Egyéni önvédelmi stratégia

A városi buszjáratról leszállt két nő. Egyikük fején furcsa, hullámos körperemű barna kalap, a kezében bot. A másik hölgyön is látszott, hogy gyalogtúrán lehettek. Volt valami furcsa mindkettőjükön. Megkerültem őket kerékpárommal, hogy az arcukba nézhessek.

A kalapos nő szemüveges volt, az arca tele ránccal. Idős lehetett. A fiatalabbikat is olyan 40-50 év közöttinek saccoltam. Az ábrázatuk poros volt. Fáradtan lépkedtek, s közben meghitten beszélgettek.  

Zarándokoknak néztem őket. Talán észrevették, hogy bámulom őket. Szégyelltem megkérdezni, merre jártak és milyen célból, de lehet, nem vették volna tolakodásnak.

Igen. Kell valami egyéni önvédelmi stratégia a mai zaklatott világ elviseléséhez, túléléséhez. A gyaloglás, a zarándoklás ehhez és a közösséghez való tartozás és barátság kialakulásához kiváló alkalom.  

Gratulálok hölgyeim, ügyesek tetszenek lenni! Talán érdemes példát venni önökről és gondolatban és valóságosan is követni magukat az erőt és reménységet adó útjaikon.

Cselényi György

Sokan irigyelik Magyarországot! Vegyük komolyan a nemzeti konzultációt!

„Gyönyörű a fővárosotok, Budapest! Vigyázzatok rá!”

Vannak, akik gúnyolódnak, ironizálnak a menekültüggyel összefüggő nemzeti konzultáció tervével összefüggésben, pedig nem kellene! 

Úgy érzem, az EU a menekültek befogadását illetően valószínűleg kvótákat akar a különböző országok nyakába lőcsölni, így a miénkbe is. Ennek során például megtörténhet, hogy Magyarország számára megszabják, hogy mondjuk, X százezer menekültet fogadjon be.

Szükségünk van nekünk erre? Nincs! Nagyon nincs! Most, amikor a magyar gazdaság kezd lábadozni, magára találni, meg egyébként se hiányzik nekünk, mert nem jelentene megoldást semmire. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a menekülni kívánók a szülőföldjükön boldoguljanak. Persze ez is sok pénzbe, meg áldozatba kerül, de legalább nem jönnek ide tömegesen az európai kultúrától teljesen idegen felfogású, mentalitású, beilleszkedni képtelen és nem is akaró emberek, akiknek se munkát, se lakást, se egyebet nem tudunk adni.

A nemzeti konzultáció során minden bizonnyal Orbán Viktor annak kinyilatkoztatását szeretné elérni, hogy a magyar nép nem kér a menekültek áradatából, s ezt az álláspontot Brüsszelben kellő határozottsággal képviselhesse.

Ezért szerintem egy emberként ki kell állni Orbán Viktor mellett és nem támadni őt, meg kekeckedni, kötekedni, gúnyolódni a nemzeti konzultáció tervének ürügyén. Aki ezt butaságból, vagy rosszindulatból nem hajlandó tudomásul venni, az hazánk ellensége.

Még annyit: bizonyosan sokan emlékeznek rá, hogy nemrégen egy sok helyütt nem jó szemmel nézett szervezet Budapesten akart valamiféle konferenciát tartani, de a magyar hatóságok megtiltották. No, ezzel kapcsolatban csak azt akarom mondani, hogy egy újságíró elment abba az étterembe, ahol ezek az emberek gyülekeztek, s néhányukkal riportot készített. A cikk megjelent az egyik internetes portálon. Egyikük nyilatkozatának az a mondata megragadt bennem, amely nagyjából így szólt: „Gyönyörű a fővárosotok (mármint Budapest)! Vigyázzatok rá! Nézzétek meg, mi lett Londonból! Ott már európai embert alig látni.”

Az az érzésem, mintha bizonyos államok irigyelnék Magyarország idegen bevándorlók tömegétől való viszonylagos mentességét, s erőfeszítéseket tesznek ennek megváltoztatására, vagyis népünk, a magyarok kárára.

Ezért nagyon résen kell lennünk, odafigyelnünk, s ha kell határozottan és keményen ellentmondani, kiállni, mert valahol olyan döntéseket hozhatnak, amelyekkel a sorsunkat, jövőnket megpecsételhetik!  

Cselényi György

Életpályamodell munkásoknak?

A kabinet célja, hogy minél inkább megérje dolgozni.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/23334/Orban_Celunk_hogy_megerje_dolgozni#sthash.I9FCLrum.dpuf

xxxxx

Nemrégen beszélgettem egy egyszerű munkásemberrel. Mondtam neki, hogy Orbán Viktor egyik nyilatkozatából azt szűrtem ki, hogy a kormány dolgozik valamiféle terven, amely a versenyszférában tevékenykedő munkások számára is valamifelé kiszámítható(bb) bérhelyzetet teremtene. Az, ha nem is nevezhető olyan életpályamodellnek, mint amilyenről a közalkalmazottak esetében van szó, de valami hasonló ügy mocorog a fejekben, agyakban.

Meglátjuk, mi lesz belőle.

-         Az bizony jó lenne, ha megvalósulna – mondta beszélgetőpartnerem.

***

Való igaz, hogy a Kádár-rendszerben, ha egy munkásnak egy nagy gyárban 8,50 forint volt az órabére, akkor nagyjából kiszámíthatta, hogy mikor lesz 9 forint, vagy 9,20 forint. Készíthetett bizonyos kalkulációt az és ő a családja jövőjét, anyagi, lakásszerzési, -építési kondíciói tekintetében. 

Nyilván a mostani helyzetben nagyon nehéz ilyet elképzelni Magyarországon, vagy bárhol másutt. Sok függ a hazai és a nemzetközi gazdasági-politikai viszonyok alakulásától. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes a dolgon gondolkozni. Talán nem törvényszerű az, hogy a munkások a XXI. században ugyanolyan kiszolgáltatottak legyenek, mint a korábbi évszázadokban voltak. 

***

Manapság tapasztalok elmozdulást a korábbi idők felfogásához, gondolkodásához képest. A minap olvastam, hogy egy nagy külföldi áruházlánc immár felvállalja azt, hogy közvetítésével a kiváló magyar áruk eljussanak Európa és világ számos pontjára.

Ez az(!) – csettintettem. Erről van szó! Az üzletlánc menedzsmentje minden bizonnyal felismerte, hogy tarthatatlan az, hogy jórészt csak a külföldi és néhány magyar áru magyarországi forgalmazásában működjön közre. Mert ha ezt csinálják, akkor fennáll a veszélye az innen történő kiebrudalásuknak. Ezért felvállalja azt, amit korábban nem nagyon csinált:  segít a magyar termékek külföldön  történő értékesítésében. S ez üdvözlendő, még akkor is, ha nyilván ezen is meglesz a saját haszna!  Ha megérdemli, miért ne legyen? Csak mi, magyarok is járjunk jól! 

***

Visszatérve, az eredeti gondolatmenethez: Helyes törekvés az, hogy a munkás is érezze, hogy az ő ereje, szorgalma nemcsak számít, hanem elengedhetetlen a megfelelő profit megtermeléséhez, előállításához. S ennek jelentkeznie kell a megélhetési és úgymond az ő és a családja boldogulásának biztonságosságában is. 

Cselényi György

Pártok szabadulóban!

Lehet, tévedek, vagy rosszul látom, de több politikai párt esetében erős szabadulási törekvést vélek felfedezni.  

Úgy veszem észre, a Fidesz szabadulna azoktól az oligarcháktól, amelyek pénzére, anyagi támogatására korábban rá volt utalva, s amelyeknek a Fidesz sokat köszönhet. Viszont már kezdenek számára terhessé válni. Ugyanis a pénzemberek és -csoportok minden bizonnyal a jövőben is szeretnének beleszólni, befolyást gyakorolni e politikai szervezet, továbbá a kormány életére, tevékenységére, irányultságára és intézkedéseire.

Orbánék nyilván rendezték velük a számlát, de már nem engedhetik meg maguknak, hogy néhány gazdag ember mondja meg nekik, mit hogyan tegyenek és tehetnek, s mihez tartsák magukat. Ha nem állnának ellen e hatásnak, akkor az oligarchák esetleg nem tudnák, vagy nem érdekelné őket, hol a határ, s félrevinnék a dolgokat, sőt talán bedarálnák, felőrölnék a Fideszt és a kormányt, s talán a nép feletti uralom megszerzése se állna távol céljaiktól. Isten őrizzen meg ennek bekövetkezésétől!

A Jobbik részéről is szabadulási mozgást konstatálok. E politikai szervezet pedig szerintem a magamban csak „sziklaöklű Joenak” nevezett emberektől igyekszik megszabadulni, akik csak arra jók, hogy készen álljanak a „kinek kell a képét beverni?” – akciókra. A Jobbik rá van kényszerülve a szalonképességének állandó bizonyítására. Ha az nem jár sikerrel, akkor nem számíthatnak kormányzati szerepkörre, továbbá nemzetközi elfogadottságra, pedig e nélkül nem mehetnek sokra.

Az MSZP-nek és más baloldali és liberális pártoknak pedig azt kell hitelt érdemlően bizonyítaniuk, hogy a céljuk nem az, hogy az országhatárra írjuk ki, hogy itt minden eladó, minden szabad préda és főként külföldieknek. Ha az elkövetkezendőben számottevő tényező szeretnének lenni, akkor meg kell győzzék a népet arról, hogy a magyarság érdekeit szándékoznak képviselni, s nem holmi homályos és egyben aggályos kül- és belföldi szervezetek gazdasági és más jellegű szálláscsinálóiként kívánnak fellépni, közreműködni, tevékenykedni.

Ha a magyar politikai életben végbe megy egy nagyon is időszerű tisztulási folyamat, akkor megvan az esély és a remény arra, hogy a politikusok és a társadalom különböző csoportjai között olyan, régen óhajtott nemzeti konszenzus jöjjön létre, amely Isten igazából segíti a magyar nép helytállását és boldogulását.

                                                                                              Cselényi György     

Abszolút nem értek egyet a cikk szerzőjével

"Moral Hazard

Álláspont. Már elnézést, de úgy tűnik, hogy Magyarországon mindig a hülyék járnak jól."

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/21416/Moral_Hazard#sthash.9uPdlEov.dpuf

xxxxxxxxx

Már elnézést, de abszolút nem értek egyet a cikk szerzőjével.... Egy közeli rokonom is kárvallottja a Quaestor-botránynak. Én is ott voltam, amikor az ügyintéző Nyíregyházán a hozzátartozóm személyi okmányait elkérte és a számítógépébe rögzítette az adatokat. A saját fülemmel hallottam, amikor a hozzám tartozó hölgy megkérdezte, hogy van-e az üzletnek kockázata(?), mire az ügyintéző azt válaszolta, hogy a nincs(!), mivel hatmillió forintig (az illető ennél jóval kisebb összeget fizetett be), a betétbiztosítási alap garanciát vállal az ügyfélnek a visszafizetésére, ha probléma adódna.

Kérdezem a cikk szerzőjétől, hogy a Quaestor hivatali helyiségében dolgozó főállású ügyintéző szavainak miért ne lehetne hinni? Miért kellene nem tudom, hány oldalas akármilyen ismertetőket elolvasni? (Ilyet nem is adott, de igaz, nem is kértünk!) Egy hivatali ügyintéző adott szavára miért nem lehet adni semmit? Szóval ne vicceljen, meg ne idegesítse már az embereket, a szerencsétlen károsult ügyfeleket a Magyar Hírlap mélyen tisztelt munkatársa!

Azzal a mondatával sem értek egyet, hogy „...a pórul járt befektetők teljes kárpótlása a kormányzati akaratot dicséri!"

Ez bizony nemcsak akarat, hanem kényszer is! A brókercég ugyanis a szükséges engedélyek birtokában és állami ellenőrzés mellett működött. Hogy az úgy funkcionált, ahogyan, arról a kisbefektetők nem tehetnek. S a kormánynak és az államnak igenis kötelessége a kisbetétesek teljes kártalanításában közreműködni, s nem korrekt azt a kabinet puszta jóindulataként bemutatni. Bár, ha a kisbefektetők valóban megkapják pénzüket, egy köszönöm elrebegésével talán nem fognak fukarkodni.

Az Quaestor ügyfelei pedig szerintem kikérik maguknak, hogy hülyéknek neveztessenek! 

Cselényi György