A forgalmas utcán odajött hozzám egy fiatal nő. Középmagasat, szőkét, szép arcúnak és csinosnak mondhatót képzeljenek el. Dzsekit és világos testnadrágot viselt. A jobb markában valamennyi aprópénzt tartott.
Kifogástalan modorban előadta a következőt: Jó napot kívánok, ne haragudjon, uram, hogy megszólítom, de szeretném kérni a segítségét. Nagy bajba kerültem, ugyanis ellopták a pénztárcámat. Mivel nincs egy fillérem se, ezért nem tudok vidékre hazautazni. Nem tudna kisegíteni 200 forinttal?
Teljesen „paff” lettem. Átvillant az agyamon, ilyesmi tényleg bárkivel megtörténhet, s ebben a helyzetben mi mást tehetne ez a szegény nő, minthogy embertársainkhoz fordul kis támogatásért.
Mondtam, dehogynem, hölgyem, s máris nyúltam a pénztárcámért. Amikor a bukszám már a kezemben volt, a hölgy 400 forintra, majd ezer forintra emelte volna az igényelt összeget. Hát persze, aki hajlandó 200 forintot adni, az miért ne adhatna 400 forintot, ezret, vagy akár többet is?
Ekkor már kissé furcsának, sőt gyanúsnak kezdtem vélni a dolgot. Viszont csak a legelőször igényelt összeget voltam hajlandó átadni. A nő az emberekkel kapcsolatban hangot adott nemtetszésének, hogy még 400 forintot is sajnálnak, annyiért is lamentálnak. A 200 forint átvétele után a köszönöm elmaradt, vagy az utcai járműzajban túl csendesre sikeredett, majd elváltunk egymástól.
Tegnap a vasútállomás közelében egy termetes, feketedzsekis, szemüveges és szakállas férfi a nőhöz hasonló ürüggyel állított meg. Ő azzal kezdte, hogy nem szokott tarhálni, de most ebben a helyzetében kénytelen ehhez folyamodni.
Most már kicsit kezdtem aggódni. Vonzom a koldusokat? Gazdagnak, vagy irgalmas szamaritánusnak, hülyének, vagy „is-is-nek” néznek? Nem adtam egy fillért se. Mondtam, naponta 2-3-an fordulnak az emberhez az utcán ilyen szöveggel. Úgy látszik, valakik szórakoznak, vagy sportot űznek a koldulásból. Az illető meglepetten és nem tetsző hangon mondta: i....igen(?), majd folytattuk ellenző irányú utunkat.
Gondoltam, az újkori koldusok meggazdagodni ugyan nemigen fognak vállalkozásukból, de a napi pár száz, vagy a szerencséseknek, kitartóknak néhány ezer forint pluszbevétel se jöhet rosszul.
Némi lelkiismeret-furdalásom támadt, hiszen mégiscsak találkozhatunk igazán bajba jutott emberrel. Elhatároztam, ha valaki még egyszer azzal fordul hozzám az utcán, hogy elhagyta, vagy eltulajdonították pénztárcáját, s ezért nem tud hazautazni, akkor tanáccsal támogatom. Javasolom, hogy nyugodtan szálljon fel buszjáratra és ismertesse a sofőrrel helyzetét. A gépkocsivezetőnél hátha van büntetőcédula, amellyel - az utas adatainak feljegyzése után - legalizálható az utazás, vagy ha jön az ellenőr, akkor vállalja a járat érvényes jegy, vagy bérlet nélküli igénybe vételével járó anyagi terheket, következményeket. Vagy mindezt a volán vállalat központjában intézze el.
Gyanítom, hogy tanácsomra az ügyesen, gyakorlottan mesélő újkori koldusok nemigen lesznek kíváncsiak, végig se hallgatják. Akkor mindketten lépjünk tovább....
Cselényi György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése