2019. szeptember 12., csütörtök

Kornélia néni javaslata az infarktus és sztrok ellen...

Ha az egészségével gondot érez, nem fogadja el se azt a magyarázatot, hogy magas a kora, se azt, hogy a bajjal együtt kell élnie!

A 83 éves Kornélia nénivel idén júliusban találkoztam először, amikor a Nyíregyházi vasútállomásra tartott. A Bécsben élő lányához volt utazóban. Beszélgetésünk közben megjegyeztem, hogy jól bírja a strapát, ha egyedül mer az útra vállalkozni, ráadásul igen nehéz táskát és szatyort is van ereje cipelni.
Közölte örül, hogy már jobban van, mert nemrégen még nagyon rosszul volt, úgy érzi daganatos betegségből van gyógyulóban.
Felkeltette érdeklődésemet és nagyon kíváncsi voltam az előzményekre és a részletekre. Nem csinált belőle titkot...
A részletek e hivatkozásra kattintva hangzanak el:

2019. szeptember 9-én ismét összefutottunk, s akkor is elbeszélgettünk. Ezúttal is Bécsbe a lányához utazott. Az életkorához képest feltűnően jó erőben, jó állapotban lévőnek láttam, mondhatni, teljesen ki volt nyílva.
Közölte, fogyasztja azt a készítményt, amiről korábban beszélt (nyersen sajtolt napraforgóolaj és a kárpátaljai vodka keveréke, meghatározott recept szerint), de nemrégen új, szerinte csodaszer receptjére talált. Az anyagot összeállította, elkészítette és napi rendszerességgel fogyaszt belőle, s egyértelműen és határozottan érzi jótékony hatását.
A táskájából jókora befőttes üveget vett elő, amelyben fehéres folyadékot láttam. Kornélia néni esküszik rá, hogy igaz, amit egy kárpátaljai újságban olvasott róla, hogy kitűnő az érelmeszesedés, az infarktus és a sztrok megelőzésére, magyarán megtisztítja az ereket a lerakódásoktól.
Kijelentette, ha valami egészségi problémája van, akkor nem fogadja se azt a magyarázatot, hogy magas a kora, se azt, hogy ezzel együtt kell élnie. Igyekszik a bajára egyszerű, olcsó és hatékony megoldást találni. Úgy érzi, sikerült.
Megkértem Kornélia nénit, ha nem titok, ismertesse olvasóinkkal a csodaitala összetételét, az elkészítésének és fogyasztásának módját, mikéntjét.
- Hogy lenne, titok, nagyon szívesen elmondom bárkinek, aki érdeklődik, s meghallgat, hiszen minden embernek szeretnék a segítségére lenni – mondta Kornélia néni.
Cselényi György


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése