Dimitrov utcai emlékek

Emberek, épületek, emlékek, kis történetek az 50-60 évvel ezelőtti nyíregyházi Dimitrov utcáról. Készítette: Cselényi György

Dimitrov utcai emlékek

Egyik éjjel baktattam hazafélé Nyíregyházán. Olyan 50-60 évvel ezelőtti emlékek jutottak eszembe.

A Debrecen felé vezető főút belvároshoz közeli szakaszát akkoriban Dimitrov utcának hívták. Abban az időben az evangélikus templommal szembeni iskolát 4. számú Általános Iskolaként tartották nyilván. (Ma evangélikus óvoda és iskola.)

Az épület egyik földszinti (most a növények által takart ablakán át) gyakran néztem izgatottan a templom óráját, hogy vajon hány perc van még a tanórákról való kicsengetésig, ugyanis ha jut idő az én feleltetésemre, nyuvasztásomra, akkor nemigen jártam volna jól. Nagy eséllyel a naplóba bejegyeznek a nevemnél egy kampót, egy pecát, vagy fát, vagyis elégtelen osztályzatot.

xxxxxxxxx

Ebben a házban születtem, s nőttem fel. E két ablak nézett a nagy szobából az utcára. Elég sok hátránya volt, többek között az, hogy már kora reggel hallottuk a citromsárga színű gránit köveken haladó fuvarosok lovai patkójának éles kopogását.

xxxxxxxxxxxxxx

A házunkkal szembeni épületben volt a kiváló üveges mester, kisiparos, Zsidai Laci bácsi műhelye. Nemcsak az épülő házak ablakainak beüvegezése adott neki bőven munkát, hanem az is, ha a focizó srácok labdája nem a kaput, hanem valamelyik ablakot találta el.

Laci bácsi csendes, nyugodt ember volt. Sose illette a kétballábas fiúkat egyetlen zokszóval se, hiszen neki akarva-akaratlanul pénzt vittek konyhájára. Fantasztikusan pontos és precíz ember volt. Ha azt mondta, holnap reggel lehet jönni beüvegezett ablakért, akkora tuti, hogy Laci bácsi elkészült a munkával, az üveg gyönyörűen begittelten, s ragyogó tisztasággal kerülhetett vissza a helyére.

Xxxxxxxxxxx

Ebben az épületben működött a 107. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola. Annak udvara szinte kánaán volt a környék focizni vágyó kölykeinek. Hétvégeken, meg a vakációk idején, amikor már nem volt tanítás, jó néhány fiú, köztük én is, a kerítésen át bemászott és reggeltől késő estig kergettük a labdát, meg döngettük vele nemcsak a kézilabdakapukat, hanem a kerítést és egy lakóépület falát is.

Az iskolában két idős takarítónéni dolgozott. Az egyik imádott bennünket, s azt mondta, csak „játszodjunk” nyugodtan, a kolléganője pedig ki nem állhatta, hogy az intézmény területén illegálisan tartózkodunk.

Miután a felszólítására sose távoztunk, egyszer kihívta a rendőrséget. De az egyenruhások nem tudtak, de lehet, nem nagyon akartak velünk szemben intézkedni, mert a szomszéd magas téglakerítésének átugrása után kereket oldottunk.Az egyik fiúnak volt légpuskája. Azzal az iskola udvaráról lövöldözött a közeli kocsma előtt áll fuvaros lovakra. Mire a golyó a pacik tomporát elérte, erejét vesztette. De a jószágok mégiscsak éreztek valamit, s azt hitték, a gazda indulni akar.Az italbolt ajtaja mellett ülő idős cigány biciklimegőrző néni alig győzte kiabálni, hogy „hó...., hó....”, mire a lovak megálltak. Az asszony panaszkodott, a fuvarosnak, hogy nem tudja, mi van ezekkel a lovakkal, mert amíg maga bent volt, állandóan útnak akartak eredni.

Xxxxx

A képen látható keskeny ajtó egy borbélyüzlet bejárata volt. Ott Jancsi, a mester igyekezett ollójával és birkanyíró gépével az akkoriban még dús és bozontos hajunkat szalonképessé tenni.

Volt női fodrász is.

Xxxxxxxxxxxxx

Ebben a házban kocsma funkcionált. (Manapság is vendéglő.) Az emberek a képen látható sarki ajtón át jártak ki-be. Az ajtót és a nagy forgalmú, mint mondtam, Debrecen felé vezető főutat csak a keskeny járda választotta el egymástól.

A rendszeresen erre haladó járművek vezetőinek nagy része a kocsmához közeledvén lelassította autóját, mert gyakran megtörtént, hogy az italboltból távozó férfiak feje és a lábai a sok piától annyira elnehezültek, hogy a kocsmából való kilépés után előre hajlott felső testtel az út közepére botorkáltak, támolyogtak, s ott nemegyszer hasra estek.

Később az üzlet tulajdonosa a sarki kijáratot véglegesen lezárta, mert az többször az imént említett ok miatt kórházbelépőnek bizonyult.

Xxxxxxxxxxxxxx

Ebben a házban egy orvos rendelt. A nevét hadd ne mondjam. A doktor bácsi sport- és iskolaorvos is volt. Amikor elküldtek bennünket hozzá alkalmassági vizsgálatra, akkor azzal kezdte, hogy a hajunk egy részét az orrunk irányába húzta, s a szemünkbe lógó részt ollóval levágta, s a fölösleget a kezünkbe adta.

A doktornak olyan jó volt a fonendoszkópja, meg a füle, hogy a szívünk dobogásának vizsgálatához se az atléta-, se a fölötte lévő inget, se a pulóvert, se a zakót nem kellett levennünk. Persze, jól tudta, mindnyájan makkegészségesek vagyunk, s a le- és felöltözéssel fölöslegesen rabolnánk egymás idejét.

Kinek-kinek megnyomogatta a hasát, s miközben megkérdezte: mikor kakáltál utoljára?

A séta közben ezek az emlékek jutottak eszembe az 50-60 évvel ezelőtti  nyíregyházi Dimitrov utca elejéről.

Cselényi György