Részletek Fekete Mária Magdolna Németországban élő énekesnő műsoraiból.

A Fekete Mária Magdolna, kedves ismerősöm - Németországban élő énekesnő - műsoraiból készült összeállításomat ajánlom szíves figyelmetekbe. Kellemes szórakozást kívánok!

Vég nélküli dumaparti

A világhálón láttam egy videofelvételt, amely az olimpia magyarországi megrendezését lényegében megfúró társaság vidéki rendezvényén készült. Ott az egyik nő aktivista kifejtette, hogy ők nem azt mondták, hogy ne legyen Magyarországon olimpia, hanem csupán azt akarták elérni, hogy üljünk le, s az ügyét beszéljük meg.

Látni vélem a szervezet tevékenységének lényegét. Az szerintem a magyar értelmiség egy részére jellemző mentalitást kívánja erősíteni, amelynek veleje az, hogy bármiről beszéljünk, vitatkozzunk reggeltől estig, estétől meg reggelig, pazaroljuk az energiát, miközben egymás felidegesítésén és kifárasztásán kívül nem csinálunk semmit, nem megyünk semmire. Jobban mondva, a különböző fórumokon való fölösleges szócsépléssel és a társaság szinte állandó médiaszereplésével egy időben az utcákon, tereken folyjanak az aláírásgyűjtések rengeteg témában. S amennyire lehet, a nép figyelmét tereljék el a legfontosabb sors- és jövő-meghatározó témákról, kérdésekről. Mindeközben jogászkodjunk, hiteltelenítsük, nehezítsük, akadályozzuk, bénítsuk, tegyük lehetetlenné a kormány munkáját, teremtsünk kaotikus állapotokat.

 A nép egy idő után megunja tehetetlenséget, a különböző szekértáborok felesleges, sehová se vezető szópárbaját, s kezd türelmetlenné válni. Közben pedig a magát mozgalomnak nevező közösséggel folytatott véget nem érő dumaparti álcája mögött a hatalomba szépen be-, illetve visszaszivárognak az ország jobb sorsát nem éppen megalapozni, előmozdítani igyekvő személyek.

Én azt javasolnám, hogy mindenki alaposan fontolja meg kikkel, miről és mennyi ideig tárgyal, beszél, vitatkozik.  Az pedig még inkább vegye szemügyre, hogy kiknek és mihez adja aláírását, mert a játék nem babra megy. A magyarság élete, jelene és jövője a tét, az forog kockán, méghozzá igen komoly mértékben. S lehetőleg egy másodpercre se tévesszük szem elől, hogy mi a magyarság igazi és valós érdeke, és ne dőljünk be a bármilyen agyafúrt jogi ravaszkodás formájában színre lépő okoskodóknak.

A szegedi rendezvényen az aktivisták szemmel láthatóan meg voltak szeppenve, mert látták, hogy többen abszolút nem értenek velük egyet, aminek hangot is adtak. Szembesültek vele, hogy a terveik megvalósítása nem lesz egyszerű és élvezetes sétagalopp. 

                        Cselényi György

Sportként űzött koldulás

A forgalmas utcán odajött hozzám egy fiatal nő. Középmagasat, szőkét, szép arcúnak és csinosnak mondhatót képzeljenek el. Dzsekit és világos testnadrágot viselt. A jobb markában valamennyi aprópénzt tartott.

Kifogástalan modorban előadta a következőt: Jó napot kívánok, ne haragudjon, uram, hogy megszólítom, de szeretném kérni a segítségét. Nagy bajba kerültem, ugyanis ellopták a pénztárcámat. Mivel nincs egy fillérem se, ezért nem tudok vidékre hazautazni. Nem tudna kisegíteni 200 forinttal?

Teljesen „paff” lettem. Átvillant az agyamon, ilyesmi tényleg bárkivel megtörténhet, s ebben a helyzetben mi mást tehetne ez a szegény nő, minthogy embertársainkhoz fordul kis támogatásért.

Mondtam, dehogynem, hölgyem, s máris nyúltam a pénztárcámért. Amikor a bukszám már a kezemben volt, a hölgy 400 forintra, majd ezer forintra emelte volna az igényelt összeget. Hát persze, aki hajlandó 200 forintot adni, az miért ne adhatna 400 forintot, ezret, vagy akár többet is?

Ekkor már kissé furcsának, sőt gyanúsnak kezdtem vélni a dolgot. Viszont csak a legelőször igényelt összeget voltam hajlandó átadni. A nő az emberekkel kapcsolatban hangot adott nemtetszésének, hogy még 400 forintot is sajnálnak, annyiért is lamentálnak. A 200 forint átvétele után a köszönöm elmaradt, vagy az utcai járműzajban túl csendesre sikeredett, majd elváltunk egymástól.

Tegnap a vasútállomás közelében egy termetes, feketedzsekis, szemüveges és szakállas férfi a nőhöz hasonló ürüggyel állított meg. Ő azzal kezdte, hogy nem szokott tarhálni, de most ebben a helyzetében kénytelen ehhez folyamodni.

Most már kicsit kezdtem aggódni. Vonzom a koldusokat? Gazdagnak, vagy irgalmas szamaritánusnak, hülyének, vagy „is-is-nek” néznek? Nem adtam egy fillért se. Mondtam, naponta 2-3-an fordulnak az emberhez az utcán ilyen szöveggel. Úgy látszik, valakik szórakoznak, vagy sportot űznek a koldulásból. Az illető meglepetten és nem tetsző hangon mondta: i....igen(?), majd folytattuk ellenző irányú utunkat.

Gondoltam, az újkori koldusok meggazdagodni ugyan nemigen fognak vállalkozásukból, de a napi pár száz, vagy a szerencséseknek, kitartóknak néhány ezer forint pluszbevétel se jöhet rosszul.

Némi lelkiismeret-furdalásom támadt, hiszen mégiscsak találkozhatunk igazán bajba jutott emberrel. Elhatároztam, ha valaki még egyszer azzal fordul hozzám az utcán, hogy elhagyta, vagy eltulajdonították pénztárcáját, s ezért nem tud hazautazni, akkor tanáccsal támogatom. Javasolom, hogy nyugodtan szálljon fel buszjáratra és ismertesse a sofőrrel helyzetét. A gépkocsivezetőnél hátha van büntetőcédula, amellyel - az utas adatainak feljegyzése után - legalizálható az utazás, vagy ha jön az ellenőr, akkor vállalja a járat érvényes jegy, vagy bérlet nélküli igénybe vételével járó anyagi terheket, következményeket. Vagy mindezt a volán vállalat központjában intézze el.

Gyanítom, hogy tanácsomra az ügyesen, gyakorlottan mesélő újkori koldusok nemigen lesznek kíváncsiak, végig se hallgatják. Akkor mindketten lépjünk tovább....

                                           Cselényi György             

Az én világom - Komlóssy Tímea verse

JÉGCSAPOK - Komlóssy Tímea verse