit érdemesnek tartanak rá, azt meghívhatják valahová előadást tartani,
ösztöndíjban részesíthetik, felajánlhatják számára, hogy a világ X
laboratóriumában kísérleteket végezzen. S ha az kellő eredménnyel zárul, akkor
a felfedezést meg is vásárolhatják tőle a meghívó lehetőségeihez képest
aprópénzért, ami a szegény magyar tanárnak, kutatónak esetleg óriási összegnek,
nagy anyagi segítségnek, támogatásnak számít. Működésbe léphet az agyelszívás.
Nincs kizárva, hogy baráti találkozókat is szerveznek, ahol egy-két pohárka
viszki elfogyasztása után kipirulnak az arcok, oldódnak a gátlások, megerednek
a nyelvek. Az értő fülek máris megtudhatják, hogy a magyar kutatóhelyeken mi,
hogy, merre, meddig... Ebből hazánknak számos hátránya származhat.
A
semmiről se beszélhettünk
Valakik számára az is értékes információ lehet, ha arra a
következtetésre jutnak, hogy semmiben nem tartunk sehol, vagy egy helyben
toporgunk. De szerintem főként a tanárok, oktatók rengeteg olyan ismeret és
kutatási eredmény birtokában vannak, amelynek értékével esetleg ők maguk sincsenek
kellőképpen tisztában.
Így a magyar agyak, fejek teljesítménye, felismerése révén
másutt születhetnek versenyképes, jó áron eladható termékek, máshová és
másoknak folyhatnak a milliárdok, mi pedig mindig csak bedolgozók, összeszerelők
lehetünk. Mert a nagypénzt mindig az akasztja le, akié a találmány, a szellemi
tartalom, a hozzáadott érték és a tulajdon.
Hazánkban szerintem a szellemi termékek védelme nem megoldott
kellőképpen. Eszembe jut, hogy két évig dolgoztam egy amerikai cégnél, s ott
még az ember alkalmazásba se állt, máris aláírattak vele egy papírt, amelyen az
állt, hogy a vállalatról senkinek nem mondhat semmit. Pedig mi, egyszerű
alkalmazottak milyen érdemi információval rendelkeztünk? Jóformán semmilyennel!
De az is meg volt tiltva, hogy a munkával összefüggő semmiről beszéljünk bárkivel
is.
Most illenék valami javaslattal előállnom, de nemigen tudok hasznosítható
dolgot mondani. Talán csak annyit, hogy minden tanárnak, oktatónak, hallgatónak
és mindenkinek fel kellene a figyelmét hívni arra, hogy lehetőleg magyar
intézményben gyűjtsön anyagot, s illetéktelennek ne számoljon be arról, hogy ki, mire és miért kérte őket. Útját kellene állni végre annak, hogy a magyar
agyak, fejek teljesítménye másutt és másoknak eredményezzen tetemes hasznot. Ha kicsit továbbgondoljuk a dolgokat, még bizonyos nemzetbiztonsági kockázatok is felsejlenek.
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése