Anyósom volt a nagy, fekete macska, Cilike gazdája. Ketten
jól megvoltak a falusi portán. A cica napközben jött-ment a szomszéd porták
között, s időnként hazament megnézni anyósomat, Juci nénit, miként van, mit
csinál, meg természetesen enni, inni, kicsit időzni otthon, majd újabb portyára
indult.
Amikor besötétedett, ismét hazatért, bement a szobába
anyósommal. Juci néni a barna cserépkályha melletti fotelbe ült, a macska pedig
vagy az ágyon, vagy az ölében foglalt helyet.
Nézték a tévét, miközben anyósom el-elszunyókált. Ha Juci
néni unalmasnak találta a híradót, meg az utána jövő filmet, vagy vetélkedőt,
akkor készült az igazi, fekve történő alvásra. Amikor az ágyon teríteni,
igazítgatni kezdte a lepedőt, Cilike már az ajtónál állt. Várta annak
kinyitását. Cilike ezt megszokta, mert valahogyan egyikük se akart a másikkal
egy szobában éjszakázni. A cica a sötétben vadászatra, vagy a szálláshelyére
indult.
Ez így ment évekig, míg anyósom 81 éves korában örök álomra
szenderült. A gazdátlanná váló Cilikét be akartuk hozni városi lakásunkba, de ő
az efféle lakóhelycserének még a gondolatát is elvetette. Többször próbáltuk megfogni,
sikertelenül. Minden bizonnyal úgy döntött, történt, ami történt, s lesz, ami
lesz, de ő ottmarad!
Azt hittük, élete nem sokáig fog tartani. De tévedtünk! Bármikor
megyünk az árván maradt házat és portát megnézni, Cilike valahányszor előjön, s
miután konstatálta, élünk, s megmutatta, ő is megvan, hamarosan eltűnik szemünk
elől.
Úgy tudjuk, egy ideig a szomszéd néni súlyos beteg felnőtt
fia adott neki enni, bár az is tény, a ma már üres, de valamikor állatokkal és
takarmányokkal teli falusi házaknál, ólaknál, istállóknál Cilikének is akad valami
ennivaló.
Telt-múlt az idő, s szomszéd néni fia is elhalálozott. Hogy
az édesanyja adott-e Cilikének enni, nem tudjuk, de ha a saját macskáit ellátta
élelemmel, akkor talán jutott Cilikének is egy kis maradék, vagy más megoldás
nem lévén, titokban elcsent valamicskét a többiek elől, vagy másutt is
sikerült eledelt szereznie.
A néhai anyósom házánál tett látogatásaink során nem
változott semmi. Amint megállunk autókkal a kapunál, néhány perc múlva megjön
Cilike. Megnézi, hogy a feleségem, a két lányom, s jómagam – megvagyunk, létezünk...
Meghalt az anyósom szomszédjában lakó néni is. Cilike azt is
túlélte, annál is inkább, mivel már jó ideje bejárta, bekalandozta az utca
minden házát, portáját, mindenütt otthonosan mozog, minden kerítésen tudja az
átjárási lehetőséget, és ha szükség van rá, a menekülési utat is. A kutyák se
haragszanak rá. Ha a felségterületükre lép, ismerősként, sőt barátian, jó
szomszédként, ugatás és a kergetés mellőzésével viszonyulnak hozzá.
Feltételezzük, hogy újabban Cilike néhány házzal arrébb, anyósom
hajdani legjobb barátnőjénél tesz szert kiegészítő falatokra. E néni életkora
is jóval meghaladta a nyolcvanat. A cica talán emlékezteti anyósomra, Juci
nénire, ezért a macska szerintünk kedvezményezett, protekciós. Ha netán ez az
asszony is végleg elköltözik, akkor még van az utcában egy öreg néni, meg egy
család, ahová Cilike talán átteheti főhadiszállását.
Így fogyatkozik, néptelenedik, s múlik el a falusi utca.
Csak Cilike, a nagy fekete macska örök!
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése