2017. január 30., hétfő

A fiú eldorádója


A srácon fekete dzseki, fekete nadrág, fekete cipő. A fején simléderes sapka. A fülei teljesen, a két arcfélteke pedig félig fedett. Ábrázatának szabad része mélyvörös. Látszott rajta, ha nem is hajléktalan, de meglehetősen sok időt kell töltenie a szabadban.

Az utcai szemétgyűjtő edénynél áll. Jobb kezében kis fedél nélküli doboz, a bal kezével pedig valamibe bele-bele markol, majd ökölbe szorított kezét a doboz fölé mozdítja, s a tenyeréből valamit kihullat. Látszik, hogy nem szokásos kukázóról, guberálóról van szó. 

Néhány másodperc múlva gyors léptekkel a másik köztéri szemétgyűjtőhöz megy, s megismétlődik az előbbi művelet.

Már látom, csikkeket gyűjt. A vasútállomás közelében vagyunk, s e hely neki eldorádó. Mivel az emberek a buszra várakozás közben rágyújtanak, s ha a járat a vártnál hamarabb érkezik, akkor a kukánál gyakran a fél, sőt csaknem az egész cigarettájukat elnyomják, beoltják, továbbá a szemétgyűjtő megfelelő helyére dobják.

Félve írom le, hogy lényegében csikk-újrahasznosításról van szó. Tudom, most sokan megrökönyödnek, hogy miért nevezem az általa végzett műveletet csikk-újrahasznosításnak, mert az egészséget igencsak romboló ötletről van szó. A cigaretták füstszűrő előtti része ugyanis a nikotint, a kátrányt, meg még számos égésterméket némiképpen megszűrt, vagyis káros anyagok rakódtak rá. Azt újból meggyújtani és füstöt nyerni belőle, a szokásos dohányzásnál is kockázatosabb lehet.

A fiatalember a csikkekből kinyert még viszonylag ép dohányszemcséket vagy a pipájába tömi, vagy cigarettapapírba sodorja.

A fiú érdeklődésemre elmondta, hogy az égett cigarettavégekből kipergetett dohány szerinte gyengébb, vagyis kevésbé káros, mint korábban volt. Így olcsóbban jut füstölni valóhoz, sőt lehet, a hányattatott sorsú, netán hajléktalan cimboráinak juttat belőle valamennyit.

Lehet, megrónak érte, de nekem tetszik a fiú leleménye, szemfülessége, kreativitása, még akkor is, ha egészségügyi szempontból sok a kivetnivaló benne. Kétségtelen, hogy ez által bizonyos pénzösszeget spórolhat meg, sőt ha árulja, vagy cserébe bocsátja, még valamit nyerhet is. A profitot megérdemli, mert jócskán megdolgozik érte és övé a "találmány".   

                                 Cselényi György


     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése